Page 27 - október
P. 27

25


            1944. szeptember 18-án egymás után több
          ütemben szörnyű légitámadás érte a várost.  Az igazgatóságok életéből
          A laktanya erősen megrongálódott, a szertár
          és az istálló nagy része tönkrement. Városunk-
          ban a tűzoltóság rövid időre, de megszűnt lé-  Bács-Kiskun          ingatlanokra átterjedt tűz érdemleges károkat
          tezni. Közel két hónap kellett ahhoz, hogy újjá-  Tűz és robbanás Lakiteleken  nem okozott.
          alakuljanak. Cegléden a katonai felszabadítást                        Farkasné Fazekas Mária mk. pv. alezredes
          követő 8. napon a tűzoltók hivatalosan szolgá-  Lakitelek külterületén, Árpádszálláson szep-  kirendeltség-vezető KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. október
          latba álltak. Demokratikusan választottak pa-  tember 1-jén a kora délutáni órákban egy helyi   Száz éve rengett a föld Kecskeméten
          rancsnokot, s a segédtűzoltókból egészítették   lakos, kertjének végében régi leveleit kívánta
          ki létszámukat.                   elégetni némi avarral és gazzal együtt, ám a   „100 éve történt – A földrengés éve” címmel a
            1947 fontos mérföldköve a ceglédi tűzoltó-  meggyújtott tűz rövid időn belül kezelhetetlen-  Katona József Múzeum történeti-néprajzi osz-
          ságnak. A nyugati hatalmak Európa területén   né vált. Kigyulladt a kert végében álló mintegy   tálya kiállítást szervezett a Cifrapalotában. A
          tartott szállítóeszközeiket nem kívánták vissza-  60 négyzetméter alapterületű fészer, és a tűz   kiállításon a látogatók az 1911. július 8-án bekö-
          vinni a tengerentúlra, hanem a legyőzött orszá-  átterjedt két szomszédos telekre is. II kiemelt   vetkezett földrengés pusztítását bemutató fény-
          goknak ajánlották fel megvételre. Így érkezett   fokozatot rendelt el a tiszakécskei tűzoltópa-  képeket tekinthetik meg, emellett megismerked-
          hozzánk két GMC típusú gépkocsi.  rancsnok és így a kécskei I-es és a tartalék   hetnek a korabeli életmóddal.
            1948. május 13-án megjelent az 5090/1948.   szer, a lakiteleki önkéntes tűzoltó egyesület   A Vasárnapi Újság 1911. július 16-i száma a
          kormányrendelet az állami tűzoltóság szerve-  vízszállítója és a kecskeméti HÖT I. és II. sze-  következőképpen ír a hirtelen bekövetkezett kár-
          zéséről és a tűzoltóság szervezetéről, ezzel   re végezte az oltási munkálatokat. Az épületből   eseményről: „Kecskemét városában házak ezre-
          megteremtődött a tűzoltóság egységes irányí-  az oltás során kihoztak két, egyenként 23 kg-os   it ölte meg, hasította meg halálos sebbel a föld-
          tása.                             PB gázpalackot. Az égő épületben találtak to-  indulás katasztrófája, de a hatvanötezer lélekből,
            1954-ben a Csepel Autógyár megkezdte az
          új gépjárműfecskendők gyártását. A kapott
          K300 típusú vonulószer 40 hektoliter víztartály-
          lyal, 85 lóerős motorral, 3 tengelyes összkerék-
          hajtással, zárt legénységi fülkével a fejlett
          technikát hozta el parancsnokságunkra.
            Az 1967-es év fontos a ceglédi tűzoltók
          életében, hiszen ekkor készült el az új laktanya,
          valamint megérkezett az első D700-as gépjár-
          mű fecskendő is.
            1981. július 4-e kemény próbatétel elé állí-
          totta parancsnokságunkat, mert az OVIT
          albertirsai állomásán transzformátor-robbanás
          következett be. Négy tonna olaj égett el, 16
          tonna pedig szétszóródott. Augusztusban már
          a „legégetőbb” gond a gépjárműpark elhelye-
          zése volt, ugyanis az OVIT albertirsai fogadó-
          állomásának egyidejű megépítésével a létesít-
          mény beruházási pénzéből a ceglédi tűzoltóság
          hozzájutott egy félnehéz kategóriájú TÜ-3-as
          gépjármű fecskendőhöz, és egy TÜ-4-es típu-
          sú habbal oltóhoz.
            Parancsnokságunk Dél-Pest megye erőit
          koncentrálta, hatalmas vonulási körzete Mo-  vábbá két acetilén palackot is, amelyek már   a kit ez összeroppantott falak között és szétzúzott
          nortól Nagykátán keresztül a megye legdéleb-  robbanás közeli állapotban voltak. A tűzoltók a   tetők alatt ért a veszedelem, úgyszólván egynek
          bi részéig mintegy 60 településre terjedt ki. Az   palackokat folyamatosan hűtötték, majd a   se görbült meg haja szála. Vér az omladékra nem
          akár 50 km-es vonulási távolság miatt hatalmas   Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság   fröccsent. A borzalmas szenzáczióban ez az, a
          károk keletkeztek.                Hírös Akcióosztály mesterlövésze kilőtte azo-  mi gyönyörű csoda, a miről meghatott és áhítatos
            1987-ben végre megindult a tűzoltólaktanya   kat, így sikerült a bennük lévő túlnyomást meg-  lélekkel először kell szólni és a mit mint egy le-
          felújítása és bővítése. A munkálatok 1989 vé-  szüntetni. Az utómunkák során előkerült még   gendát őriz meg majd az iszonyattal telt perczek
          géig tartottak. A felújítást a következő év tava-  öt darab 11,5 kg-os és egy 2 kg-os PB, illetve   és aggodalommal telt napok minden időkre szó-
          szára fejezték be. A városban itt helyeztek el-  egy ismeretlen palack, ezek azonban már fel-  ló emlékezete. […] Egy ma szinte példátlan fejlő-
          sőként üzembe forgalomirányító közúti jelző-  robbantak.            dés gyönyörű lendületében érte a katasztrófa
          lámpát.                             A folyamatos robbanások miatt lakosságvé-  ökölcsapása Kecskemétet.”
            1995-ben törvény mondta ki a hivatásos   delmi intézkedéseket kellett meghozni. 150   A kiállítást a fényképek mellett emléktárgyak,
          önkormányzati tűzoltóság létrejöttét, a tűzoltás,   méteres körzetben lezárták a területet, 25 lakó-  korabeli használati tárgyak, és a fent idézettek-
          és a műszaki mentés feladatának városi önkor-  ingatlanból 35 embert kellett ideiglenesen kiköl-  hez hasonló újságcikkek színesítik. A tárlat si-
          mányzathoz való telepítését. A monori és a   töztetni. A tűz zavartalan oltása, a terület lezá-  kerességéhez nagymértékben hozzájárult
          nagykátai hivatásos tűzoltóságok megszerve-  rása, a lakók kitelepítése érdekében végig   Kecskemét lakossága, ugyanis a múzeum hir-
          ződésével csökkent ellátási területünk. 1995.   szoros volt a társszervekkel való együttműkö-  detés közzétételével gyűjtötte össze a kiállított
          július 1-jével a városi önkormányzat átvette a   dés. A három említett tűzoltóság, a kecskeméti   anyagot.
          tűzoltóságot, és megalakította saját intézmé-  polgári védelmi kirendeltség vezetője, a rendőr-  A rendezvényt nem csak „katasztrófaturis-
          nyeként a Ceglédi Hivatásos Önkormányzati   ség, a polgárőrség, a DÉMÁSZ szakemberei   táknak” ajánljuk.
          Tűzoltó-parancsnokságot.          vettek részt a munkálatokban. A szomszédos   Udvarhelyi Boglárka pv. főhadnagy
   22   23   24   25   26   27   28   29   30   31   32