Page 34 - OKF Online Magazin
P. 34

REJTVÉNY, IMPRESSZUM32

   Katasztrófavédelmi ôrsök

                      A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság 2012 április elején indította el őrsprogramját azzal a céllal, hogy a tűzoltó egyesületek
                      gyorsabban és ezáltal hatékonyabban legyenek képesek az egyes káreseteknél beavatkozni. A (1) a hivatásos tűzoltó-parancsnokságok (2)
                      tűzvédelmi feladatainak ellátására létrehozott, kisebb létszámmal működő hivatásos tűzoltóságok. Öt helyen – Hajdúböszörmény, Nyíradony,
                      Baktalórántháza, Fehérgyarmat, (3) – önkormányzati tűzoltó parancsnokság alakult őrssé, ezeken a településeken az addigi nyolcperces riasz-
                      tási idő (4) percre csökkent, jelentősen javítva a környéken élők helyzetét. 2014 végéig összesen negyven őrs kezdte meg mentő-tűzvédelmi
                      feladatainak ellátását, az őrsprogram kezdete óta 14.259 káreset felszámolásában vettek részt, melyeknél 8.317 alkalommal (5) avatkoztak be,
                      ez az összes beavatkozásuk 58 százaléka.

                            ..                                          MEDÁL,                   KÖZÖMBÖS                    KÓD,SZIM-              3
                      FAIR LADY                                         PLAKETT                  PÁRTATLAN                     BÓLUM

                        /FILM-                                            BÍRÓI                     TÖRÖK                       ARAB
                      MUSICAL/                                          DÖNTÉS                     GK.JELZ.                   NŐI NÉV

                                  GYÁRTJA,
                                 ELŐÁLLÍTJA
                      1VÁROS

                      NYÍREGY-
                      HÁZA KÖ-

                      ZELÉBEN

                       SPION,                                                                    LÍTIUM                                     KÉN
                      BESÚGÓ                                                                                                             FÉRFINÉV
                                                                                                 RÓMAI
                      ÉNEK,                                                                      SZÁZ
                      NÓTA

                                                                                      SZTÁR,
                                                                                     HÍRESSÉG

                                                                                     GAUSS

                                                                                                           BARANYAI                                           CSATAN-                    BIZONY             4
                                                                                                            KÖZSÉG                                               GOL                       /NÉP./

                                                                                    2                                                                          SZEM.                     DOLMÁNY
                                                                                                                                                              NÉVMÁS                     JELZŐJE
                                                                                            ENGEM
                        TÜZÉR                                                              ANGOLUL                           UNDORO-
                      ALEGYSÉG                                                             FRANCIA                              DIK
                       ASZTATIN                                                           DOBÓKOC-
                                                                                                                             ZÁRTHELYI
                          TELE-                                                                KA                               /RÖV./
                         SPORT
                         KÍNOS                                          CSONGRÁD                                                                     TANUL-
                       HELYZET                                            MEGYEI                                                                      MÁNY
                                                                         KÖZSÉG                                                                      A CSEH
                                                                                                                                                    FŐVÁROS
                                                                            NACL                                                                    LAKÓJA

                                                                                                                     C-DÚR               PORTUGÁL                NAP                               A MÚLT IDŐ
                                                                                                                     7.HANG               GK.JELZ.            ROMÁNUL                                   JELE
                                                                                                                     AMPER
                                                                                                                                         -ÉN PÁRJA              TELEKI                             LEONARDO
                                                                                                                     5                   /HAT.RAG/            EGYN. BET.                             .. VINCI

                      ÁLLÓVÍZ                                                         TANTÁL                         ANGOL    HAJDÚ-BI-                                                                              A FEJ ÉS A
                                                                                     Á .. CARTE                       SÖR     HARI KÖZ-                                                                               TÖRZS
                                                                                                                                                                                                                      KÖZÖTTI
                                                                                                                                 SÉG
                                                                                                                             NÉMET LAB-                                                                              TESTRÉSZ

                                                                                                                              DARÚGÓ

                                                                        LÖVEDÉ-
                                                                        KET REPÍT

                                                                         MAGYAR
                                                                        TELEVÍZIÓ

                            Ő                                                                    NÉVELŐ                                  GÉPKOCSI                             AJÁNLOTT             ITTRIUM
                      NÉMETÜL                                                                                                               /RÖV./                            KÜLD.JELE
                                                                                                 NYÚJT,                                                                                             VESD
                         ALMA                                                                    JUTTAT                                   GENERAL                              NUMERO               ÖSSZE
                         /NÉP./                                                                                                           MOTORS                                /RÖV./              /RÖV./

                      1981-BEN                                                       BALATON                                                                    ZALAI
                      ALAKULT                                                            .....                                                                KÖZSÉG
                      FŐVÁROSI
                      ZENEKAR                                                        /VÁROS/                                                                     AZ A
                                                                                                                                                              SZEMÉLY
                                                                                       ÉSZAK

                                 A

                                 LVII. évfolyam 1. szám ● 2015. január  ára: 250 Ft                    KATASZTRÓFAVÉDELEM

                      Szakmai folyóirat                                                       A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tűz-,                     Nyomdai előkészítés: Duna-Mix Kft.
                                                                                                  polgári védelmi és iparbiztonsági képes folyóirata                     Tördelőszerkesztő: Pápay György
                                                                                                                Megjelenik havonként.                                    Felelős vezető: Szakolczai Lóránt

                                                                                               A kiadásért felel: Dr. Bakondi György tű. altábornagy,                         Nyomda: Duna-Mix Kft.
                                                                                                               a BM OKF főigazgatója                                              www.dunamix.hu

                                                                                                           Főszerkesztő: Újhegyi Katalin                                        HU ISSN-1586-2305
                                                                                     Újságíró: Galántai Judit, Kreisz Attila, Pintér Attila, Pirisi Marcell,
                                                                                                                                                                                  Terjeszti: BM OKF
                                                                                                           Pirisi Zsolt, Radovits Dávid                       Előfizethető: BM OKF, 1149. Budapest, Mogyoródi út 43.
                                                                                                              Fotóriporter: Jóri András                        Levélcím: 1903. Budapest, Pf.: 314. Telefon: 469-4100.
                                                                                                                                                              Előfizetési díj: egy évre 3000 Ft. Egyes szám ára 250 Ft.
                                                                                                A szerkesztőség postacíme: Budapest, 1903. Pf. 314.
                      HU ISSN-1586-2305                                                      E-mail cím: okf.kommunikacio@katasztrofavedelem.gov.hu

                                                                                                          okf.kommunikacio@katved.gov.hu
   29   30   31   32   33   34   35   36