Page 34 - szeptember
P. 34

32

        REJTVÉNY, IMPRESSZUM  A NATO Euro-atlanti Katasztrófa-reagálási Koordinációs Központja, az (1) évente szervez nemzetközi gyakorlatot. Magyarországról 19 fős mentőcsa-





            pat vett részt a (2) 2011 elnevezésű nemzetközi katasztrófavédelmi gyakorlaton, amelyet a Moldovai Köztársaság fővárosa, (3) körzetében rendeztek
            meg augusztus 27. és szeptember 2. között. Az idei gyakorlaton összesen 34 tagállam és partnerállam mentőcsapatai, szakértői, valamint az ENSZ
            Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala és több más nemzetközi civil szervezet képviselői voltak jelen. A forgatókönyv alapján a gyakorlat egy
            feltételezett (4) következményeinek kezelésére épült: vegyi baleset, olajkiömléssel együtt járó közúti baleset, vasúti baleset, tűzoltás, mentesítés, víz-
            tisztítás, (5), egészségügyi és kutató-mentő tevékenység, vízi és víz alatti kutatás-mentés szerepelt a megoldandó feladatok között. A magyar beavat-
            kozó egységet a nyolcfős városi kutató-mentő és egészségügyi csoport, a háromfős VFCS és egy hatfős tűzoltó alegység alkotta. A (6) város tűzoltó-
            iból álló tűzoltó alegység két helyszínen is eredményesen hajtotta végre a tűzoltási feladatokat.

             RUHA 1        NEDV           ÁSVÁNYI       DALIÁS         3
             MEGNŐNEK,
             JÓ LESZ
                                          ANYAG
                                                        HARCOS
                           RÉGIESEN
             RÁJUK A
                                                        NEM AD
                           KÍNAI
                           FÉRFINÉV        2            HANGOT
              VERDI                              ÉVA
              OPERA                              BECÉZVE
             JÓSZÍVŰ,                            NÉMET-
                                                 HOLLAND
             NEM SKÓT                            FOLYÓ
                           ÜTEMRE
                           TÖRTÉNŐ
                            TEKER,
                            FORGAT
                                  SZULTÁNSÁG
                                  LAKÓJA
                                  KÖZLEKE-
                                  DÜNK RAJTA
             FÉMES                                     ETÁN                   C-DÚR        /SZALAG/      SZOROSAN
             ÁSVÁNY                                    PÁROS BET.             4.HANG       CSOKOR        TESTHEZ
             HEGYKÚP                                   MOLIBDÉN              ERDŐ          DUNÁNTÚLI     ÁLLÓ
                                                                             BELSEJE       NAPLÓ         /RUHA/
             MARCUS                             GOLDA ....                          TEHERGK.
             POCIUS ....                        /POLITIKUS/                         MÁRKA
             /ÓKORI                                                                EGYSÉGES
             RÓMAI                               ELŐADÓ                            DIGITÁLIS
             SZÓNOK/                             /RÖV./                            RÁDIÓRENDSZ.
                                   SOLI ...                    VÁROS
             ROSSZ  RÓMAI ÖT       GLORIA                      DÁNIÁBAN
             MINŐSÉGŰ,
             SILÁNY  ITTRIUM       TANULÓ-                     FESZÍTŐ
                                   VEZETŐ                      ESZKÖZ
                                                       365 NAP               RÓMAI         NEMZETI
                                                       ALKOTJA               ÖTSZÁZ        SPORT
                                                        TOJÁS                NEM IGAZI     RÓMAI
                                                        NÉMETÜL                            NEGYVENÖT
                    AJÁNLOTT       OLASZ         EURÓPA                5
                    KÜLD.JELE      GK.JELZ.      KUPA
             KÖTŐSZÓ
                      4           ADRYAPOST     NÁSZ                  VILÁGŰR
                                  PÁROS BET.
                                                                      /RÉG./
                                                PTLAN BET.
                           AMERIKAI                                                LUXEMBUR-       C-DÚR
                           ÍRÓ /PAUL/                          LÉTEZIK             GI GK.JELZ.     3.HANG
                           ...                                 BORSODI             RUTIN          KIEJTETT
                                                                                                  KETTŐS
                           /MAGAZIN/                           VÁROS               MSHANGZÓI      MSHANGZÓ
                                          SVÉD         ÓTA                   RÁDIUSZ       CSEH
                                          GK.JELZ.     VÉG NÉLK.             /RÖV./        GK.JELZ.
             OLY MÓDON
                                         POSTAFIÓK     MERCEDES              RÖVID         REGE
                                         /RÖV./        OSZTÁLY               TAGADÁS       BELSEJE
                                                  6
                                                RÖVID                                                      KÉN
                                                MAGÁNHZÓ
                     Y
             RUHA
             USZÁLYA
                                           KATASZTRÓFAVÉDELEM                 A szerkesztőség postacíme: Budapest, 1903. Pf. 314.
                                      A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság  Telefon: 469-43-66, fax és üzenetrögzítő: 469-42-03
                                                képes folyóirata.           E-mail cím: okf.szerkesztoseg@katasztrofavedelem.gov.hu
                                                                                   okf.szerkesztoseg@katved.gov.hu
                                               Megjelenik havonként.
                                     A kiadásért felel: Dr. Bakondi György tű. altábornagy,  Nyomdai előkészítés: COMP-Press Kft.
                                              a BM OKF főigazgatója.                 Felelős vezető: Ibos Ferenc
                                                                                   Tördelőszerkesztő: Kovencz Péter
                                               Szerkesztőbizottság:                    www.comp-press.hu
                                               Elnök: Dobson Tibor                    Nyomda: AduPrint Kft.
                                     Tagok: Bérczi László, Bittmann Tibor, Dr. Tóth Ferenc,   www.aduprint.hu
                                        Tóth Ibolya, Újhegyi Katalin, Dr. Vass Gyula
                                                                                         Terjeszti: OKF
                                             Szerkesztő: Újhegyi Katalin      Előfi zethető: OKF, 1149. Budapest, Mogyoródi út 43.
                                         Újságíró: Galántai Judit, Turányi József  Levélcím: 1903. Budapest, Pf.: 314. Telefon: 469-4100.
               HU ISSN-1586-2305             Fotóriporter: Páros György      Előfi zetési díj: egy évre 3000 Ft. Egyes szám ára 250 Ft.
   29   30   31   32   33   34   35   36