Page 30 - július-augusztus
P. 30

28      tette, sűrűbb szeizmológiai állomáshálózattal   kapcsolatban úgy fogalmazott, csapadéko-  is: koordinálja és összefogja a négyhónapos

            IDŐSZERŰ KÉRDÉSEK  megbízhatóbb földrengés-veszélyeztetettségi   sabb nyarakra kell számítanunk, az évszakok-  munkafolyamatot. Hozzátette: nagyon fontos,


                                                                                     hogy az sikeres legyen, hiszen alapja lesz
                                                   hoz köthető csapadékjelenségek egyre inkább
                 értékekhez juthatnának a szakemberek.
                   A földrengést villámárvíz „követte” a kon-
                                                   eltolódnak, az előre megjósolhatatlan, heves
                                                                                     minden további tevékenységnek. Az ezredes
                                                   csapadékjelenségek száma pedig növekszik.
                                                                                     elmondta azt is, hogy a havonta ülésező tea-
                 ferencián. A témában Dr. Pirkhoffer Ervin, a
                 Pécsi Tudományegyetem Természettudomá-
                                                                                     mek jelentései alapján az első részjelentést
                                                     A szakmai előadásokat követően Dr. Tóth
                                                   Ferenc pv. ezredes, polgári védelmi főfelügye-
                 nyi Kar Környezettudományi Intézete Talajta-
                                                                                     szeptember 30-ig el kell készíteni, a végleges
                                                                                     december 1-jére áll össze, az országjelentést
                                                   lő az ütemtervből adódó feladatokat vázolta
                 ni és Klimatológiai Tanszékének adjunktusa
                 adott tájékoztatást. Elmondta, ha Magyaror-
                 szág összes vízfolyását, még a legkisebbeket
                                                   szetételét és megalakításuk módját. Mint
                                                                                     küldeni.
                                                   mondta, annak érdekében, hogy december
                                                                                       A technikai feladatok ismertetését követően
                 is összeadnánk, körülbelül az Egyenlítő hosz-  fel, illetve ismertette a munkacsoportok ösz-  pedig december 15-én tervezzük Brüsszelbe
                 szát kapnánk végeredményként. A kis vízfo-  31-re le tudjuk adni a kockázatfelmérésről   Dr. Hoffmann Imre tű. vezérőrnagy, az OKF
                 lyásokat azért emelte ki a szakértő, mert mint   szóló országjelentést, hat munkacsoportot kell   főigazgató-helyettese azzal zárta a konferen-
                 fogalmazott, a villámárvizek legfőképp azokon   megalakítani, amelyekbe az érintett miniszté-  ciát, hogy az csupán a kezdete a soron követ-
                 szoktak kialakulni. Problémaként jelölte meg,   riumokon kívül országos hatáskörű államigaz-  kező négyhónapos megfeszített munkának. A
                 hogy az építkezések során általában fi gyel-  gatási szervek és a felsőoktatási intézmények   tábornok röviden szólt a katasztrófavédelem
                 men kívül hagyják az ilyen típusú vízfolyások   is delegálnak szakértőket. Ezek a következők:   terén az elmúlt egy évben végrehajtott szerve-
                 létét, korábbi árterületek kerülnek be a mező-  ár- és belvízvédekezéssel foglalkozó; a rend-  zeti és szemléletbeli változtatásokról, valamint
                 gazdasági művelésbe, nem csoda tehát, ha   kívüli időjárásból adódó kockázatok felméré-  elmondta: ebben az időszakban a korábbinál
                 egy több száz éves visszatérésű árvíz aztán   sét elemző; a társadalmi kockázatokat, így   sokkal szorosabb kapcsolat alakult ki az OKF
                 milliárdos károkat okoz. A szakember hozzá-  például a migrációból fakadóakat vizsgáló   és a tudományos élet szereplői között. Ezt jól
                 tette, a villámárvizek olyan gyorsak, hogy   csoport; az erdőtűz kockázatokat vizsgáló   mutatja, hogy a vörösiszap-katasztrófa idején
                 legtöbbször beavatkozásra nem, csak re-  team; a földrengés kockázatait felmérő; az   a katasztrófavédelem nagyban támaszkodott
                 konstrukcióra van lehetőség. A jelenségre az   ipari balesetek és az iparbiztonság kérdéseivel   a KKB Tudományos Tanácsára. A tábornok
                 adjunktus amerikai példákat hozott, és bemu-  foglalkozó csoport, amelyet a BM OKF irányít   egy korábbi előadásra utalva kijelentette, elő
                 tatta, hogy a tengerentúlon komoly adatbázis-  majd. Amint azt a főfelügyelő elmondta, vala-  kell teremteni a megelőzéshez szükséges egy
                 ra építve, online módon, állandó villámárvíz-  mennyi csoport nyitott, munkájukba további   dollárt, felhasználjuk a rendelkezésre álló tu-
                 előrejelzéseket lehet elérni konkrét kiválasztott   szakemberek kapcsolódhatnak be, és abban   dományos ismereteket és adatokat.
                 területeket illetően. Az éghajlatváltozással   részt vesz az országos katasztrófavédelem   Újhegyi-Galántai
                   Értékeljük hazánk                                                cián munkacsoportok alakultak, amelyek
                                                                                    több hónapon keresztül végzik kockázatér-
                                                                                    tékelő, -elemző tevékenységüket, elkészítik
                   katasztrófa-kockázatát                                           a kockázati térképeket és a referencia-for-
                                                                                    gatókönyveket. Az értékelést részjelentés
                                                                                    formájában benyújtják az Országos Kataszt-
                        atasztrófakockázat-értékelés – 2011.   külön is érdekében áll, hogy a feladatot el-  rófavédelmi Főigazgatósághoz, amely aztán
                        június 30-án hazánkban új termino-  végezze.                összeállítja az országos jelentést, majd
                   Klógia született. Hazánkban, és más   Az egész országra vonatkozó kockázat-  megküldi azt az Európai Bizottság részére.
                   országokban egyre gyakrabban jelennek   értékelés elvégzése összetett feladat, éppen   Az Európai Bizottság Humanitárius Se-
                   meg olyan, régebben ismeretlen esemé-  ezért a Katasztrófavédelmi Tudományos   gélyek és Polgári Védelem Igazgatósága
                   nyek, mint például a forgószél, vagy a vil-  Tanács tagjaként fontosnak tartottam, hogy   július 11-én szakértői ülést rendezett Brüsz-
                   lámárvizek. Az ezekről készült, a média   ne csupán résztvevője, de aktív végrehajtó-  szelben, ahol azt mutatták be a tagállamok-
                   által elénk tárt drámai képek és felvételek   ja is legyek az egész feladatnak. Első lépés-  nak: milyen lépésekben javasolják az elem-
                   egyre gyakrabban sokkolnak bennünket.   ként június elején végiggondoltam a soron   zés elvégzését. Ugyanitt a német és a hol-
                   Mindezek hatására az Európai Unió Taná-  következő feladatokat és ütemtervet készí-  land szakmai képviselők előadást tartottak,
                   csa felismerte, ideje egységesen felmérni,   tettem. Ezután kollégáim segítségével meg-  amelyben bemutatták országuk elemzésé-
                   milyen típusú veszélyekkel kell a jövőben   határoztuk azokat a fő katasztrófaveszélye-  nek lépéseit és eredményeit. A Bizottság
                   szembesülni, és kiadta „a katasztrófakeze-  ket, amelyek hazánkban bekövetkezhetnek,   magyar kérésre jelentés-mintát dolgoz ki,
                   léssel kapcsolatos kockázatértékelés to-  így az ár- és belvíz, földrengés, erdőtüzek,   egyúttal az is kiderült, hogy a magyarorszá-
                   vábbfejlesztéséről az Európai Unióban”   ipari balesetek, a rendkívüli időjárás és a   gi ütemterv és az általunk tervezett lépések
                   című következtetését. A következtetés cél-  társadalmi jellegű (tömegrendezvények,   egyeznek a Bizottság által javasoltakkal.
                   ja, hogy az Unió tagállamai kezdjék el kidol-  terror, migráció) katasztrófák.  Hazánk katasztrófa-kockázatának érté-
                   gozni a főbb természeti csapások és az   E munkát követte a június 30-án megren-  kelésekor nem csupán egy nemzetközi fel-
                   ember okozta katasztrófákra vonatkozó   dezett Katasztrófa Kockázat Értékelés kon-  adatnak teszünk eleget, annak elkészítése
                   nemzeti kockázatértékelésüket, és azt 2011   ferencia, amelyen részt vettek a katasztró-  nemzeti cél is, hiszen a katasztrófavédelem
                   végéig bocsássák az Európai Unió Bizott-  faveszélyek elhárításában érintett ágazatok,   elsődleges feladata az egyes katasztrófave-
                   sága rendelkezésére. A Bizottság ezt köve-  országos hatáskörű központi államigazgatá-  szélyekre való felkészülés, a megelőzés.
                   tően áttekintést készít azokról a főbb ka-  si szervek, a tudomány és felsőoktatási in-  Emellett a nemzeti kockázatértékelés lehe-
                   tasztrófa-kockázatokról, amelyekkel az   tézmények képviselői. Előadások hangzottak   tőséget biztosít egy adatbázis létrehozására
                   Európai Közösség a jövőben szembesülhet.  el az egyes katasztrófaveszélyek kockázat   is, amely minden, a katasztrófák elhárításá-
                     A dolog érdekessége, hogy a tanácsi   értékelésének módszereiről, valamint a ma-  ban érintett szervezet számára a jövőben
                   következtetést a magyar EU elnökség ide-  gyar katasztrófa-kockázat felmérésének je-  segítséget nyújt.
                   jén sikerült elfogadtatni, így hazánknak   lentőségéről és a jogi háttérről. A konferen-  Dr. Gyenes Zsuzsanna tű. őrnagy






                                                                                                              10/25/2011   9:01:04 AM
       KatVed augusztus.indd   28                                                                             10/25/2011   9:01:04 AM
       KatVed augusztus.indd   28
   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34   35