Page 17 - magazin-november
P. 17

15

        fogalmazott,  a  szakembereknek  tevékeny-  lem, a polgári védelem és az iparbiztonság – a   Egyetem Katasztrófavédelmi Intézetében folyta-
        ségük  során  a  valósággal,  a  való  élettel  kell   biztonságot hivatott szolgálni. A tábornok elő-  tott képzés jelentőségét. Útravalóul azt kérte a
        foglalkozniuk. A lakosság védelmében tett ha-  adásában ismertette azokat a múltbeli, ezen   megjelent hallgatóktól, a katasztrófavédelem jö-
        tékony munkához elengedhetetlen a megfelelő   alappilléreket érintő momentumokat, amelyek   vőbeni szakembereitől, törekedjenek arra, hogy
        jogi szabályozás, a vonatkozó hatósági jogkö-  az átalakítást szükségessé tették.  tapasztalt  oktatóiktól  az  egyetemi  éveik  során
        rök precíz alkalmazása. 2012-ben megalakult   A  főigazgató  kitért  az  oktatási  rendszer,  a   minél megalapozottabb tudásra tegyenek szert.
        az egységes  katasztrófavédelmi szervezet,   Katasztrófavédelmi Oktatási Központ megújítá-
        amelynek mindhárom alappillére – a tűzvéde-  sára is, hangsúlyozva a Nemzeti Közszolgálati   Barta Ágnes tű. hadnagy



        Magyar–horvát közös gyakorlat Zalában                                                                        KATASZTRÓFAVÉDELEM    2012. november















































             Mura nemzetközi együttműködési, és a   példa arra: a határon átnyúló segítségnyújtást   dalon megjelent a belvíz, ami elöntéssel veszé-
             Zala Mentőcsapat rendszerbeállító gya-  az  országhatár  átlépésével,  közös  irányítás   lyeztette  a  település  Kossuth  utcájában  élők
             kor
        A latát  tartották  október  20-án  Molná-  alatt  gyakorolhassák  a  két  szomszédos  or-  ingatlanait. Ezért a települési polgári védelmi
        riban,  ahol  különböző  feladatok  teljesítésével   szág védekező erői.  parancsnokság  kérésére  a  kihelyezett  műve-
        kellett  az  önkénteseknek  bizonyítaniuk:  kü-  A gyakorlatot Rigó Csaba kormánymegbí-  letirányító törzs a helyszínre rendelte a Nagy-
        lön-külön és együtt is képesek az árvíz elleni   zott, a Zala Megyei Védelmi Bizottság elnöke,   kanizsai  Hivatásos  Tűzoltó-parancsnokság
        védekezés esetén szükséges teendőket ellátni.  Dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, a Belügy-  gépjárműfecskendő-kezelő  állományát,  hogy
           A  gyakorlat  megszervezésének  hátteré-  minisztérium  Országos  Katasztrófavédelmi   kezdje meg a szivattyúzást. Ezzel egy időben
        ben az áll, hogy a Horvát–Magyar Katasztró-  Főigazgatóság országos polgári védelmi főfe-  a települési polgári védelmi parancsnokság irá-
        favédelmi Állandó Vegyes Bizottság 9. ülésén   lügyelője  és  Ladislav  Söke,  Muraköz  Megye   nyításával a riasztó tájékoztató szakalegység
        a  felek  abban  állapodtak  meg,  hogy  a  két   Állami  Védelmi  és  Mentési  Hivatalának  igaz-  a településen található telepített motorszirénán
        ország  katasztrófavédelmi  erői  gyakorolják   gatója nyitotta meg. Ezt követően a település   megszólaltatta a katasztrófariadót, így riaszt-
        az árvíz elleni közös védekezést. Ezt kötötték   közösségi házába meghívottak előadások ré-  va a lakosságot, külön is értesítve a leginkább
        össze a most megalakított Zala Mentőcsapat   vén ismerhették meg a védelmi igazgatás idei   érintett  Kossuth  utcaiakat.  Őket  a  kitelepítési
        – mint területi rendeltetésű önkéntes polgári   évben jelentősen átalakult rendszerét, továbbá   és befogadási szakalegység megelőző lakos-
        védelmi,  árvízvédelmi  szakalegység  –  rend-  az árvízi védekezés elemeit.  ságvédelmi intézkedés keretében kimenekítet-
        szerbeállító, illetve Molnári település köteles   A feltételezett helyzet szerint a tartós eső-  te és a településen kijelölt befogadó helyen, az
        polgári védelmi szervezeteinek gyakorlatával.   zések, valamint a Mura folyó magas vízállása   általános iskolában elhelyezte.
        A mostani gyakorlat különlegessége ezeken   miatt le kellett zárni a Molnári-főcsatorna zsilip-  A  gyakorlat  további  feltételezése  szerint
        túl az volt, hogy emberemlékezet óta nem volt   jét, ennek következtében azonban a védett ol-  a Molnári szennyvíztelepről veszélyes anyag
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22