Page 31 - OKF Online Magazin
P. 31

29

rendelkezzenek, ezek alapján lehet ugyanis         felnőttként tűzoltó szeretett volna lenni, ám     lehessen csökkenteni a káros következmé-         KATASZTRÓFAVÉDELEM 2015. január
a vonulások sorrendjét meghatározni, illetve       nyitott hátgerinccel, oxigénhiányosan, izom-      nyeket. A felkészítést megnyitó dr. Horváth
szereket átcsoportosítani.                         sorvadással született, ezért jelenleg a kislétai  Kálmán kormánymegbízott köszöntőjében a
                                                   ápoló-gondozó otthon lakója. Bence és az          védelmi igazgatás kiemelkedő szerepét hang-
    Kép és szöveg: Bázelné Mihályka Szabina        intézményvezető felkérésének a nyírbátori         súlyozta, hiszen mint mondta, egy esetleges
                                      tű. hadnagy  hivatásos tűzoltó-parancsnokság örömmel           katasztrófahelyzetben fontos, hogy a telepü-
                                                   tett eleget, és az előre egyeztetett időpontban   lés vezetője tisztában legyen a feladataival és
       Szabolcs-Szatmár-Bereg                      egy tűzoltógépjárművel látogatták meg Ben-        lehetőségeivel, helyben ugyanis ők felelnek
                                                   cét a tűzoltók, valamint Kiss András tű. szá-     az állampolgárok biztonságáért. Dr. Balázs
   A polgármestereket készítették fel              zados, nyírbátori tűzoltóparancsnok. A hely-      Gábor tű. alezredes, megyei katasztrófavé-
                                                   színen megrendezett bemutatóval a tűzoltók        delmi igazgató a polgármesterek védelmi
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi            nagy örömet szereztek Bencének, és az in-         igazgatásban betöltött szerepéről, valamint
Bizottság és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Me-          tézményben élő többi, súlyosan, halmozottan       a nemzeti védekezés rendszeréről, az ön-
gyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság decem-         fogyatékos embernek is, akik szintén részesei     kéntes és köteles szervezetek működéséről
ber 12-én a megye polgármestereinek felké-         lehettek a nem mindennapi látogatásnak.           tájékoztatta a megjelenteket. A közbizton-
szítése érdekében rendezett szakmai napot a                                                          sági referensek szerepéről és feladatköréről
megyeházán. A rendezvényt Kozma Péter, a                                     Dóka Imre tű. zászlós   Czinczár Krisztián tű. hadnagy, a szekszárdi
Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Védelmi Bi-                                                            katasztrófavédelmi kirendeltség polgári vé-
zottság elnöke nyitotta meg, aki elmondta: a                        Tolna                            delmi felügyelője beszélt előadásában. A vis
cél a téli felkészülésen túl, hogy az elsőként                                                       maior pályázatok benyújtásának szabályairól
településvezetői tisztséget betöltők is átfogó          Védelmi igazgatási felkészítés               a Magyar Államkincstár Tolna Megyei Igaz-
képet kaphassanak a megyét veszélyeztető                     a polgármestereknek                     gatóságának munkatársa, valamint Sárossy
tényezőkről és a védekezési mechanizmus-                                                             Gábor tű. őrnagy, megyei polgári védelmi
ról. Csepely Zsigmond tű. dandártábornok,          A szervező a Tolna Megyei Védelmi Bizottság       főfelügyelő tájékoztatott. A polgármesterek
a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kataszt-           és a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igaz-        a felkészítés legvégén az elsőfokú hatósági
rófavédelmi Igazgatóság igazgatója előadá-         gatóság volt, a védelmi igazgatási felkészítést   hatáskörről, illetve a katasztrófavédelmi mű-
sában kiemelte, hogy a katasztrófavédelem          december 10-én tartották meg a települések        veletekről hallgathattak előadásokat.
operatív törzsébe és a megyei védelmi bizott-      polgármesterei és közbiztonsági referen-
ság operatív munkaszervének katasztrófavé-         sei számára. A hatályos katasztrófavédelmi        Huszonnégyen tettek sikeres gépkezelõi
delmi munkacsoportjába beosztott állomány          szabályozás alapján önkormányzati válasz-                           vizsgát
ismereteit rendszeres gyakorlatokkal tartják       tási ciklusonként legalább egyszer kell ilyen
naprakészen, a közbiztonsági referensek            képzésben részesíteni a települések polgár-       Még november 15-én indult az a két tanfo-
számára rendszeresen továbbképzéseket              mestereit és a katasztrófavédelmi feladatok       lyam, amelyen a műszaki mentés során hasz-
tartanak. A megyei igazgatóság polgári vé-         ellátásában, a védelmi igazgatásban közre-        nált gépek és a gépjárműfecskendők kezelői
delmi főfelügyelője, Gyenge László tű. őrnagy      működőket. A felkészítés során a természeti,      vettek részt.. A képzést záró vizsgát decem-
beszélt a települések katasztrófavédelmi
osztályba sorolásáról, a veszélyelhárítási
terv készítéséről, a lakossági tájékoztatásról
és riasztásról, az elsőfokú polgári védelmi
jogkörről, illetve a mentőszervezetek alkal-
mazási szabályairól is. A Felső-Tisza-vidéki
Vízügyi Igazgatóság részéről Dajka István, az
Árvízvédelmi és Folyógazdálkodási osztály
vezetője a megye ár- és belvízi veszélyezte-
tett részeit és a védművek elhelyezkedését
mutatta be, valamint felhívta a településve-
zetők figyelmét a jogszabályváltozásokra és
a vízelvezető árkok karbantartására, amelyet
rendszeresen ellenőriz az igazgatóság. Nagy
Zoltán tű. alezredes, a megyei védelmi bizott-
ság titkára a honvédség és a katasztrófavéde-
lemhez tartozó jogszabályokat és a védelmi
bizottság szervezeti felépítését ismertette a
polgármestereknek rendezett szakmai napon.

        Egy régi álom vált valóra

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Ápoló-             a civilizációs és egyéb eredetű katasztrófák,     ber 13-án tartották a Tolna Megyei Kataszt-
gondozó Otthon kislétai intézményébe láto-         veszélyhelyzetek megelőzésére, elhárításá-        rófavédelmi Igazgatóságon. Azon azon ön-
gattak a nyírbátori hivatásos tűzoltók decem-      ra, valamint a helyreállítás során jelentkező     kéntes tűzoltó egyesületek tagjai vettek részt,
ber kilencedikén, ám ezúttal nem káresethez        feladatok végrehajtására készítik fel ezeket      amelyek a 2014-es pályázaton sikeresek vol-
vagy gyakorlatra vonultak, hanem egy kilenc-       az embereket, de az itt szerzett tudnivalók       tak. Az elméleti képzések öt héten keresztül
éves gyermek kérésére. Bencét mindig is            köre kiterjed arra is, hogy egy-egy katasztrófa   zajlottak Pakson, illetve Szekszárdon. Az elő-
érdekelte a hétköznapi hősök munkája, így          bekövetkezése esetén a lehető legkisebbre         írt kezelői gyakorlatokat mindenki saját esz-
   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36