Page 26 - katved-január
P. 26

24

      PORTRÉ  Tûzoltónak

           született




                alász Gergő a hivatás iránti elkötelezettség,
                az alázat és az akaraterő példaértékű meg-
           Htestesítője.  A Nemzeti  Közszolgálati  Egye-
           tem  huszonhat  esztendős  hallgatója  valósággal
           megjárta a poklot, amikor másfél évvel ezelőtt egy
           sportsérülés  derékba  törte  tűzoltói  karrierjét,  ami
           addig élete célját jelentette. Hónapokon át küzdött
           önmagával, s mindvégig kitartva az álmai mellett,
           mindent megtett annak érdekében, hogy ismét
           szerre ülhessen, ha az embereknek segítségre van
           szükségük. A fiatal tűzoltó három évre iskolapadba
           ült, de ha felépül sérüléséből, folytatni fogja élete
           álmát.
             Gergő tizenéves korában, a gimnázium elvégzé-
           se után döntötte el, hogy más emberek megmenté-
           sének szenteli az életét, a tervhez ismerősi köréből
           kapta az ihletet. Egerben ugyan elkezdte a magyar-
           történelem  tanári  szakot,  azonban  hamar  rájött,
           hogy nem a tanári kar, hanem a hivatásos tűzoltói
           állomány az ő második családja. „Igazi férfias mun-
           kaként  tekintek  a  tűzoltó  hivatásra.  Gyönyörű,  a
           legszebb dolog, ha segíthetsz másokon” – véli Ger-
           gő, akit már első alkalommal elvarázsolt a tűzoltók
           világa. „Ahogy azt mondani szokták, ha az ember
           egyszer felül egy tűzoltóautóra, vagy egyből leszáll,
           vagy  soha  többé  nem  akar.  Én  az  utóbbiak  közé
           tartozom” – fogalmazott. Végül huszonkét évesen,
           2008 végén szerelt fel vonulós tűzoltónak. Három
           éven  át  szolgált  Budapesten,  a  nyolcadik  kerületi
           parancsnokságon, ahol, hogy az ő szavaival éljünk,
           „nagyon sokat kaptam az emberektől. Barátságot,
           igazi társakat és tökéletes vezetőket”.
             „Leírhatatlan az az érzés, amikor az ember szol-
           gálatban  van,  és  bármikor,  bármelyik  pillanatban
           jöhet egy riasztás. És akkor menni kell. Egyszerre
           csodálatos és izgalmas az a kiszámíthatatlanság,
           ami  ezt  a  hivatást  övezi.  Csináljak  bármit,  lehet,
           hogy egy másodperc múlva megszólal a zene, és
           még azt sem tudom, hol leszek, mit csinálok, kiket
           kell mentenünk tíz perc múlva” – meséli Gergő, amikor a tűzoltói  ahol három hivatásos társával együtt tanulnak a harminc fős sza-
           hivatás szépségeiről beszélgetünk az egyetem könyvtárának olva-  kasz legtapasztaltabb tagjaiként a teljesen új, tűzvédelmi és men-
           sótermében.                                         tésirányítási szakon, nappali tagozaton, hat szemeszteren keresz-
             Aztán a beszélgetés fonala karrierje töréspontjához érkezik, ami  tül. Gergő a harminc fős szakasz parancsnoka az egyetemen, aki
           már közel sem ilyen magasztos téma. Gergő elárulja, hogy életében  történeteivel és tapasztalataival mentorálja az ifjabbakat, egyúttal
           már egészen kicsi kora óta meghatározó szerepet töltött be a sport:  segíti  őket  tanulmányaikban.  A huszonhat  esztendős  hallgató  jól
           vízilabdázott, úszott, focizott, sőt még szertornázott is általános is-  érzi  magát  az  egyetemen,  a  Nemzeti  Közszolgálati  Egyetem  dip-
           kolás,  majd  középiskolás  éveiben.  Később,  vonulós  tűzoltóként  is  lomájával a kezében biztos állást kap majd a katasztrófavédelem
           folytatta ezt a szenvedélyét, rendszeres résztvevője volt a külön-  tizenkétezer fős szervezetében. Idővel ismét szerre szeretne ülni,
           féle tűzoltósport-versenyeknek, így például az országos lépcsőfu-  embereket menteni. Mint mondja, ez élete célja, ezért a közeljövő-
           tó-bajnokságnak is. Balesete másfél évvel ezelőtt, egy versenyen  ben egy második műtétnek is aláveti magát. Ha a műtét sikerül, ak-
           történt,  miután  felkészülés  közben  meghúzódott  a  térde,  majd  az  kor az operáció után négy hónappal ismét teljes értékű lesz Gergő
           intenzív igénybevétel hatására teljesen elszakadt a térdszalagja, a  térde. A kérdésre, hogy mi hajtja őt ennyire előre, a következőkép-
           porc pedig darabjaira tört egy szerencsétlen mozdulat során. Miután  pen válaszol: „a tűzoltók közötti együttműködés és az emberéletek
           az  első  orvosi  kezelések  sikertelennek  bizonyultak,  Gergőnek  túl  mentése együttesen olyan érzéssel ruházza fel a vonulós tűzoltót,
           kellett tennie magát a szomorú tényen, hogy sérülése miatt soha  ami szavakkal leírhatatlan. Hihetetlen érzés, amikor tudod, hogy va-
           többé nem lehet vonulós tűzoltó.                    lakit ti mentettetek meg.”
             2013  szeptemberében  ösztöndíjas  hallgatóként  nyert  felvételt
           a  Nemzeti  Közszolgálati  Egyetem  Katasztrófavédelmi  Intézetébe,                           Pirisi Zsolt
   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31