Page 10 - OKF Online Magazin
P. 10

8

tűzvédelem  Önkéntes tûzoltók Rózsa Sándor hazájában
            Ruzsa települése, amely korábban a Rózsa, azt meg-
                  előzően pedig a Rúzsajárás nevet viselte, Szeged-    sen ment keresztül. Az önkéntesek folyamatosan
                  től körülbelül harmincöt kilométerre található.      jelen vannak a falu életében, évente több
            A helység nemcsak arról híres, hogy a legenda szerint      alkalommal szerveznek összejö-
            ezen a helyen fogták el a hírhedt alföldi betyárt, Rózsa   veteleket, baráti találkozókat,
            Sándort, hanem a faluban működő önkéntes tűzoltó           valamint aktív életet él-
            egyesületről is. A ruzsai önkéntesek elődje, az ekkor      nek a közösségi oldala-
            még Csorva névre keresztelt faluban működő önkén-          kon, ezeken minden
            tes tűzoltóság, az ötvenes években alakult meg. Ekkor      velük történt ese-
            még a falu teljes lakossága tanyákon élt, és szinte kizá-  ményt közzétesz-
            rólag mezőgazdasági munkákból tartották fenn magu-         nek. Szívügyük a
            kat. Ez az életforma indokolta leginkább a tűzoltóság      fiatalok felkészí-
            létrejöttét, amely elsősorban az aratási munkálatok biz-   tése, ezen belül
            tosítását szolgálta. Főként helyi lakosokból alakult az    is a megelőzésre
            önkéntes társaság, a tagok szabadidejüket feláldozva       hívják fel leggyak-
            védelmezték a falu értékeit. Ekkor mintegy negyven         rabban a figyelmet,
            lelkes tagot számlált a egyesület. A Csorva Járási Tűz-    illetve rendszeresen
            oltó Egyesület hivatalosan 1951-ben alakult meg. Ma        szerveznek tűzoltási és
            már képtelenségnek tűnhet, de az önkéntes tűzoltók         műszaki mentési bemuta-
            ekkor még lóval vontatott kocsival közlekedtek. Az az-     tókat, az általános iskolások és
            óta eltelt több mint hatvan évben a tagok lelkesedése      az óvodások nagy örömére.
            semmit nem kopott, de az egyesület hatalmas fejlődé-       Az alapvető emberi szabadságjogként defi-
                                                                       niált egyesülési jog nemcsak a felnőtteket, hanem a fia-

            Kemendollári Önkéntes Tûzoltó Egyesület

            AKemendollári Önkéntes Tűzoltó Egyesületről az             Vöcköndre terjed ki, de szükség esetén a környékbeli
                  első hivatalos dokumentum 1913-ból szárma-           egyesületeknek is képesek segítséget nyújtani. Ren-
                  zik, azóta kisebb megszakításokkal folyama-          delkeznek minden, a feladatok sikeres ellátásához
            tosan működik. Az egyesület 1999-ben alakult újjá,         szükséges, bevizsgált szakfelszereléssel, a többi kö-
            ez a dátum meghatározó volt a szervezet életében,          zött feszítővágó berendezés, légzőkészülékek, lánc-
            az idősebb tagok átadták helyüket a fiatalabb ge-          fűrész, áramfejlesztő is megtalálható az egyesület
            nerációnak, és lassan megkezdődött a régi, elavult         eszköztárában.
            szakfelszerelések cseréje is. Szintén a kilencvenes
            években építették fel a jelenlegi szertárépületet,            A kemendollári csapat egyik legemlékezetesebb be-
            amely megfelelő elhelyezést biztosít az egyesület          vetése Pakod határában volt, ahova egy erdőtűz oltásá-
            eszközei számára. 2001-ben vásároltak egy UAZ              hoz hívták őket segítségül, de ezen kívül számos avar-
            típusú tehergépjárművet, ezzel már az állományt            tűzhöz és műszaki mentéshez kellett már vonulniuk,
            és a szakfelszereléseket is gyorsan a káreset hely-        emellett volt dolguk pince- és lakástűzzel is. Emléke-
            színére lehetett juttatni. 2011-ben sikerült az UAZ-t      zetes volt a 2010-es vörösiszap-katasztrófa is, akkor az
            is lecserélni, helyette a támogatásokból egy Merce-        egyesület hét tagja indult Devecserbe, hogy segítsen a
            des L508D típusú tűzoltógépjárművet szereztek be.          katasztrófa utáni romeltakarításban. Az egyesület két
            2013-ban ünnepelte az egyesület fennállásának szá-         tagot delegált a Zala Mentőcsoportba, amelynek tagjai
            zadik évfordulóját, ekkor megszentelték az új tűzol-       ott voltak a tavalyi nagy dunai árvíznél is.
            tógépjárművet és a csapatzászlót is.
                                                                          Az egyesület rendszeres résztvevője Kemendollár
               Az egyesület jelenleg tizenkilenc tagot számlál,        és Vöckönd közösségi életének, egyetlen falunap, szü-
            mindegyikük elvégezte a negyvenórás tűzoltó alap-          reti felvonulás sem múlhat el a közreműködésük nél-
            tanfolyamot, hárman hivatásos tűzoltók. Az önkén-          kül, de a települések akkor is számíthatnak a tűzoltók-
            tes egyesület tevékenységi területe Kemendollárra és       ra, ha társadalmi munkáról van szó. A kemendollári
                                                                       önkéntesek ott vannak a megyei tűzoltóversenyeken
   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15