Page 24 - katved-oktober
P. 24

22
          Az igazgatóságok életébõl                                             lyezte el az eszközöket. Külön láda áll rendel-
      AZ IGAZGATÓSÁGOK ÉLETÉBŐL
                                                                                kezésre  a  mélyből,  illetve  magasból  mentési
                                                                                feladatokhoz,  a  kárhelyszínek  megvilágításá-
                                             tűzoltás  vezetésére  jogosultak  az  irányítói,  a   hoz, a felderítéshez, az ipari alpinfeladatokhoz,
                      Bács-Kiskun            beosztotti  állomány  tagjai  pedig  tűzoltási  és   az emelésekhez vagy éppen az egészségügyi

            További lendületet vehet a közösségi   életmentési  feladatokat  gyakorolták.  A  mes-  támogatáshoz.  A  többi  között  csörlőket,  fö-
                                                                                démtámaszokat, hordágyat, köteleket, egyéni
                                             terségesen  teremtett  szituáció  szerint  egy
                     szolgálat Baján
                                             tízemeletes  társasház  negyedik  emeletén,  a   védőfelszereléseket,  láncfűrészt,  betonvágó
           A  bajai  III.  Béla  Gimnázium  tanulói  a   szemétledobó-helyiségben  csaptak  fel  a  lán-  gépet,  áramfejlesztőt,  kéziszerszámokat  és
           katasztrófavédelemnél  teljesíthető  közösségi   gok. A tűz gyorsan továbbterjedt és füsttel telí-  felderítő eszközöket vásárolt a megyei igazga-
           szolgálatról, annak feltételeiről és lehetőségeiről   tődött az épület. A tűzoltás vezetője felvette a   tóság.
           kaptak tájékoztatást a bajai katasztrófavédelmi   kapcsolatot a közös képviselővel, aki elmond-
           kirendeltségen   szeptember   8-án.   Az   ta, hogy az egyik lakó a kilencedik emeleten
           előadók  ismertették  a  polgári  védelem,  az   menekülés közben megsérült és egyedül nem
           iparbiztonság, illetve a tűzvédelem feladatköreit,   tud lejönni. A tűzoltók védősugár fedezete mel-
           a  szervezet  felépítését  és  tevékenységét,   lett  behatoltak  az  épületbe,  a  tűzoltásvezető
           valamint  a  szolgálat  teljesítésével  kapcsolatos   megkezdte  a  felderítést,  mentési  csoportot
           tudnivalókat. A tájékoztatónapot Gödön Sándor   alakított a sérült felkutatására és kimenté-
           tű. alezredes, polgári védelmi felügyelő, a bajai   sére,  valamint  irányította  a  tűz  oltását.  A
           katasztrófavédelmi kirendeltségnek a közösségi   kárhelyszíni műveletet nehezítette, hogy a
           szolgálat  koordinációjával  megbízott  mentora   tűz a szemétledobó helyiségben a kilen-
           nyitotta  meg,  illetve  zárta.    Az  alezredes   cedik emeletre is átterjedt. A beavatkozó
           szólt  a  polgári  védelmi  szakterületről,  majd   állomány az égő terület megközelítésének
           az  iparbiztonság  részéről  Lech  Tamás  tű.   szabályait betartva, teljes védőfelszerelés-
           zászlós, a tűzoltóság részéről Kovács Károly tű.   ben, légzésvédelem mellett hajtotta végre
           alezredes, tűzoltóparancsnok tartott előadást. A   a  gyakorlatot.  A  parancsnok  a  gyakorlatot
           résztvevő tanulók nagy érdeklődéssel hallgatták   megfeleltre értékelte.
           a tudni- és tennivalókat.
                                                Kép és szöveg: Kovács Andrea tű. hadnagy
            A kilencedik emeletrôl mentettek a
                        tûzoltók
           Ezúttal  mindez  egy  gyakorlat  során  történt   Baranya
           meg:  a  tűzoltóságok  rendszeresen  tartanak   Hatmillió forint értékû eszköz a megye
           ilyet  különböző  helyszíneken  a  hatékony  be-  önkénteseinek         A következő időszak egyik feladata a szál-
           avatkozás és az esetleges tűzesetek gyors és                         lítóládák tartalmának a megismerése lesz, ezt
           szakszerű  felszámolása  érdekében.  Ezek  a   Az Európai Unió által támogatott DRAVIS3   követően  pedig  gyakorlatokon  fogják  kipró-
           tréningek  nagyban  segítik  az  állomány  felké-  nemzetközi  pályázat  több  szempontból   bálni az eszközöket. A cél az, hogy a Baranya
                                                              is   fejlődést   jelen-  megyében működő önkéntes mentőszerveze-
                                                              tett  Baranya  megye   tek tudása fejlődjön és megfelelő felszerelé-
                                                              számára. A mentéseket   seket kapjanak. Az igazgatóság folyamatosan
                                                              és   beavatkozásokat   gondoskodik arról, hogy az önkéntes szerve-
                                                              irányító  kollégák,  a   zetek  felújított  bevetési  ruhákhoz  és  felsze-
                                                              speciális  képességek-  relésekhez  is  hozzájussanak.  A  DRAVIS3
                                                              kel bíró mentőerők és   keretében  beszerzett  felszerelések  jelentős
                                                              a  hivatásos  tűzoltók   értéket képviselnek, ezért azokat az igazga-
                                                              egyaránt  nemzetközi   tóság  pécsi  központi  raktárában  helyezték
                                                              ta p a s zta l a t o k r a   el.  Gyakorlat,  vagy  éles  bevetés  alkalmával
                                                              tet   tek  szert,  de  a   a megyei, vagy bármely járási mentőcsoport
                                                              pályázat  jelentős  esz -  elviheti  az  egységládákat,  és  használhatja
                                                              közfejlesztést is lehet-  azok tartalmát.
                                                              ővé  tett  a  megyei   Megalakult az elsõ települési önkéntes
                                                              katasztrófavédelem          mentôszervezet
                                                              számára.
                                                                A  Baranya  Megyei   A  megyei  szintű  Mecsek  Mentőcsoportot
                                                              Katasztrófavédelmi   megalakulása  után  most  már  mind  a  tíz
                                                              Igazgatóság  húszezer   baranyai  járásban  létrejöttek  az  önkéntes
           szültségének ellenőrzését, illetve a létesítmé-  euró, vagyis hatmillió forint értékben vásárolt   mentőszervezetek,  szeptember  14-e  óta  pedig
           nyek  tűzbiztonságát.  A  kecskeméti  hivatásos   eszközöket. Annak érdekében, hogy a megyei   Egerágon  hivatalosan  is  működik  az  első
           tűzoltók  parancsnoki  ellenőrző  gyakorlatot   szinten működő Mecsek Mentőcsoport mellett   települési szintű mentőcsoport.
           tartottak szeptember 19-én Kecskeméten, egy   a  járási  önkéntes  mentőszervezetek  is  hasz-  A település csaknem ezer lakosa érezheti
           középmagas épületben. Ennek keretében egy   nálhassák  a  beszerzett  felszereléseket,  az   magát  nagyobb  biztonságban,  de  szükség
           tüzet  szimuláltak,  hogy  a  valóságnak  meg-  igazgatóság  tizenhét  alumínium  szállítóládát   esetén a környező községek is számíthatnak
           felelően  hajthassák  végre  a  beavatkozást.  A   vásárolt,  amelyben  külön  csoportosítva  he-  az  önkéntesekre.  A  mentőszervezet  tagjai
   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29