Page 7 - katved-június
P. 7

5

        Palóc, a Nyír és Komárom-Esztergom megye mentőcsoportja, a Turul   dekezésben résztvevőknek: június 9-én a Dunaalmás és Almásfüzitő
        Mentőcsoport is több napon keresztül építette az ideiglenes védművet   közötti vasúti töltés nem bírta tovább a víz nyomását és engedett, a víz
        Dunaalmásnál.                                        több helyen átmosta a töltést és a mellette futó 10-es számú főútra, il-
           Az áradás miatt sajnos számos utat, útszakaszt kellett lezárni a me-  letve az azt övező szántóföldekre zúdult. Szerencsére lakóházak nem
        gyében, ezért több települést csak nagy kerülővel vagy éppen erdei uta-  voltak a közelében, így életet nem veszélyeztetett.
        kon lehetett megközelíteni.                            A  Duna  visszahúzódásával  június  12-én  megkezdték  a  védművek
           A Duna június 8-án éjjel feladta a küzdelmet és néhány órás tetőzés   visszabontását. Először csak azokat a részeket, amelyeket nem ért víz
        után úgy döntött, visszatér medrébe. A tetőzés időpontjában már majd-  és a forgalmat akadályozták, majd a hét végén már a teljes ideiglenes
        nem az összes védművön csak gátellenőrzésre és vízszivattyúzásra volt   védműrendszer elbontása megkezdődött nagy erőkkel.  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. június
        szükség.                                               Június  17-ére  a  katasztrófavédelem,  a  közút,  az  önkormányzatok
           A rendkívül magas vízállás miatt több embert kit kellett telepíteni in-  és a sok-sok civil önkéntes segítségével Komárom-Esztergom megye
        gatlanából. Nyergesújfalun csaknem negyven, az esztergomi Prímás-  majdnem száz százalékosan visszanyerte árvíz előtti állapotát.
        szigeten nagyjából ugyanennyi, míg a pilismaróti üdülőövezetből majd-
        nem hetven embernek kellett ideiglenesen elhagynia otthonát.                   Stolczenberger Klára tű. hadnagy
           A Duna ugyan a háborút elvesztette, de azért oda-odaszúrt a vé-                               szóvivő


        tehergépjármű, két nyerges vontató és négy négytengelyes tehergépjármű dol-  zett, harcolt az idővel, hogy a gát suvadását elkerülje. A HUNOR munká-
        gozott folyamatosan, összesen tizenhat fős legénységgel. A helyzetet nehezí-  járól a köztévé is beszámolt, a vezetési törzset a honvédelmi miniszter és
        tette, hogy a homokzsákokat légi úton és élőlánc kialakításával kellett a   a vezérkari főnök is megtekintette.
        gáthoz juttatni, így viszont nem maradt hely az IBC-tartályok beszállítá-  Hétfő kora hajnalban, ötvenhat órás munka után a HUNOR és a HUSZÁR
        sára, ezért azokat hajókkal kellett leúsztatni a kárhelyszínre. A búvárok   áttelepült Szentendrére, itt volt lehetőségük a csapattagoknak kipihenni
        időközben folyamatosan javították a töltésfóliázást és új fóliákat húztak   az elmúlt napok fáradalmait. A református gimnázium tornatermében el-
        be. Mindennek köszönhetően sikerült a csurgó vizeket szabályozottan el-  szállásolt csapat keddig a készletek feltöltését, az eszközök karbantartását
        vezetni, azok így már nem rontották a töltés állagát. A katasztrófavédel-  végezte.
        mi egységek biztosították a teljes logisztikai támogatást mobil, illetve   A hetedik műveleti napon a Bajára kitelepült operatív törzs által
        fáklyás világítással, aggregátok, szivattyúk működtetésével. A védeke-  meghatározottak szerint a HUNOR vezetési egysége helyszíni felderítést
        zést nagy számú katona, rendőr és önkéntes segítette. A reggeli órákra   tartott a Duna Margittai-öblözetének déli területén: Hóduna, Budzsa tele-
        sikerült normalizálni a helyzetet, ekkor a hunorosok és a huszárosok át-  püléseken. Estétől a Duna árhullámmal érintett hat kilométeres szakaszát
        adták a területet a kiérkező hivatásos tűzoltóknak, pihent rendőröknek    gyelték a HUNOR quados és gyalogos járőrei a szerbiai határig. A vezetési
        és katonáknak.                                       pontot Hódunán állította fel a mentőcsapat, amely váltásban monitorozta
           A HUNOR másik kiemelt árvízi bevetésének helyszíne vasárnap haj-  a levonuló árhullámot és a gátak állapotát.
        naltól hétfő hajnalig a Komárom-Esztergom megyei Pilismarót volt,   A nyolcadik napon, június 13-án a mentőcsapatok befejezték a hódunai
        az éjjel megérkező mentőcsapat a továbbiakban itt vett részt az árvízi   gát  gyelését és a készenlétet, megkezdték a visszatelepülést Bajára,
        védekezésben, egyebek mellett a gát bordás megtámasztását építette,   majd visszaindultak a fővárosba, a Ferihegyi úti bázisra este érkeztek meg.
        az általa kiállított törzs pedig megszervezte a kárhelyszíni műveletirá-  A HUNOR és a HUSZÁR egységes erőként nyolc napot, nyolcvanegy tény-
        nyítást, összefogta a helyi erők munkáját. Az állománytól ez a helyszín   leges munkaórát dolgozott extrém körülmények között. Teljesítményüket
        követelte a legnagyobb erőfeszítést, mivel ekkor a csapattagoknak   az országos katasztrófavédelmi főigazgató levélben köszönte meg.
        melles védőnadrágban, nyakig a vízben állva, tizennyolc órán át kel-
        lett csatárláncban pakolni a homokzsákokat. A HUNOR kapta feladatul,              Jackovics Péter tű. alezredes,
        hogy koordinálja százötven roma önkéntes munkáját is. Ezen a helyen a         műveletirányítási főosztályvezető,
        katasztrófavédelem mentőcsapata több száz honvéddel együtt védeke-                     a HUNOR parancsnoka



















          Fotók: Farkas Roland tű. fhdgy.
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12