Page 26 - magazin-április
P. 26

24

      KRÓnIKA  Fokozatosan korszerûsítik           RÖVIDHÍREK                   zási és Ellátási Rend alapján használhatják

                                                                                majd.
            a tûzol tó gépjár mûparkot
                                                                                  Az  egyeztetés  résztvevői  megtekintették
            A kor technikai és tűzoltó szakmai elvárásai-
            nak megfelelően újították fel 2011­es pályázati  maguk  értékelték  gyakorlatukat.  Ezután  a  a központnak otthont adó létesítményt és a
            pénzekből azt a hat tűzoltó gépjárműfecsken-  rendőr  kollégák  tartottak  számukra  oktatási  helyszínen egyeztették a tárolás lehetséges
            dőt, amelyek közül három gazdára is talált a  gyakorlatot. E két feladat teljesítése alapján  módjait  is.  A bejáráson  Dr.  Tollár  Tibor  tű.
            BM Heros Zrt. telephelyén március 9­én meg-  választották ki azokat, akik az egyhetes tan-  dandártábornok,  az  OKF  gazdasági  főigaz-
                                              folyamot  megkezdhetik.  Akik  ezt  elvégzik,  gató­helyettese  elmondta,  a  tervek  szerint
                                              jogot  és  használható  tudást  szereznek  ah-  még ez év végéig üzembe helyezik a szolnoki
                                              hoz, hogy a továbbiakban önállóan tartsanak  bázist, a jövő évben pedig további három nyíl-
                                              vezetéstechnikai foglalkozást és irányítsák a  hat meg. Ezzel egy korszerű, új elvek alapján
                                              beosztott oktatókat.              működő, civil logisztikai elem jelenik meg az
                                                A  vezetőoktatói  felkészítésen  résztvevő-  egységes katasztrófavédelem rendszerét tá-
                                              ket elsősorban a Térségi Oktatási Központok  mogató  logisztikai  rendszerben.  Tóth  Tibor
                                              székhelye szerinti igazgatóságokból, a nagy  tű. ezredes, a Jász­Nagykun­Szolnok Megyei
                                              létszámú területi szervektől, valamint a gép-  Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője pe-
                                                                                dig azt fogalmazta meg, hogy a megyék szá-
                                                                                mára  a  rugalmas  hozzáférés  és  az  állandó
                                                                                rendelkezésre állás kiemelt szempont.
            tartott  átadás  során.  A fecskendőket  azok  a
            megyei  katasztrófavédelmi  igazgatóságok                           „Emlékezetes tűzesetek” –
            vehették át, amelyek működési területén lévő                        Horváth Gábor kiállítása
            tűzoltóságok  az  átlagnál  rosszabb  műszaki                       A  Katasztrófavédelem  Központi  Múzeumá-
            állapotú  készenléti  és  tartalék  járművekkel                     ban március 22­én nyílt meg a Horváth Gábor
            rendelkeznek. Egy­egy frissen felújított tűzoltó                    mintegy negyven fotójából összeállított, „Em-
            gépjárművet  vehetett  át  a  Győr­Moson­Sop-                       lékezetes  tűzesetek”  című  kiállítás,  amelyet
            ron,  a  Heves,  illetve  a  Borsod­Abaúj­Zemp-                     az érdeklődők április 29­ig tekinthetnek meg.
            lén  Megyei  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság.  járműbalesetben leginkább érintett igazgató-  A megnyitón  a  Katasztrófavédelmi  Oktatási
            A most  átvett  gépjárműfecskendő  révén  ságok állományából választották ki.  Központ  igazgatóhelyettese  és  az  állomány
            ezekben a megyékben javul a gépjárműpark                            több tagja mellett olyanok is jelen voltak, akik
            műszaki  színvonala,  így  könnyebben  végre-  Készül az új logisztikai központ   közül sokan a képeket böngészve eszméltek
            hajthatók  az  új  műveletirányítási  tervekben  Még ebben az évben megnyílhat a BM Or-  rá, hogy maguk is részt vettek valamelyik kár-
            meghatározott  feladatok.  Előreláthatóan  a  szágos  Katasztrófavédelmi  Főigazgatóság  esetben vagy bemutatón.
            következő három évben további 43 Mercedes  első logisztikai szolgáltató központja Szolno-  A fotók a kilencvenes évek néhány em-
            típusú gépjárműfecskendőt újítanak fel, nagy  kon. Az erről szóló egyeztetést március 7­én  lékezetes  tűzesetén  kívül  egyéb  kárese-
            mértékben csökken tehát a készenléti gépjár-  tartották meg az OKF gazdasági főigazgató­  teket,  oltási  gyakorlatokat,  tűzoltó  sport-
            művek átlagéletkora, ráadásul azok folyamato-  helyettese, a Jász­Nagykun­Szolnok Megyei  eseményeket,  helikopteres  bemutatókat
            san készenlétben tarthatóak lesznek.  Katasztrófavédelmi  Igazgatóság  vezetője,  örökítenek  meg.  A plasztikus  fényképek
                                              valamint  a  BM  OKF  Gazdasági  Ellátó  Köz-  egy  része  láthatóan  gondos  előkészüle-
            Saját kiképzôk oktatják majd      pontja  munkatársainak  részvételével.  Az  tek  után  született,  híven  felelevenítve  az
            a vezetéstechnikát                elképzelések  szerint  a  tervezett  szolnoki  eseményeket,    más  részük  ugyanakkor
            Gépjárművezetés­technikai  képzés  zajlott  logisztikai  szolgáltató  központban  az  árvízi  hirtelen benyomás alapján készült. A szen-
            április  elején  az  Országos  Rendőr­főkapi-  védekezéshez használható készleteket, tech-  vedő, kétségbeesett áldozatokat ábrázoló
            tányság  Rendészeti  Szervek  Kiképző  Köz-  nikai eszközöket tárolja majd a Gazdasági El-  képek döbbenetet váltanak ki, a természet
            pontjában, amelyen a BM Országos Kataszt-  látó Központ. Az itt tárolt anyagokat a megyei  vagy  az  emberi  felelőtlenség  okozta  bal-
            rófavédelmi Főigazgatóság 12 olyan oktatója  igazgatóságok  a  jelenleg  kidolgozás  alatt  esetek  következményeit  pedig  értetlenül
            vett részt, akik a tavalyi évben sikeresen el-  lévő  Országos  Katasztrófavédelmi  Raktáro-  nézi a szemlélő.
            végezték az oktatói alapképzést. A most fel-
            készített  szakemberek  a  jövőben  önállóan
            taníthatják a vezetéstechnikát a katasztrófa-
            védelem gépjárművezetőinek.
               A vezető oktatók felkészítésével és mun-
            kába  állításával  a  hivatásos  katasztrófavé-
            delmi  szervek  gépjárművezetés­technikai
            oktatási  rendszere  jelentős  mértékben  ön-
            állósulhat,  hiszen  a  különböző  képzéseket
            a  jövőben  saját  kiképzőkkel  bonyolíthatják
            le.  A leendő  oktatók  először  egy  válogatón
            vettek részt a rendőrség gépjármű­vezetés-
            technikai pályáján, ahol rutinos oktatók előtt
            kellett egy közepesen nehéz pályán végigau-
            tózniuk megadott szintidőn belül, majd saját
   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31