Page 21 - magazin-május
P. 21

19
                                                                                                                  19
                                                                                A  köszöntőket  követően  letették  a  polgári
                                                                              védelmi  esküt  a  pv  szervezetbe  beosztottak,
                                                                              valamint a Moson Mentőcsapat tagjai. Ezután a   2012. május
                                                                              mentőszervezet  átvette  Hoffmann  Imre    vezér-
                                                                              őrnagytól a csapatzászlót, amelyre a főigazgató­
                                                                              helyettes, a megye és a város vezetői, valamint
                                                                              Sopron  polgármestere  kötött  szalagot,  majd  a
                                                                              történelmi  egyházak  képviselői  megáldották  a
                                                                              lobogót.
                                                                                A program következő elemeként a Széche-
                                                                              nyi téren jelenlévők ünnepi műsort tekinthettek
                                                                              meg,  majd  a  BM  OKF  főigazgató­helyettese  KATASZTRÓFAVÉDELEM
                                                                              elismerő okleveleket adott át olyan polgári sze-
                                                                              mélyeknek, akik a katasztrófavédelem érdeké-
                                                                              ben kiemelkedő munkát végeztek. Az ünnepség
                                                                              végén a tábornok átadta a minősítő oklevelet a
                                                                              Moson, a Pilis, a Körös és a Tisza Mentőcsa-
                                                                              patnak,  a  Zalaegerszegi  Különleges  Mentők-
                                                                              nek, valamint a Fővárosi Központi Rendeltetésű
                                                                              Mentőszervezetnek.
                                                                                Az  Önkéntes  Mentőszervezetek  II.  Orszá-
                                                                              gos  Seregszemléjének  dinamikus  bemutató-
                                                                              ján  nagyrészt  olyan  mozzanatokat  tekinthettek
                                                                              meg az érdeklődők, amelyeket az előző napon
                                                                              a nemzeti minősítés során kellett teljesíteniük a
                                                                              mentőcsapatoknak. Szállítottak motorcsónakban
                                                                              árvíz miatt túlparton rekedt embereket, volt vízből
                                                                              mentés,  eltűnt  személy  kutatása  helikopterrel,
        szerepel a nyilvántartásban, ők gyakorlatilag min-  gát hangsúlyozta.  víz  alá  került  jármű  kiemelése,  de  bemutatták
        denféle különleges mentőképességgel rendelkez-  A  házigazda  megyeszékhely  nevében  Si-  a különböző árvízvédelmi technikákat is. A be-
        nek, önzetlenül cselekszenek mások érdekében,   mon Róbert alpolgármester mondott beszédet.   mutatón  szemlélődők  lépésről  lépésre  nyomon
        bizonyították, hogy számítani lehet rájuk.  A  tavaly  szeptemberben  elfogadott  új  kataszt-  követhették, hogyan kell épület tetején rekedt em-
           Széles Sándor kormánymegbízott köszöntőjé-  rófavédelmi törvényből kiemelte az új elemként   bert alpintechnika segítségével lehozni, és ilyen
        ben úgy fogalmazott, nagy átalakulások zajlottak   megjelenő  egységes  iparbiztonsági  hatóságot,   esetben  milyen  egészségügyi  ellátásban  kell  a
        az  államigazgatásban,  így  a  katasztrófavéde-  hozzátéve,  hogy  természetesen  a  tűzvédelem   sérültet részesíteni. A seregszemlén több olyan
        lemben  is.  Minderre  egyebek  mellett  azért  volt   és  a  polgári  védelem  is  jelentősen  átalakult,   cég is bemutatkozott, amely a speciális mentési
        szükség,  mert  olyan  katasztrófák  sújtották  Ma-  megújult.  Az  alpolgármester  hangsúlyozta,  az   ágak  valamelyikéhez  kínál  felszereléseket,  be-
        gyarországot, hogy át kellett gondolni a váratlan   önkéntesek lelkesedése, szerepvállalása a hiva-  rendezéseket.
        helyzetekre eddig adott válaszokat. Beszédében   tásosok szaktudásával párosulva jelentős erőket
        a kormányhivatal vezetője a felkészülés fontossá-  tud megmozgatni.                               Galántai Judit


        Mentõcsapatok szereztek minõsítést



        Áprilisban több mentôszervezet is eleget tett a nemzeti minôsítô rendszer által támasztott feltételeknek. A Fôvárosi
        Központi Rendeltetésû Mentôszervezet április 5-én, egy elhagyatott újpesti laktanyában tartotta meg kutató-mentô
        gyakorlatát, 14-15-én Gyomaendrôdön a Körös Mentôcsoport éves felkészítése, valamint a Tisza Mentôcsoporttal közös
        nemzeti minôsítô törzsvezetési és terepgyakorlata zajlott. Három nappal késôbb, közel 24 órás összevont törzsvezetési-
        és terepgyakorlat keretében pedig a Gyôr-Moson Sopron megyei Moson Mentôcsapat és a Zala megyei Zalaegerszegi
        Különleges Mentôk teljesítette a számára elôkészített feladatokat.
        A                                  Mentőszervezetbe  beosztott  önkéntes  mentő-  a  Külső  Váci  út  környékét  érintette  leginkább.
            január elseje óta hatályos katasztrófavédel-
            mi törvény előírja, hogy az önkéntes men-
                                           szervezetek  terepgyakorlata,  amelyen  annak  A magasabb épületek erősen megrongálódtak,
                                           kellett kiderülnie, hogy teljesítik­e a városi kutató  a közműhálózat megsérült, tűz keletkezett, sok
            tőszervezeteket  a  nemzeti  minősítő  rend-
        szer keretein belül minősíteni kell, és csak azok  és mentő (urban search and rescue – USAR), a  ember szenvedett különböző sérüléseket, sokan
        a mentőszervezetek vehetnek részt a jövőben a  mentőkutyás és a kötéltechnikai alapvető szakmai  a romok alatt rekedtek, a halottak száma isme-
        katasztrófák  következményeinek  felszámolásá-  követelményeket.      retlen. A közlekedés megbénult, a helyi mentő-
        ban, amelyek állománya rendelkezik a szükséges   A  volt  Hunyadi  Laktanyában  végrehajtott  erők is bajba kerültek, a kárterületet nem tudták
        ismeretekkel, valamint vizsgát tesz azok elméleti  gyakorlat feltételezése szerint Budapestet 6,9­  megközelíteni. Mindezek alapján katasztrófaku-
        és gyakorlati alkalmazásából. E folyamat része-  es erősségű földrengés rázta meg, amely igen  tyás keresésre, műszaki kutató­mentő, valamint
        ként  zajlott  a  Fővárosi  Központi  Rendeltetésű  súlyos károkat okozott Újpesten, azon belül is  egészségügyi segítségre van szükség. A felté-
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26