Page 8 - katved-december
P. 8

6    dott pohárköszöntőt. Mondandóját ő is a meg­  házás tizenkétmillió forintból valósult meg, az   járnak  majd  ide  szűrésekre.  A  központban

      KRÓNIKA  előzés témája köré építette fel, mint mondta,   összeget a főigazgatóság bocsátotta a megyei   egy orvos és egy pszichológus dolgozik majd,

                                             igazgatóság rendelkezésére. A területi egész­
                                                                                mindkettőjük  munkáját  egy-egy  asszisztens
          a központoknak a felvételi eljárásban játszott
                                                                                segíti. A centrumban kialakított rendelő felsze­
          szerepük mellett az orvosi, egészségügyi érte­
                                             ségügyi,  pszichológiai  és  munkabiztonsági
          lemben vett megelőzésben is fontos feladatuk
                                             védelem teljes személyi állományának, vagyis
                                                                                rendelőjének,  a  pszichológiai  labor  eszközei,
          van, ki kell venniük a részüket az egészségtu­  központ biztosítja a Fejér megyei katasztrófa­  relése  gyakorlatilag  megfelel  egy  háziorvosi
          datos nevelésből is. A cél, hogy ezáltal minél   körülbelül  négyszáz  embernek  az  egészség­  berendezései  pedig  szintén  megfelelnek  a
          ritkábban legyen szükség a központokban fo­  ügyi ellátását és éves szűrését. Emellett Ko­  tesztek céljaira. Mindezek mellett a centrum­
          lyó gyógyító munkára.              márom-Esztergom, Veszprém és Tolna megyei   ban természetesen kialakították az ellátáshoz
            A székesfehérvári centrum kialakítását az   igazgatóság állománya szűrővizsgálatát végzik   szükséges egyéb helyiségeket is.
          év  első  felében  kezdték  meg,  az  egység  az   el az ott dolgozók. Ez azt jelenti, hogy a négy
          igazgatóság épületében kapott helyet. A beru­  megyéből  összesen  nagyjából  ezerötszázan   Kép és szöveg: Farkas-Bozsik Gábor tű. százados

          Háromnapos ellenôrzéssorozat


          volt a Dunán




































              z  idei  évben  immár  harmadik  alka­  A projekt keretén belül november 11-13. között   Az akció során összesen 84 vízi jármű ke­
              lommal tartottak háromnapos akciót a   a veszélyes áruk vízi úton történő szállításának   rült górcső alá, közülük 15 szállított az ADN
          ADunán tíz ország rendészeti szervei. A   (ADN) ellenőrzését DISASTER 2014 – ADN-C   hatálya alá tartozó veszélyes árut. A kontroll
          Belügyminisztérium  által  koordinált  ellenőr­  elnevezéssel  hajtották  végre  a  BM  Országos   alá vett vízi járművek összesen 8720 tonna,
          zéssorozat a Dunai Folyami Fórum (DARIF)   Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság  országos   valamint  csaknem  400  ezer  liter  veszélyes
          elnevezésű nemzetközi projekt keretein belül   iparbiztonsági  főfelügyelőségének  koordinálá-  árut szállítottak. Ezek a számok is azt mutat­
          zajlott  azzal  a  céllal,  hogy  a  társországok   sával.  Az  akció  célja  az  volt,  hogy  támogassa   ják, hogy különös figyelmet kell fordítani a vízi
          belügyi szervezeteinek összehangolt fellépé­  a személy-, a jármű és az áruforgalom nyomon   közlekedés és a veszélyes áruk szállításának
          sével  hatékonyabban  tárják  fel  a  határokon   követését, a nemzeti és közösségi előírások be­  hatósági felügyeletére, és így a szabálytalan­
          átnyúló vízi bűneseteket, így a fontos vízi köz­  tartása  mellett  az  ellenőrzések  időtartamának   ságok kiszűrésére.
          lekedési folyosóként használt folyam mind a   csökkentését, és mindezek mellett ösztönözze a   Az összehangolt ellenőrzési akció során a ha­
          személy-, mind pedig az áruszállítás tekinte­  biztonsági követelmények teljesítését. A kiemelt   tóságok több esetben tártak fel szabálytalanságot
          tében biztonságosabbá váljon.      ellenőrzési akciósorozatot a katasztrófavédelem   saját hatáskörüket érintően, nem egy esetben ható­
            A magyar projektmenedzsment a művele­  és az érintett társhatóságok, a Nemzeti Közle­  sági eljárás is indult. A szabálytalanságok csökkenő
          teket komplex módon igyekezett végrehajtani   kedési Hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal,   száma bizonyítja, hogy az évről-évre ismétlődően
          azzal  a  szándékkal,  hogy  olyan  jó  gyakor­  az Országos Rendőr-főkapitányság, valamint a   megtartott  akcióknak  köszönhetően  mostanra
          latot  teremtsen,  amely  nemcsak  a  későbbi   munkaügyi és közegészségügyi hatóság közö­  jelentősen  változtak  a  veszélyesáru-szállításban
          képzések,  technikai  fejlesztések,  valamint   sen hajtotta végre. A katasztrófavédelem a Duna   résztvevő hajózási társaságok szállítási szokásai,
          csereprogramok  alapjául  szolgálhat,  hanem   teljes  hazai  szakaszán  ellenőrzött:  kikötőkben,   jogszabálykövető magatartás alakult ki, vagyis az
          a Mohácsra tervezett Dunai Rendészeti Koor­  veszélyesáru-szállításban  érintett  telephelye­  ellenőrzések nagymértékben javítják a vízi közle­
          dinációs Központ felállítását is megalapozza.  ken, valamint úszólétesítményeken egyaránt.  kedés biztonságát. (Fotó: Dunaújváros KvK)
   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13