Page 9 - OKF Online Magazin
P. 9

7

Emberöltôk óta mentenek és oltanak – ma már                                                                                         kataSZtRÓFaVÉDElEM 2015. május
önállóan sietnek a közeli falvak védelmére

Több mint száz évre nyúlik vissza a Hosszúperesztegi Önkéntes Tűzoltó Egylet történel-
me. Tavaly óta az egylet Hosszúperesztegi Önkéntes Tűzoltóságként önállóan számolja
fel a vállalt öt településen előforduló káreseteket. Milyen út vezetett idáig – erről Benkő
Zsoltot, a tűzoltóság jelenlegi parancsnokát kérdeztem.

• Szerencsés helyzetben vagyok, mert pár évvel ezelőtt           egy kéménybe épített gerenda kapott lángra, itt tizen-
                                                                 nyolc önkéntes oltotta a lángokat. ’62 decemberében
feldolgoztuk az egyesület történetét, tehát elmondhatom,         pincetűz volt a felsőhegyen. A pince leégett ugyan, de
hogy – a legkorábbi fellehető dokumentum alapján – az            a bort sikerült megmenteni! Arra pedig már én is em-
alapítás 1890. szeptember 28-ára tehető. Az 1848-49-es           lékszem, amikor 1991-ben és 92-ben is égett az erdő, az
szabadságharctól az első világháborúig terjedő nyugodt           egyik évben Bögöténél, utána Egervölgynél. Hatalmas
korszak volt az aranykor a település fejlődését illetően.        volt a tűz, lángokban állt az erdő. A peresztegi tűzoltók
E békés időszakban nagy szükség volt egy ilyen szerve-           is részt vettek az oltásban.
zetre, hiszen a hajdani világban boronafalú, zsupptetős
házak sorakoztak a falu utcáin. Orvos, rendőr mindig             • Felmerült az ötlet, hogy szeretnének önállóan, a hivatásos
volt a településen, a tűzoltók viszont korábban mindig
Körmendről és Szombathelyről érkeztek, ha baj volt. Egy          tűzoltók jelenléte nélkül is részt venni a káresemények felszá-
idő után már Sárvárról is jött a segítség, de még így is         molásában. Hogyan kezdtek hozzá a megvalósításhoz?
majd’ egy órába került, mire a hivatásosok kiérkeztek. A
tűzben pedig percek alatt hamuvá vált egy élet munkája.          • Nem okozott különösebb nehézséget: megbeszéltük
A falu apraja-nagyja sietett ilyenkor vödrökkel, kannák-
kal a bajbajutottak segítségére, és igyekeztek csillapítani      a tagokkal, majd a közgyűlésen megszületett a döntés.
a lángokat. Ilyen előzmények hívták életre a tűzoltó egy-        Aztán következett a papírmunka, majd a felkészítések,
letet.                                                           a felülvizsgálatok, hogy minden megfelel-e az előírá-
                                                                 soknak, és jöttek a gyakorlatok is. A rendszerbeállító
• Hogyan zajlott régen egy beavatkozás? Kiket lehetett érte-     gyakorlatok, a kisgépes vizsgák, a tűzoltótechnikai
                                                                 végzettségek megszerzése, a PÁV-vizsgálatok örökre
síteni, milyen eszközeik voltak a tűz oltására, a károk felszá-  emlékezetések maradnak! Tavaly önálló beavatkozó-
molására?                                                        ként tizenhét káreseményhez riasztottak minket. Egy
                                                                 alkalommal tűzhöz vonultunk, a többi műszaki mentés
• Legkorábbi tűzoltóautós emlékeim gyermekkorom-                 volt. Jellemzően árokba hajtott járműveket kellett men-
                                                                 teniük, de leginkább az országon végigsöprő Yvette-
ra nyúlnak vissza. Akkor az egyesületnek egy ZUK                 ciklon okozta károk felszámolásában vettünk részt,
típusú tűzoltó járműve volt egy kismotorfecskendővel,            akkor egy nap alatt hétszer vonultunk, és bizony volt,
ezt a régi tűzoltószertárban tartották készenlétben. A           hogy láttuk a fákat dominószerűen tövestől kidőlni. Az
tűzoltók a termelőszövetkezet műhelyében dolgoztak,              idén sem tétlenkedtünk, mostanáig hét műszaki men-
vagyis munkaidőben is megvolt a szükséges létszám.               tésnél avatkoztunk be, főként a havas úton árokba csú-
Az oltóvizet egy traktorral vitték a ZUK után, így a ki-         szott autókat vontattuk ki.
érkezők először kéziszerszámokkal, kapákkal, vízzel
teli vödrökkel kezdtek neki a munkának. Az egyesület-                                                 Balogh Nikoletta tű. zászlós
nél vezetett egységkönyv nagyjából a hatvanas évektől                                Fotók: Vas MKI / Dénes Károly tű. őrnagy
kezdődően őriz emlékeket. 1960 februárjában például
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14