Page 27 - OKF Online Magazin
P. 27

25

                                                           105 éve történt

Háromszáztizenkét ember vesztette életét a szerencsétlenségben, kilencvenkilencen
megsérültek, amikor 1910. március 27-én, Ököritófülpösön rágyulladt a csûr a húsvéti
bálozókra. A Titanic balesete mellett a kor legtöbb áldozatot követelõ katasztrófája volt
ez Európának. A tragédiát még Móricz Zsigmond is megörökítette elõbb a Nyugat folyó-
Tiratban, majd az „A fáklya” címû mûvében.
     izennyolc környező falu fiataljai báloztak a te-      illetve az építkezéseknél, hogyan szabályozzák a ko-
     lepülésen, az akkori szokás szerint a lányokat a      rai tűzvédelmet. Ennek értelmében egy háztulajdonos
     szüleik is elkísérték. A csűr hatalmas terét lam-     köteles volt a tetőzetig érő létrával, tűzhoroggal, szik-

pionok világították meg, amelyek akkoriban főként racsapóval, két vödörrel, egy lámpával és megfelelő

disznóhólyagból készültek, bennük pedig gyertya mennyiségű vízzel rendelkezni. Ugyanakkor vita volt

világított. Egy ilyen kiszáradt hólyag fala kapott va- akörül is, hogy az önkéntes vagy a köteles tűzoltósági

lahogy tüzet a benne levő gyertyától. Gyorsan ter- formát válasszák. Az 1911. április 22-i képviselőtestületi

jedtek a lángok, a tetőszerkezet égő darabjai hullani közgyűlésen elhatározták, hogy két képviselő tegyen

kezdtek. Az emberek pánikba estek, az oldalt levő kísérletet tűzoltóságok társadalmi úton történő létesí-

ajtón próbáltak először menekülni, de az csakhamar tésére, és ha ez nem sikerül, akkor a képviselőtestület

teljesen betorlódott a menekülőktől. A csűr egyik vé- gondoskodjon a köteles tűzoltóság megalakításáról.

gében lévő kapu használhatatlan volt, mert ott állt Még ez év nyarán több helyen tűzoltó egyletek jöttek

a zenekaroknak felállított nagy dobogó, a szemben létre. A különböző szakmai versenyek is hozzájárultak

levő kapu előtt pedig számtalan nehéz lóca volt. A a hatékony és szakszerű beavatkozásokhoz. A fejlődés

szerencsétlenségben háromszáztizenkét ember vesz- azonban nem volt töretlen, hiszen néhány év múlva, az

tette életét, kilencvenkilencen megsérültek. Az egy- első világháború kitörésekor nagyon sok tűzoltót beso-

kori tragédia helyszínén emlékoszlop jelzi a 105 éve roztak. Az igazi fejlődés csak a második világháborút

történt pusztító tűzvészt.                                 követően indulhatott meg.

Fejlődött a megye tűzvédelme                               Koszorúztak az évfordulón

Ökörítófülpös tűzvédelmi fejlődéséről csak kevés hi-       A tragédia évfordulóján, március 27-én Bartha Sándor
teles információ áll rendelkezésre, de a szatmári vár-     tűzoltó alezredes és Kun András tűzoltó törzszászlós
megye mátészalkai területén abban az évben, vagyis         emlékkoszorút helyezett el a Szabolcs-Szatmár-Bereg
1910 tavaszán a képviselő-testület által kiküldött szak-   Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a mátészalkai
bizottság elé tűzrendészeti javaslatot és szabályrendelet  katasztrófavédelmi kirendeltség és a mátészalkai hiva-
terjesztettek elő. Ennek értelmében a köteles tűzoltóság   tásos tűzoltóság nevében az ököritófülpösi emlékműnél.
megalapítása volt előirányozva, illetve szerepelt a ter-
vekben. Egy korábbi járási főszolgabíró egy rendeletet                                                Dóka Imre tű. zászlós
adott ki, amelynek értelmében előírták az épületekre,                       Fotó: Katasztrófavédelem Központi Múzeuma
   22   23   24   25   26   27   28   29   30