Page 32 - katved-október
P. 32

30

      az igazgatóságok életéből
                 Tolna@teljesítménytúra      gyakorolták  az  üzem  munkatársai,  hogy
                                             milyen  veszélyhelyzeti  intézkedéseket  kell         Vas
           A remek idő is hozzájárult ahhoz, hogy szept­  megtenni  mérgező  folyadék  kiszabadulá­  Kevesebb tûzeset, több mûszaki mentés
           ember  7-én  sikerrel  tudják  teljesíteni  az  in­  sát követően. A gyakorlatot a Tolna Megyei
           dulók  a  XI.  Tolna@teljesítménytúrát.  Kora   Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  iparbiz­  Vas  megyében  három  hivatásos  tűzoltó-pa­
           reggel  indultak  a  résztvevők  autóbusszal   tonsági  főfelügyelője  nem  megfeleltnek   rancsnokság, öt önkormányzati tűzoltó-parancs­
           Szekszárdról Madocsára, majd túratempóban   minősítette,  mert  a  beavatkozást  végző   nokság  és  egy  létesítményi  tűzoltó-parancs­
           mintegy három kilométert gyalogoltak a Du­  üzemi  állomány  szakszerűtlenül  használta   nokság látja el a mentő tűzvédelem feladatait.
           na-partra. Ezután kenuba szálltak a vállalko­  védőfelszerelését. A felügyelő az üzemet a   A hivatásos tűzoltó-parancsnokságok munkáját
           zó  kedvű  túrázók.  Útközben  megnézték  az   gyakorlat ismételt megtartására kötelezte.  segítik  a  velük  együttműködési  megállapodást
           ordasi  hajókikötőt,  majd  Paks  mellett  elha­  Diáktûzoltók mérték össze tudásukat   kötött önkéntes tűzoltó egyesületek.
           ladva az atomerőmű hűtővíz-, majd a kiömlő      Kurdon                  A megyében 2013 első félévében 1230 ese­
           melegvizes  csatornáját  is  megtekinthették                         ményhez vonultak a tűzoltók. Az esetek tíz szá­
           a kenusok. Az alacsony vízállás miatt több   Kilencedik alkalommal rendezték meg Kurdon a   zalékában, 128 alkalommal tűzhöz riasztották az
           homokpad is látszott, így két helyen is kikö­  Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt, amelyet Müller   egységeket, míg 956 esetben műszaki mentés
           töttek. A Duna bal partján, a meszesi komp­  János polgármester és Wéber Antal tű. ezredes,   adott feladatot. A tűzoltó egységek 121 esetben
           kikötőnél  hosszabb  pihenőt  tartottak,  majd   a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság   kaptak téves jelzést, ami tíz százalékkal keve­
           továbbevezve  újabb  megálló  következett  a   igazgatója nyitott meg szeptember 20-án. A ve­  sebb, mint az előző évben volt.
           Duna legnagyobb homokpadjánál, amely az   télkedő célja volt elsősorban a résztvevő diákok   Az  idei  év  első  felének  időjárása  döntően
           akkori vízállásnál majdnem három kilométer   játékos formában történő felkészítése a veszély­  befolyásolta a tűzoltói beavatkozásokat. Az előző
           hosszan és 300 méter szélesen nyújtózott a   helyzetekre és a helyes magatartási formákra,   év hasonló időszakával összevetve idén csaknem
           Duna közepe felé. A faddi kompkikötőt kora   az  önvédelmi  készség  kialakulásának  előse­  70 százalékkal csökkent a tűzesetek száma, ami
           délutánra érték el a túrázók, itt az evezőla­  gítése. Nem titkolt szándék volt továbbá, hogy   részben a sok csapadéknak tudható be, de so­
           pátokat  kerékpárra  cserélve  Fadd-Dombori   a  gyerekek  megismerkedjenek  a  tűzoltóság   kat  számított  a  területi  tűzmegelőzési  bizottság
           strandja felé vették az irányt, ahol fürdőru­  múltjával, hagyományaival, az önkéntes tűzoltó   szabadtéri tüzek megelőzése érdekében kifejtett
           hára vetkőzve belevetették magukat a kelle­  egyesületek és a katasztrófavédelem, valamint   tájékoztató, felvilágosító és propaganda tevékeny­
           mesen csípős, 20 fok körüli vízbe. A frissítő   a  hivatásos  tűzoltóságok  feladataival,  munká­  sége  is.  Nőtt  ugyanakkor  a  műszaki  mentések
                                                                                száma: a 210 százalékos emelkedést alapvető­
                                                                                en a januári, februári és márciusi téli rendkívüli
                                                                                időjárás, valamint a februári árvíz elleni véde­
                                                                                kezés katasztrófavédelmi műveletei okozták.
                                                                                   Az  önkéntes  tűzoltó  egyesületek  107  alka­
                                                                                lommal vettek részt kárfelszámolási feladatokban.
                                                                                Ők különösen szélsőséges időjárás (pl.: szélvihar,
                                                                                hófúvás,  jégeső)  során  bekövetkezett  káresetek
                                                                                felszámolásában és nagy kiterjedésű tüzek oltásá­
                                                                                ban, továbbá hosszan tartó beavatkozást igénylő
                                                                                események (pl.: árvíz elleni védekezés) felszámo­
                                                                                lásánál tudnak hatékonyan közreműködni.
                                                                                   Elõadások az egyetemi központban
                                                                                A  Nyugat-magyarországi  Egyetem  Savaria
                                                                                Egyetemi Központ első éves hallgatói a gólyahét
                                                                                programsorozat keretében szeptember 2. és 5.
                                                                                között  a  katasztrófavédelemmel  is  megismer­
                                                                                kedtek. A program részeként a Vas Megyei Ka­
                                                                                tasztrófavédelmi Igazgatóság előadásokat tartott
                                                                                a  katasztrófavédelem  felépítéséről,  munkájáról,
                                                                                bemutatták a katasztrófavédelem iparbiztonsági,
                                                                                polgári  védelmi  és  tűzvédelmi  feladatait.  A  ve­
                                                                                szélyeztető hatások csoportosítása mellett a ka­
           úszás után egy majdnem tizenöt kilométeres   jával.  A  versenyzők  olyan  játékos  nevű  szá­  tasztrófaveszély, a veszélyhelyzet, a különleges
                                                                                        Fotó:
           tekerés  következett  Tolnáig,  majd  újabb  tíz   mokban  indultak,  mint  például  mackómentés,   jogrend fogalmi meghatározásairól, az önkéntes
           kilométer Szekszárdig. A célban mind a 33   vizes-flipper vagy forró talaj, azonban a tizenhat   és  köteles  polgári  védelmi  szervezetekkel
           kitartó résztvevő oklevelet kapott teljesítmé­  versenyszám  megoldása  komoly  felkészültsé­  kapcsolatos információkról is szó esett.
           nye elismeréseként.               get igényelt tőlük mind elméleti, mind gyakor­  A  HUNOR  hivatásos  nehéz  kutató-mentő­
                                             lati szinten. A versenyen hét település tizenhat   szervezet és a HUSZÁR önkéntes közepes kuta­
                          Árvai Imre tű. alezredes  csapata mérte össze tudását. A fiúk közül a   tó-mentőcsapat szervezeti működésének, felépí­
             Nem felelt meg az üzem gyakorlata  Zombai Lánglovagok lettek az elsők, a lányok­  tésének ismertetése mellett a Vas megyei járási
                                             nál pedig a Tamási Tüzek diadalmaskodtak.  mentőcsoportok  megalakításának  célja,  rendel­
           Belsővédelmiterv-gyakorlatot  tartottak  egy                         tetésük szintén az előadások részét képezte.
           alsó  küszöbértékű  veszélyes  ipari  üzem­    Boros Brigitta tű. főhadnagy  Az elméleti felkészítést követően az első év­
           ben szeptember 19-én. A próba során azt                              folyamos  hallgatók  gyakorlatban  is  megis­
   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36