Page 30 - katved-október
P. 30

28

           megkezdték  a  sérült  felkutatását.  A  kutatást   okozta hatalmas ütközéstől a kisbuszból hárman   jából két órán keresztül dolgozott a káresetnél.
      az igazgatóságok életéből
           zárt ajtók és ráccsal elválasztott folyosók aka­  kiestek,  ők  azonnal  életüket  vesztették.  Ebből   A műszaki mentés és a helyszínelés idejére a
           dályozták. Az egység a füsttel telített helyisé­  a�  összeroncsolódott  járműből  további  három   rendőrség az utat teljes szélességében lezárta,
           geken  belül  mentőkötél  alkalmazásával  végül   sérültet  csak  feszítővágó  segítségével  tudtak   a forgalmat az autópálya irányába terelték.
           felkutatta a sérültet, majd kihozta az alagútból   kimenteni a tűzoltók és a vétkes kamion sofőrje   Tûz a váci malomban
           és átadta a mentőszolgálat munkatársainak.  is beszorult a vezetőfülkébe. A nem mindennapi
             A  gyakorlatot  tartó  Mohács  Gábor  tűzoltó   balesetben  összesen  harmincan,  főként  külföl­  S�erencsére nem a valóságban, hanem egy me­
           zászlós,  katasztrófavédelmi  műveleti  szolgá­  di, román állampolgárok szenvedtek különböző   gyei ellenőrző gyakorlaton, amelyet a Pest Megyei
           latvezető-helyettes szerint a cél a minél lehe­  mértékű sérüléseket. Őket a mentők még a kora   Katasztrófavédelmi Igazgatóság tartott szeptember
           tetlenebb  helyzetek  szakszerű  megoldása,   reggeli órákban rohamkocsikkal, mentőhelikop­  19-én a váci malom épületében. A feltételezés sze­
           másrészt  pedig  a  frissen  felszerelt  hivatásos   terrel különböző kórházakba szállítottak el. A mű­  rint a malom első szintjén ütötték fel fejüket a lángok,
           tűzoltók  rutinszerzése.  A  résztvevő  tűzoltók   szaki mentés és helyszínelés ideje alatt a pályán   amelyeket az ott dolgozók megpróbáltak eloltani,
           véleménye szerint a gyakorlat rendkívül hasz­  komoly torlódás keletkezett, a több órás műszaki   de nem jártak sikerrel. Elhagyták az épületet, de
           nos volt, még a sokéves szakmai tapasztalattal   mentésben közel harminc Pest megyei és fővá­  két társukról nem volt információ. A műveletirányí­
           rendelkező kollégák részére is tartogatott meg­  rosi tűzoltó vett részt.   tási központba megérkezett segélyhívás után a váci
           lepetéseket.                                                         tűzoltó-parancsnokság két gépjárműfecskendővel
                                                 Halálos baleset Domonyvölgynél
                                                                                és három különleges szerrel, a rétsági őrs pedig
                         Angyal Eszter tű. zászlós,  Két  halálos  áldozatot  követelő,  súlyos  közle­  egy fecskendővel vonult a tűzesethez. A tűzoltási
                                megyei szóvivő  kedési baleset történt szeptember 18-án kora   feladatokat hármas kiemelt riasztási fokozat mel­
                                             reggel  Gödöllő és Aszód között, a 3-as főút   lett végezte a beavatkozó állomány. Az egységek
                                             37-es  kilométerszelvényénél.  A  Hatvan  felé   a felderítés közben megtalálták és kimentették az
                                   Pest      közlekedő  személyautó  ismeretlen  okból  át­  épületben rekedt két embert, közben légzőkészülék
           Tragikus tömegbaleset M5-ös autópályán  tért  a  szemközti  sávba  és  ott  összeütközött   használata mellett megkezdték a vízsugarak szere­
                                             egy Gödöllő felé közlekedő autóval. Az utóbbi   lését. A gyakorlatot az ott tapasztaltak összegzése
           Több  személyautó  és  egy  kamion  ütközött   járműben négyen ültek, közülük ketten a hely­  után végül megfelelőre értékelték.
           egymással  augusztus  30-án  az  M5-ös  autó­  színen életüket vesztették. Az ütközés olyan
           pálya 26-os kilométerszelvényénél, a Budapest   erős volt, hogy a Gödöllő felé közlekedő jármű   Spitz Alexandra tű. hadnagy
           felé vezető oldalon, az ócsai lehajtó közelében.   motorházteteje teljesen felgyűrődött, a műszer­
           A  káresethez  a  dabasi  hivatásos  tűzoltó-pa­  falhoz szorítva a sofőrt és a jobb első ülésen
           rancsnokság  egységein  kívül  fővárosi  szereket   utazó embert. A gödöllői és az aszódi hivatásos       Somogy
           is riasztottak, a tűzoltók a helyszínre érve meg­  tűzoltók  feszítővágó  berendezés  segítségével
           állapították, hogy az autópályán öt személyautó,   tudták kiemelni az összeroncsolódott járművek   Magyar részvétel az INCA-CE záró
           három  kisbusz  és  egy  kamion  karambolozott.   fogságába esett két elhunyt és négy sérült sze­  konferencián
           A  baleset  következtében  az  egyik  személyautó   mélyt. Tizenöt tűzoltó két gépjárműfecskendővel   Az  INCA-CE  egy  meteorológiai  tudományos
           és egy kisbusz az árokba csapódott. A kamion   és egy műszaki mentőszer segítségével nagy­  kutatási projekt, amelyben nyolc közép-európai
   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35