Page 19 - katved-május
P. 19

17

        is. A gyakorlat ideje alatt ugyan még ennek   mérete természetesen eltér a hazai alkalma-  Fórum és
        az  alkalmazását  nem  kérték  a  nemzetközi   zásban  résztvevő  közepes,  általános  célú
        mentőcsapatoktól,  de  a  megfi gyelőkkel  és   MI-2 típustól, utóbbinak megvan az az előnye,
        a  csapatvezetőkkel  már  ismertették  az  új   hogy  gyorsabb,  mozgékonyabb  és  gazdasá-  Tanács
        épületjelölési  módszertant.  A  rendszer  be-  gosabb.  A  helikopter  több  célú  alkalmazása
                                                                                  tűzoltóságok  és  a  honvédségi  tűzvédelmi
        vezetését  nehezítheti,  hogy  a  korábbi  épü-  gyorsmenekítési eljárással és a hagyományos  A
                                          miatt került előtérbe, hiszen képes a kimentést
        letjelölési  rendszert  csaknem  tíz  év  alatt   egy megerősített csörlővel, a saját fejlesztésű   egységek együttműködése, a középmagas,
        fogadta el az ENSZ OCHA. Ma valamennyi                                    magas  lakóépületekben  tartott  tűzvédelmi
        ENSZ  INSARAG  minősítésen  átesett  föld-  alpintechnikai beavatkozással is kivitelezni.   hatósági  ellenőrzések  tapasztalatai,  a  belterületi  KATASZTRÓFAVÉDELEM    2013. május
        rengéskutató  mentőcsapat  kötelezően  ezt   A  gyakorlaton  résztvevő  országok  egymás   csapadékvíz-elvezetési problémák megoldása, a
        alkalmazza, ez az USAR csapatok egyfajta   mellett felállított táborhelyeit bejárva meg lehe-  közösségi szolgálat, a létfontosságú rendszerele-
        „közös nyelve”.                   tett tekinteni, ki és milyen szabályok szerint építi   mek védelmének szabályozása, illetve a tűzoltó-
           Az  új  koordinációs,  együttműködési  és   ki azt. Néhol a legmodernebb technikákat vo-  ságok, kirendeltségek elhelyezési feltételeinek ja-
        felderítési rendszer első gyakorlati tesztelése   nultatták fel közel háromezer négyzetméteren,   vítása, valamint az őrsprogram megvalósításának
        jól  sikerült.  A  rendszer  bevezetése  az  ENSZ   másutt harmadekkora terület is elég volt hason-  helyzete szerepelt a Kirendeltségvezetők Fórumá-
        INSARAG Irányelv átdolgozása után, egy-két   ló létszámú mentőerő kiszolgálásához. Felada-  nak április tizenötödiki ülésén.
        éven belül várható.               tát valamennyi csapat el tudta látni, legfeljebb   A  tűzoltóságok  és  a  honvédségi  tűzvédelmi
           A  nemzetközi  megfi gyelő  csoport  tagjai   a  komfortérzet  volt  más,  a  tényleges  mentési   egységek együttműködéséről előadást tartó Bérczi
        részt vehettek egy reggeli légi felderítésen is.   feladatokat szinte azonos eszközökkel hajtották   László  tű.  dandártábornok,  országos  tűzoltósági
        Az együttműködő lengyel rendőrség MI-8 típu-  végre. A magyarok könnyen megtalálták a kö-  főfelügyelő  arról  beszélt,  hogy  a  két  szakterület
        sú  helikoptének  a  fedélzetéről  szemlélhették   zös hangot a lengyel légimentő egységgel, ami   közötti  együttműködés  rendezéséről  tavaly  dec-
        meg a nemzetközi tábort és a kárhelyeket, a   a munkavégzés gördülékenysége és a színvonal   emberben belügyminisztériumi rendelet született,
        rutinos pilóták többször körbejárták a kárterü-  miatt fontos.        ennek alapján a hivatásos és önkormányzati tűz-
        leteket s így átfogó képet kaptak a szervezetek   A  több  ország  csapatainak  részvételével   oltóságoknak együttműködési megállapodást kell
        logisztikájáról  is.  A  légi  mentésben  merőben   megrendezett gyakorlatra az eltérő gazdasági   kötni a honvédségi szervekkel, el kell készíteni a
        új, úgynevezett gyorskimentési technológiát és   fejlettségű  országok  csapatai  eltérő  eszkö-  tűzoltási, műszaki mentési tervet, illetve ahol szük-
        az ahhoz kapcsolódó technikai megoldásokat   zökkel,  eltérő  fejlettségű  tábori  elhelyezés-  séges, egyedi megállapodásokat kell létrehozni. A
        is bemutattak, ennek lényege, hogy landolás   sel érkeztek. A keleti országok döntően még   fórumon elhangzott, a kirendeltségvezetők egyik
        nélkül egyszerre akár öt embert is biztonságo-  mindig a hidegháborús tábori eszközeiket fej-  feladata, hogy e hármas teendőnél ne hagyják ma-
        san lehet evakuálni a kritikus területről. Amúgy   lesztik,  amelyek  látszólag  mai  is  tökéletesen   gukra a tűzoltóságokat.
        a  mentési,  kutatási  feladatokat  mindenben  a   kiszolgálják  őket.  A  nyugat-európai  csapatok   Szintén az országos főfelügyelő beszélt a kö-
        hazai technológiával és technikával megegye-  ugyanakkor többnyire a legújabb eszközökkel,   zépmagas,  magas  lakóépületekben  tartott  ellen-
        ző módon hajtják végre. Az említett csoportos   professzionális  színvonalú  tábori  elhelyezési   őrzések tapasztalatairól. Mint mondta, a kataszt-
        kimenekítésen kívül a magyar eszköztár min-  eszközeikkel próbálják a csapat részére a le-  rófavédelmi kirendeltségek ügyintézői közel ezer
        den tekintetben kompatibilis a lengyel szerve-  hetőségekhez mérten a legmagasabb komfort-  épületben több mint ezerkétszáz ellenőrzést tartot-
        zetével,  így  a  kiképzés  is  megegyező  modul   érzetet biztosítani.  tak, száztizenöt esetben tűzvédelmi bírságot kellett
        szerint  történik.  A  forgószárnyas  légi  jármű   A  magyar team betekinthetett a különböző   kiszabniuk.  Vizsgálódásuk  során  nézték,  hogy
                                          nemzetek  USAR  csapatainak  báziskialakítási   adottak-e a tűzoltói beavatkozás feltételei, beépí-
                                          rendjébe, valamint technikai hátterébe, különös   tett tűzvédelmi berendezés van-e, mi a helyzet a
                                          fi gyelemmel az egészségügyi sátrak felszerelt-  tűzvédelmi iratok tekintetében, de egyebek mellett
                                          ségére  és  az  ellátó  személyzetre.  Az  orvosi   azt is, hogy adott esetben betartják-e a használati
                                          sátrak technikailag jól felszereltek, az ott szol-  szabályokat. Bérczi László kijelentette, összessé-
                                          gálatot teljesítők a nap bármely időszakában   gében  javuló  tendencia  fi gyelhető  meg  az  ilyen
                                          magas színvonalú ellátásban tudják részesíteni   épületek tűzvédelmi helyzetében, ami nyilván kö-
                                          a romok alól kimentetteket, vagy a mentés so-  szönhető annak is, hogy a téma iránt a média is fo-
                                          rán megsérült embereket. Az orvosi felszerelé-  kozott érdeklődést mutatott. A tábornok elmondta,
                                          sek nemzetközi jelzésrendszerrel ellátottak, így   a feladat most az, hogy a magas épületekben két-
                                          szükség esetén bármelyik mentőcsapat egész-  évente tűzvédelmi hatósági ellenőrzést kell tartani,
                                          ségügyesei használni tudják azokat.   a középmagas házaknál pedig, ahol leginkább a
                                             A  terepgyakorlat  zárásán  megjelent   felvonulási területeknél találtak hiányosságokat, az
                                          Stanislaw Rakoczy belügyminiszter-helyettes,   épületek  megközelíthetőségét  szintén  kétévente,
                                          belügyi államtitkár és Wieslaw Lesniakiewicz   célirányosan kell vizsgálni.
                                          tű. vezérőrnagy, a lengyel Állami Tűzoltó Szol-  A  kérdéssel  kapcsolatban  a  fórum  munká-
                                          gálat  főparancsnoka.  A  belügyminiszter-he-  jában mindvégig részt vevő Dr. Bakondi György
                                          lyettes külön örömét fejezte ki a magyar szak-  tű.  altábornagy,  országos  katasztrófavédelmi  fő-
                                          értői delegáció jelenléte miatt. Annak tagja a   igazgató  emlékeztetett  arra,  mekkora  felzúdulás
                                          HUNOR mentőszervezetből Jackovics Péter   kísérte  az  első  ilyen  társasházi  ellenőrzéseket
                                          tű. alezredes, Szalóki Péter tű. főtörzszászlós,   egészen addig, míg egy konkrét esetben meg nem
                                          Sáfár László tű. zászlós, Pinkóczi Tamás tű.   ismertették a közvéleménnyel a mentést hátrálta-
                                          főtörzsőrmester,  Ilovszki-Horváth  Soma  tű.   tó körülményeket. Felhívta a kirendeltségvezetők
                                          törzsőrmester  és  Ábrahám  Márton  logiszti-  fi gyelmét a folytonosság fontosságára, arra, hogy
                                          kus volt, a HUSZÁR mentőszervezetet pedig   nem  kampányszerűen  kell  végezni  az  ellenőr-
                                          annak  vezetője,  Jambrik  Rudolf  tű.  ezredes   zéseket.  A  főigazgató  beszélt  a  szén-monoxid-
                                          képviselte.                         mérgezésekről  is,  itt  azt  hangsúlyozta,  hogy  a
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24