Page 18 - magazin-május
P. 18

16     következményeit. Pintér Sándor fontosnak tartotta   csapatot  szeretnék,  egy  elhivatott  csapatot,   hozzájárulásból befolyó pénz elköltésénél a fő

      KRÓnIKA  megjegyezni, a térségben 111 ház épült fel, és a   amelyik képes a feladatok megoldására. Képes   szempont az legyen, hogy a vásárolt technika a

                                             a szokványos feladatok megoldására, és képes
                                                                                megelőzést, a tűzoltást szolgálja, valamint a be-
           kész épületekkel szemben nem fogalmaztak meg
                                                                                osztottak biztonsága a legjobb, legmodernebb
           jelentősebb kifogásokat. Ugyancsak nagy feladat
                                             a  rendkívüli  feladatok  és  elvárások  megoldá-
           volt a MAL Zrt. állami felügyelete, mondta a tárca
                                             hozását és építését várom el.” A jogi feltételek
           vezetője, amikor is egy termelő, magántulajdonban   sára is. Ennek az egységes csapatnak a létre-  védőfelszerelésekkel  legyen  biztosított.  A  bel-
                                                                                ügyminiszter kijelentette, a gyors beavatkozás a
           lévő üzemet kellett eligazgatni úgy, hogy ne érje   rendelkezésre állnak, tette hozzá Pintér Sándor,   megfelelő eredmény kulcsa, ezért a 112­es se-
           veszteség, viszont biztonságosan működjön. To-  az egységes csapathoz egységes eljárási rend   gélyhívószám  bevezetését  kiemelt  feladatként
           vábbi jelentős eredménynek nevezte a belügymi-  tartozik,  a  veszélyhelyzeti  tervezést,  a  kocká-  határozta  meg,  ugyancsak  kiemelt  feladatként
           niszter a Sajó völgyében megvalósult beruházást,   zatelemzést  valamennyi  területen  ugyanazon   jelölte meg a reagálóképesség növelését, és az
           a négy zápor­, és három szükségtározót, az el-  elvek és ugyanazon gyakorlat alapján kell vég-  ehhez kapcsolódó valamennyi fejlesztést.
           végzett mederalakítási munkálatokat, amelyekkel   rehajtani. A belügyminiszter külön szólt a frissen   Végezetül  Pintér  Sándor  úgy  fogalmazott:
           98 település hosszú távú árvízi védelme terem-  megalakult iparbiztonsági szervezetről is. Mint   „Tavaly  azt  mondtam,  hogy  érzem  a  jelenlé-
           tődött meg.
             Voltak  feladatok,  folytatta  Pintér
           Sándor, amelyek végrehajtásához bár
           szokványos  eszközöket  vett  igénybe
           a  katasztrófavédelem,  a  feladatok
           mégsem voltak szokványosak. Azokat
           a  tűzoltóságokat  kellett  összefogni,
           amelyek  addig  önkormányzati  irányí-
           tás alatt voltak, eltérő volt a technikai
           felkészültségük,  a  parancsnoki  felké-
           szültségük,  eltérő  volt  a  parancsnoki
           hozzáállás,  ezt  kellett  egységesen
           irányítani.  Mindeközben  az  állomány
           frusztráltságával is meg kellett küzde-
           ni, ami, fogalmazott a belügyminiszter,
           az elmaradt túlórapénzek, valamint a
           kettős  (önkormányzati  és  állami)  irá-
           nyítás miatt alakult ki. Értékeléséből a
           belügyi tárca vezetője nem hagyta ki a 2011­es   mondta, nagy a felelősség a rendszer kidolgo-  vők  elszántságát  a  végrehajtásra.  Látom  az
           demonstrációkat  sem.  Ezzel  kapcsolatban  úgy   zóin, hiszen az a mód, ahogyan ők nekilátnak   egységesség első jeleit is, látom az egységes
           fogalmazott,  a  parancsnoki  munka  minőségét   a munkának, az lesz az az alap, amely 20­30   megjelenést.  Egy  hivatásos  szolgálattól  ez
           jelzi,  hogy  a  tűzoltók  által  szervezett  demonst-  évre meghatározza a későbbi tevékenységet. A   elvárt,  és  remélem,  hogy  ez  a  tavalyi  érzés,
           rációkon garázdaság is előfordult. Pintér Sándor   katasztrófavédelem együttműködéseiről szólva   hogy képesek egy jobb minőségű, magasabb
           hangsúlyozta, nem a demonstráció jogát kérdője-  a tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy a rend-  minőségű feladatellátásra, mind a parancsnoki
           lezi meg, hanem a végrehajtás minőségét.   őrséggel való viszony példaértékű, nemcsak a   állományban, mind a végrehajtói állományban,
             Az elmúlt esztendő eredményei között a mi-  káresetek  helyszínein,  hanem  a  két  szervezet   az  idén  is  meglesz.  Ehhez  kívánok  jó  erőt,
           niszter a jogi háttér egységes kialakítását, a jog-  ünnepnapjain is. Kijelentette, hogy bár a tűzbiz-  egészséget.”
           szabályok egységes szerkezetét említette. Pintér   tonság társadalmi feladat, azt száz százaléko-  A  miniszter  értékelését  és  feladatszabását
           Sándor  beszélt  arról  is,  hogy  hosszú  évekig  a   san csak a társadalmi, a karitatív szervezetek-  követően  Bakondi  György  arról  beszélt,  hogy
           „
           katasztrófavédelem a gazdasági évet mínusszal   kel  együttműködve  lehet  megteremteni.  Pintér   a  szervezet  előtt  álló  feladatok  megoldásában
           zárta, azonban 2010­ben és tavaly is nullszaldós   Sándor emlékeztetett arra a civil összefogásra,   kulcsszerepet játszanak a jelenlévő vezetők, az ő
           volt. Ez a biztosíték arra, hogy lehet tervezni, en-  ami a vörösiszap­katasztrófa után valósult meg,   vállukon nyugszik a felelősség. A főigazgató úgy
                                                                                vélte,  rajtuk  nem  múlik  majd,  hogy  a  szervezet
                           feladatok megoldására.  „
                                                                                a  vele  szemben  támasztott  követelményeknek
                     Egy elhivatott csapatot szeretnék,
            egy elhivatott csapatot, amelyik képes a                            megfeleljen. Minőségi fejlődésen ment keresztül
                                                                                a hatósági munka, javítani kell a tűzeseti helyszíni
                                                                                szemlék  színvonalát,  az  iparbiztonság  szakmai
                                                                                tevékenysége pedig jogkövető magatartáshoz ve-
                                                                                zet. Ütemterv szerint zajlik az őrsprogram, amely-
                                                                                nek révén a beavatkozó erők közelebb kerülnek a
           nek megfelelően a minisztérium biztosítja a gaz-  hozzátéve, hogy ezt nem szabad veszni hagy-  lakossághoz. Azt, hogy a jogi alapok és a szerve-
           dasági hátteret. Összességében, fogalmazott a   ni, ápolni kell. A belügyminiszter hangsúlyosan   zet átalakítása révén mely területeken mennyiben
           belügyminiszter, 2011­ben kiemelkedő feladatok   szólt  az  önkormányzati  tűzoltóságokkal  és  a   sikerül  elérni  a  tervezett  hatást,  az év  végéhez
           voltak, kiemelkedő elvárás, volt kiemelkedő vég-  tűzoltó  egyesületekkel  való  együttműködésről,   közeledve kell majd megvizsgálni – szögezte le a
           rehajtás, ugyanakkor egyes területeken lát még   mint mondta, önként vállalt munkájuk nélkülöz-  főigazgató. Végezetül kijelentette, 2012­ben sem
           javítani valót, ami az idei esztendő feladata lesz.   hetetlen a biztonság megteremtésében.   marad  feladatok  nélkül  a  katasztrófavédelem,
             „2012­ben én egy egységes, felkészült ka-  A fejlesztésekkel kapcsolatban a tárcaveze-  amely mindent megtesz azért, hogy megfeleljen
           tasztrófavédelmi  szervezetet  szeretnék  látni.   tő elvárásként fogalmazta meg, hogy a biztosí-  az elvárásoknak.
           Olyat, amely mind technikai felszereltségében,   tók által befizetendő 1,5 százalékos tűzvédelmi
           mind jogkövetésében egységes. Egy elhivatott   hozzájárulásból, valamint a katasztrófavédelmi                      Újhegyi Katalin-Galántai Judit
   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23