Page 29 - július-augusztus
P. 29

27


              ségekhez mérten a legjobban kell kezelni. Át        MAGYARORSZÁGI FÖLDRENGÉSEK
              kell alakítani a veszélyhelyzeti terveinket is –
              folytatta a megvitatott témák sorát az ezredes,
              mint mondta, azokat a legszélsőségesebb
              esetek „lekövetésére” is alkalmassá kell tenni.
              Szólt emellett az internet, beleértve a közös-
              ségi portálok adta lehetőségekről, illetve a
              térinformatikai eszközök fontosságáról is.
              Valamennyi területen rendkívül fontos – tette
              hozzá a szakember, hogy a tanulságokat a                                                                 KATASZTRÓFAVÉDELEM 2011. július–augusztus
              tagállamok osszák meg egymással, e nélkül
              ugyanis nem lehet fejlődni, tovább lépni. Igaz
              ez a kritikus infrastruktúrák védelme érdeké-
              ben folytatott munkára is, olyannyira, hogy a
              hazánk által beterjesztett következtetés-ter-
              vezet talán legfontosabb eleme éppen az,
              hogy kilép az EU köréből, és keretet ad azok-
              kal a harmadik országokkal – Oroszország,
              USA, Izrael, Maghreb-országok – való kap-  FORRÁS: MTA GGKI
              csolattartásnak, amelyek infrastrukturális
              zavarai kihatnak egy vagy akár több tagállam
              életére.
                A „katasztrófakezeléssel kapcsolatos koc-  takaríthatunk meg, mind emberéletben, mind   ván az OKF, amely a Seveso hatálya alá esik.
              kázatértékelés továbbfejlesztéséről az Euró-  vagyonban.            Ezek közül 92 alsó, 73 felső küszöbértékű, 4
              pai Unióban” című tanácsi következtetést, il-  Az erdőtűz kockázatának értékelési mód-  kivitelezése pedig folyamatban van. A főosz-
              letve az abból következő feladatokat Dr. Tóth   szerét Bérczi László tű. ezredes, tűzoltósági   tályvezető bemutatta a hallgatóságnak azokat
              Ferenc pv. ezredes, polgári védelmi főfelügye-  főfelügyelő vázolta fel. Előadása elején a ta-  a dokumentumokat, amelyeket a veszélyes
              lő helyett szintén Nyikos Attila ismertette a   valyi év ide vonatkozó statisztikai adataiba   ipari üzemeknek a megelőzés érdekében a
              megjelentekkel. Mint azt az ezredes elmond-  avatta be a konferencia közönségét, majd   hatóság elé kell tárniuk. Emellett a jelenlévők
              ta, 2011 végére egységes kockázatfelmérési   vázolta a vegetációtüzek típusait, illetve szót   megismerkedhettek a veszélyeztetettség ér-
              módszertant kell kidolgozni annak érdekében,   ejtett azok kiváltó okairól is. Mint mondta, az   tékelésének folyamatával, amely a veszélyes
              hogy kiderüljön: mely esetekben és pontokon   adatok azt mutatják, az esetek 99 százaléka   létesítmény kiválasztásával kezdődik, folyta-
              lehet szükség uniós szintű beavatkozásra. Ezt   emberi gondatlanságra vezethető vissza,   tódik a veszélyek azonosításával, majd az
              követően a kockázatkezelésben a legutóbbi   százból csak egyszer van természeti oka a   események gyakoriságának, és a következ-
              időben bekövetkezett paradigmaváltásról   tűzesetnek. A főfelügyelő szavaiból kiderült:   mények nagyságának becslése, illetve érté-
              szólt, amelynek lényege, hogy az azonosítha-  Magyarországon készül erdőtűz veszélyezte-  kelése után eljutunk a dominóhatás elemzé-
              tó kockázatokat nem anomáliaként kezeli   tettségi besorolás, eszerint a legveszélyezte-  séhez, valamint a kockázatok számszerűsíté-
              többé a szakma, hanem előre számol vele, és   tettebb Bács-Kiskun, illetve Borsod-Abaúj-  séhez.
              terveket készít ezek kezelésére, éppen a meg-  Zemplén megye. A nemzetközi tapasztalato-  Magyarország földrengés-veszélyeztetett-
              előzés érdekében. A megváltozott szemlélet   kat és adatokat is felhasználva készül azon-  ségéről, a földrengések kockázatelemzéséről
              részeként ma már gazdasági számítások   ban egy olyan új veszélyeztetettségi térkép,   és értékelési módszereiről Mónus Péter, a
              vannak arra vonatkozóan, mennyi pénz taka-  amely még több tényező fi gyelembe vételével   Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és
              rítható meg a hatékonyabb megelőzési munka   pontosítja tovább az eddig kialakított képet.   Geofi zikai Kutatóintézetének munkatársa be-
              révén. A számítások egyike szerint például   Szükség van mindemellett az ezredes szerint   szélt a konferencia résztvevőinek. Hazánk
              minden egyes megelőzésre fordított dollárral   a meglévő eszközök vizsgálatára is, hogy az   földrengés-aktivitását mérsékeltnek, eloszlás
              4-7 dollárt lehet megtakarítani, hiszen a véde-  elkerülhetetlenül szükséges beavatkozások   tekintetében szabályszerűséget nélkülözőnek
              kezés, helyreállítás és újjáépítés ennyivel   időben, a legnagyobb szakszerűséggel tör-  nevezte. Felidézte, hogy az első ismert rengés
              kerül többe. Az ezredes a kockázatelemzés   ténjenek.               456 szeptemberében következett be, a legna-
              egyes módszereivel is megismertette a kon-  A konferencia negyedik előadását a BM   gyobb pedig 1763 nyarán, 6,3-as magnitúdó-
              ferencián megjelenteket, kitérve az objektív   OKF Iparbiztonsági Főosztályának vezetője,   val, Komáromban volt. A szakember elmond-
              tényezők mellett a szubjektív elemek fontos-  Dr. Vass Gyula tű. ezredes tartotta. A főosz-  ta, évente körülbelül 80-100 rengés következik
              ságára is. A most megkezdett munka folyta-  tályvezető a súlyos ipari balesetek megelőzé-  be, ezek közül átlagosan 5-15 érezhető, a
              tásaként – tájékoztatott a főosztályvezető, az   séről, az ipari balesetek kockázat- és követel-  többit gyakorlatilag észre sem vesszük. A sta-
              év végéig Brüsszelbe eljuttatott tagállami je-  ményelemzéséről értekezett. Elöljáróban el-  tisztikából kilóg az idei esztendő, hiszen a
              lentések megmutatják majd, melyek azok a   mondta, a súlyos ipari balesetek felét az em-  január végi, Oroszlány környékén kipattant
              kockázatok, amelyeket források hozzárende-  ber okozza, az esetek közel negyedében   rengés, illetve az utórengések miatt már most
              lésével uniós szinten kell kezelni, és melyek   műszaki meghibásodás a felelős, minden   több mint 300 esetet tartanak számon. Ösz-
              azok a veszélyek, amelyekkel az egyes orszá-  tizedik alkalommal ellenőrizetlenné váló vegyi   szességében, fogalmazott Mónus Péter, Ma-
              goknak maguknak kell megbirkózniuk. Az   reakció a kiváltó ok, 16 százalékban pedig   gyarország földrengés szempontjából az alsó-
              ezredes leszögezte, nem lehet a mindenre   külső tényezők vezetnek a balesethez. Vass   közép mezőnyben helyezkedik el, ami azt je-
              kiterjedő ellátási biztonságot megteremteni,   Gyula beszélt a Seveso irányelvekről, azok   lenti, hogy a jelenséggel igenis foglalkozni kell.
              vagyis azonosítani kell a stratégiai területeket,   magyar jogrendbe való illesztésének folyama-  A földrengés-veszélyeztetettséggel kapcso-
              és ezekre kell kidolgozni a megelőzést támo-  táról, a veszélyes ipari üzemekkel kapcsolatos   latban a kutató hangsúlyozta: tudomásul kell
              gató forgatókönyveket. Ez a munka egy olyan   hatósági engedélyezési és felügyeleti ellenőr-  venni, hogy a földrengések nem jelezhetőek
              befektetés, mondta a főosztályvezető, amely-  zési tevékenységről. Elmondta, hogy Magyar-  előre, ugyanakkor a veszélyeztetettség kiszá-
              nek révén a megfelelő pillanatban rengeteget   országon jelenleg 169 olyan üzemet tart nyil-  mítható. Mónus Péter összegzésként kijelen-




       KatVed augusztus.indd   27                                                                             10/25/2011   9:01:00 AM
                                                                                                              10/25/2011   9:01:00 AM
       KatVed augusztus.indd   27
   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34