Page 4 - magazin-május
P. 4

2     Az új feladatok más, komplexebb

      időszerű kérdések  szemléletet igényelnek






           Tavaly ilyenkor az akkori tapasztalatokról, a tervekrõl, azok várható hatásairól beszélgettünk Bérczi Lászlóval, az
           azóta dandártábornokká kinevezett országos tûzoltósági fõfelügyelõvel. Amint az alábbi sorokból látszik, megle-
           hetõsen jól látta egy évvel ezelõtt, milyen úton indul el a tûzvédelem, a változásoknak milyen fogadtatása lehet
           az állományon belül és az állampolgároknál.
           •  Milyen tapasztalatok szűrhetőek le pár   rosi átlagnál lényegesen kevesebb – 500 alatti   fizetés. Látszik tehát, hogy a kormány érzi az

           hónap  elteltével  a  tűzvédelem  új  rend­  – riasztás volt.        állomány problémáját.
           szerének  működéséből?  Természetesen   Az is köztudott, hogy a budapesti végrehaj-
           itt  elsősorban  a  tűzoltóságok  integrá­  tói állomány 65 százaléka nem fővárosi lakos,   •   A  parancsnoki  kar  háromnegyede  meg­
           lására  gondolok.  Elfogadták  az  új  hely­  az  agglomerációból  jár  dolgozni.  Jó  esetben   újult.  A  „régiek”  mennyire  fogadták  el  a
           zetet a dolgozók?                 ők  Pest  vagy  éppen  Fejér  megyében  kaptak   megváltozott feltételeket? Például azt, hogy
           – A tűzoltóság állami irányításba vétele megke-  munkát, és azt ők többségében el is vállalták.   bizonyos kérdésekben, például a gazdálko­
           rülhetetlen volt, ezt az elmúlt évek eseményei   Ilyen megoldást összesen talán ha húsz em-  dási  vagy  személyzeti  kérdésekben  kisebb
           megmutatták.  Úgy  látom,  hogy  ezzel  a  társ-  bernél  nem  sikerült  találni,  noha  valamilyen   jogosítványokkal rendelkeznek?
           szervek és a szervezetben dolgozók is jórészt   ajánlatot mindenki kapott. Akik nem fogadták   –  104  tűzoltóparancsnok  kinevezése  történt
           egyetértenek. Aki pedig nem tudott vagy nem   el, azok úgy gondolták, hogy az élet más terü-  meg, közöttük nagyon sok a fiatal. Van olyan,
           akart azonosulni mindazzal, ami január eleje
           óta történik, az kérte áthelyezését. Vagy élt az
           átszervezés adta lehetőségekkel. Éveken ke-
           resztül egy „öszvérmegoldás” működött, szük-
           ségszerű volt tehát, hogy előbb­utóbb válaszút
           elé kerül a tűzoltóság: vagy marad tisztán ön-
           kormányzati civil, vagy hivatásos lesz. Utóbbi
           esetben  azonban  integrálódni  kellett  abba  a
           rendvédelmi szervezetbe, amelyben alapvető-
           en is helye van, ugyanúgy, ahogyan a rendőr-
           ségnek és a többi rendvédelmi szervezetnek.
           Eldőlt,  hogy  merre  tovább,  ezt  támogatták  a
           tűzoltók  és  megítélésem  szerint  helyesen  a
           politika is.
            •   Egy évvel ezelőtti beszélgetésünk  so­

           rán azt mondta, hogy a végrehajtói állomány
           nem lát majd nagy különbséget. Így van ez?
           – Valóban ezt mondtam, és tulajdonképpen ez
           így is van. Nem változott például a beavatko-
           zók létszáma, nem volt létszámleépítés, abból
           főzünk, amink van. Azt azonban meg kell emlí-
           teni, hogy vannak olyanok, akik nem az eddigi
           beosztásukban  dolgoznak  tovább.  Azt  azért   letén próbálják ki magukat. Éltek a lehetőség-  aki korábban szolgálatparancsnok, vagy tűzol-
           feltétlenül fontos tudni, hogy nem érte anyagi   gel, hogy végkielégítéssel és felmentési idővel   tási osztályvezető volt. Akik most „helyzetbe”
           kár azokat, akik alacsonyabb munkakörbe ke-  távozhattak a szervezettől. És természetesen   kerültek,  elfogadták,  hogy  más  feladatrend-
           rültek, változatlan fizetésüket kapják. A végre-  vannak  olyanok  is,  akik  külföldön  próbálnak   szerrel  kell  megbirkózniuk.  Nem  kisebbel
           hajtói állományt érintő változások a fővárosnál   szerencsét.        egyébként.  Igaz,  azok  a  gazdálkodási  jogkö-
           történtek,  ott  négy  gépjárműfecskendővel   •  Aki külföldön próbál elhelyezkedni, nagy   rök,  amelyek  januárig  az  önkormányzat  fel-
           kevesebb,  29  maradt.  Ez  azonban  nem  azt   valószínűség szerint a jobb pénz reményében   ügyelete mellett a parancsnok kezében voltak,
           jelenti, hogy akik ezeken az autókon szolgál-  teszi ezt. Van valami remény az itthon dolgo­  most nem tartoznak a döntési kompetenciába.
           tak, azokat elküldtük, közülük többen máshova   zók fizetését emelni?  Ugyanez nagyrészt igaz a személyzeti kérdé-
           kérték áthelyezésüket. A fővárosi állományba   –  A  kormány  már  két  olyan  intézkedést  ho-  sekre is, bár továbbra is kezdeményezhet elő-
           integrálódtak az eddig csak speciális egység-  zott az elmúlt másfél évben, amellyel hitet tett   léptetést,  elismerésben  részesítést  a  megyei
           ként tevékenykedő „rohamosok” és a búvárok   amellett, hogy elismeri ezt a hivatást, valamint   igazgatóságnál, vagy a főigazgatóságnál. Tény
           is. Abban a pillanatban, hogy az ő különleges   arról, hogy a közbiztonság szerves részét ké-  azonban, hogy a gazdálkodási és személyzeti
           képességükre van szükség, ez a munka kerül   pező tűzvédelmet az őt megillető helyen kezeli.   kérdéseket is alapvetően egységes rendszer-
           előtérbe.  Valamennyi  fecskendőt  számolva   Tavaly a tűzoltók megkapták 2004 óta elmaradt   ben kell kezelni.
           egy­egy  szolgálati  csoportban  tíz  emberrel   túlmunkadíjukat, összesen hétmilliárd forintot,   Rengeteg  új  feladata  van  azonban  ennek
           szolgál kevesebb. Ekkora csökkentés indokolt   ez év elején pedig a tiszthelyetteseknek ítéltek   az  állománynak.  Teljesen  más  szemléletre
           is volt, hiszen mindig is voltak olyan kerületek,   meg  14  ezer  forintos  béremelést,  miközben   van ma már szükség. Hogy csak a legszem-
           amelyeknél több év statisztikája szerint a fővá-  az állami szférában sehol máshol nem nőtt a   betűnőbbet  említsem:  megjelentek  a  tűzoltó­
   1   2   3   4   5   6   7   8   9