Page 31 - szeptember
P. 31

29


          lási rendet is át kellett alakítani, hogy a verseny
          végeztével mindenki biztonságosan útnak in-
          dulhasson.
            A verseny befejezését követő szakmai meg-
          beszélésen a Hungaroring Sport Zrt. vezérigaz-
          gatója köszönetét fejezte ki a rendezvény lebo-
          nyolításában résztvevő valamennyi hivatásos
          és civil szervezetnek munkájáért, valamint tol-
          mácsolta Bernie Ecclestone elismerő szavait.                                                             KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. szeptember
                       Pócsik Attila tű. alezredes,
                        polgári védelmi felügyelő

                     Somogy
               Több ezer szalmabála égett
                 Homokszentgyörgyön

          Szalmakazlak gyulladtak ki Homokszentgyörgy
          külterületén, Józsefmajorban augusztus 16-án
          hajnalban. A kettes kiemelt fokozatú tűzhöz a
                                                                                  Szabolcs-Szatmár-Bereg
                                                                                      Ünnepség Kisvárdán
                                                                              Augusztus 19-én a kisvárdai tűzoltólaktanyában
                                                                              tartotta Kisvárda Város Önkormányzata és a
                                                                              Kisvárdai Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság
                                                                              az új tűzoltójármű átadási ünnepségét. Elsőként
                                                                              Dányi Béla pv. ezredes, a Szabolcs-Szatmár-
                                                                              Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
                                                                              igazgatóhelyettese mondott ünnepi beszédet,
                                                                              majd Leleszi Tibor, Kisvárda polgármestere kö-
                                                                              szöntötte a meghívottakat. Beszéde után átad-
                                                                              ta az új tűzoltófecskendő kulcsát Kis-Szabó
                                                                              Ferenc tű. alezredes tűzoltóparancsnoknak. Az
                                                                              új járművet az egyházak megyei képviselői meg-
                                                                              szentelték, majd Korbács Ferenc tű. főtörzsőr-
                                                                              mester részletesen bemutatta a fecskendő
                                                                              műszaki adottságait, felszereltségét.

                                                                                   Tűzmegelőzési továbbképzés
                                                                                      Vásárosnaményban
          barcsi, a nagyatádi és a szigetvári tűzoltók vo-  áramtalanították a kisrepülőgépet. A légügyi   A hivatásos önkormányzati tűzoltóságok
          nultak öt tűzoltógépjárművel. A tűzoltók kiérke-  hatóság szemléjét követően a tűzoltók a gépet   tűzmegelőzési osztályai állományának tartottak
          zésekor három szalmakazal égett. Egy-egy   szállításra szétszerelték.  továbbképzést augusztus 24-én Vásárosna-
          kazalban 1000-1300 bála volt. A nem égő öt   Fotók: Önkéntes Tűzoltóság – Balatonboglár   ményban. A rendezvényt Dányi Béla pv. ezre-
          kazal védelme érdekében a tűzoltók három vé-          Kőhalmi Szilvia  des, megyei katasztrófavédelmi igazgató-
          dősugarat szereltek, majd továbbiak felállításá-
          val megkezdték a tűz oltását. Az oltáshoz szük-
          séges vizet a nagyatádi és a szigetvári erdőtü-
          zes szer szállította a kárhelyre. A tulajdonos
          lajtos kocsikat és homlokrakodót biztosított,
          majd az épen maradt szalmabálákat erőgépek-
          kel elszállíttatta. A tüzet feltehetően villámcsa-
          pás okozta, a keletkezett kár értéke kb. hatmillió
          forint, míg a mentett kazlak értéke hozzávetőleg
          húszmillió forint.
                       Fotók: Tűzoltóság – Barcs
             Kényszerleszállás Fonyód mellett
          Kényszerleszállást hajtott végre és közben fel-
          borult egy KIT-FOX típusú ultrakönnyű kisrepü-
          lőgép augusztus 20-án kora este Fonyódtól kb.
          háromszáz méterre. A repülőgépen a pilóta
          mellett egy utas tartózkodott. Mindketten könnyű
          sérülést szenvedtek, a mentők a helyszínen
          ellátták őket. A marcali és a balatonboglári tűz-
          oltók megszüntették az üzemanyagfolyást és
   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36