Page 6 - katved-december
P. 6

4

      KRÓNIKA  Vezetôváltás a

          Gazdasági Ellátó Központ élén




               ecembertől  a  Közbeszerzési  és  Ellátási   Mindez azt jelentette, fogalmazott az altábor­  ta a szervezet csapatzászlóját utódjának. Ezután
               Főigazgatóság  főigazgatójaként  folytatja   nagy,  hogy  a  Gazdasági  Ellátó  Központnak   Demény Ádám megköszönte a méltató szavakat,
          D  pályafutását dr. Demény Ádám tű. ezre­  minőségileg  megváltozott  elvárásoknak  kel­  majd úgy fogalmazott: az elmúlt években semmi
          des, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigaz­  lett megfelelnie. Hogy a szervezet teljesíteni   különöset nem csinált, csak tette a dolgát. Mint
          gatóság Gazdasági Ellátó Központjának eddigi   is tudja mindezt, szükség volt Demény Ádám   mondta, munkáját meglehetős szabadság mellett
          vezetője. Helyét a Komárom-Esztergom megyei   fiatalos lendületére, csapatépítő képességére,   végezhette, így innovatív módszerekkel hozhatta
          gazdasági igazgatóhelyettes, Csóka Antal tű. ez­  kapcsolatrendszerére,  tárgyalóképességére,   létre a logisztikai ellátás központi rendszerét. Az
          redes vette át december elsejével.  szakmai tudására. Ezekre az erényekre az új   ezredes felsorolta azokat a dolgokat, amelyekre
            A  leköszönő  igazgatót  és  az  új  vezetőt                        igen büszke: a HUNOR mentőszervezet logisz­
          november  huszonhetedikén  ünnepélyes  ál­                            tikai  támogatási  rendszerének  létrehozását;  a
          lománygyűlésen búcsúztatták, illetve iktatták                         rendkívüli eseményeknél felmerülő igények bizto­
          be.  A  belügyminiszter  december  elsejétől                          sítására képes rendszer kialakítását; a Ferihegyi
          a  Közbeszerzési  és  Ellátási  Főigaz­                                 úti  raktárbázis  szerepének  megerősítését;  a
          gatóság  főigazgatói  beosztásába                                         műszaki  mobil  egységek  tevékenységét;
          vezényelte  dr.  Demény  Ádám  tű.                                          a  Mogyoródi  úti  épületben  és  a  Hotel
          ezredest,  az  országos  kataszt­                                            Jogarban  végrehajtott  fejlesztéseket;
          rófavédelmi  főigazgató  pedig                                                a  katasztrófavédelem  vezetői  ka­
          kinevezte a Gazdasági Ellátó                                                   rával  kiépített  jó  kapcsolatokat;  a
          Központ  élére  Csóka  An­                                                      hiánypótló  intézkedések  megho­
          tal  tű.  ezredest.  A  távozó                                                   zatalát, így például az országos
          Demény  Ádámnak  dr.                                                              ruházati  ellátó  egység  életre
          Bakondi  György tű. al­                                                           hívását; a tizenkét és fél kilo­
          tábornagy, a BM Orszá­                                                             méternyi  mobilgát  beszerzé­
          gos  Katasztrófavédelmi                                                            sét;  a  bizalmat,  hogy  négy
          Főigazgatóság vezetője                                                             évig helyettesíthette szükség
          ajándéktárgyat adott át,                                                           esetén a gazdasági főigazga­
          a  kinevezési  okmányt                                                             tó-helyettest.  Mindenekelőtt
          pedig  szintén  a  főigaz­                                                         azonban  a  munkatársaira
          gatótól vehette át az ellá­                                                       rendkívül  büszke,  mondta  az
          tó központ új igazgatója.                                                         ezredes, azokra, akikkel együtt
            A  Gazdasági  Ellátó                                                           érte el ezeket az eredményeket.
          Központ  állománya,  a  fő­                                                      Demény Ádám úgy fogalmazott,
          igazgatóság  vezetői,  a  Fő­                                                   nagy kihívás előtt áll, de nem fe­
          városi és a Pest Megyei Ka­                                                    lejti  el,  honnan  indult,  mit  tanult  a
          tasztrófavédelmi  Igazgatóság                                                 katasztrófavédelemnél. Utódjának azt
          igazgatója előtt Bakondi György a                                           mondta: egy jól működő, már bizonyított
          távozó ezredest kreatív, gyakorlati­                                       rendszert, felkészült kollégákat hagy rá.
          as, gazdasági téren tapasztalt, minden                                     Székfoglaló  beszédében  Csóka  Antal
          új iránt nyitott, régi beidegződésektől men­                          ezredes úgy fogalmazott, életében többször vett
          tes embernek nevezte, mint mondta, éppen                              már át kinevezési okmányt csapatzászló jelenlété­
          ez a habitus kellett a formálódó központ irá­                         ben, de ez az első alkalom, amikor magát a zász­
          nyításához. A főigazgató emlékeztetett arra,                          lót is átvette megőrzésre, márpedig ez különleges
          a GEK létrehozását a katasztrófavédelemmel   beosztásában  is  szüksége  lesz,  tette  hozzá   dolog.  A  GEK  új  igazgatója  kijelentette,  büszke
          szembeni  társadalmi  elvárások  is  sürgették,   Bakondi György, hiszen komoly kihívást jelent   arra, hogy egy olyan speciális szervezetet vehet
          mert látszott, hogy a hivatásos szervezet csak   a  Közbeszerzési  és  Ellátási  Főigazgatóság   át, mint az ellátó központ. Elődje magasra helyez­
          akkor tud megfelelni a követelményeknek, ak­  vezetése.               te a lécet, ennek lefelé semmiképpen nem szabad
          kor tudja feladatát maradéktalanul ellátni, ha   Dr. Tollár Tibor tű. dandártábornok, az or­  elmozdulnia. De a helyén sem maradhat, adott te­
          átalakítja gazdálkodási és logisztikai rendsze­  szágos katasztrófavédelmi főigazgató gazda­  hát a feladat: még magasabbra rakni. Csóka Antal
          rét. Ez meg is történt, a folyamatnál szem előtt   sági helyettese személyesebb oldalról beszélt   úgy fogalmazott, egy szervezet igazgatója megha­
          tartották, hogy nagy veszélyhelyzeteket csak   a távozó és az érkező igazgatóról. Elmondta,   tározó tényező, de tisztában kell lennie azzal, hogy
          rugalmas,  az  ország  pillanatnyi  gazdasági   hogy mindkettőjüket évtizedek óta ismeri, noha   a csapata nélkül a munkája nem sokat ér. A GEK
          helyzetét  figyelembe  vevő,  a  vállalkozások­  a két ezredes között van némi korkülönbség. A   állományához fordulva hangsúlyozta, tudja, hogy
          nál  meglévő  kompetenciákat  új  szemlélettel   tábornok szólt Demény Ádám és Csóka Antal   képesek ellátni a feladatokat, bízik bennük, számít
          használó  rendszerre  van  szükség,  olyanra,   szakmai  előéletéről,  és  kijelentette,  mindket­  a kreativitásukra, elkötelezettségükre, arra, hogy
          amelynek logisztikai területe képes a veszély­  ten kreatív, céltudatos, lendületes vezetők.  közösen továbbra is egy csapatot alkotnak majd.
          helyzetben alkalmazott gyors létszámtöbbszö­  A  főigazgató-helyettes  beszédét  követően  a
          rözést  követni  és  annak  igényeit  kielégíteni.   Gazdasági Ellátó Központ távozó igazgatója átad­  Galántai Judit
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11