Page 18 - magazin-május
P. 18

16

        KRÓNIKA  Dr. Bakondi György elsőként az elmúlt időben ta-  Az új on-line Káreset Adatszolgáltató Program (on-line KAP) kezeléséről, használatáról
               A tűzvizsgálók számára tartott továbbképzésen

                                                 mentorképzést tartottak április 7-én és 8-án a Gazdasági Főigazgató-helyettesi Szervezettel
            pasztalt problémákról beszélt, majd elmondta: a
            tűzvizsgálati jelentéseknek egységes szemléletben
                                                 tek a képzésre. Bérczi László tűzoltó ezredes, tűzoltósági főfelügyelő megnyitójában kiemel-
            kell elkészülniük, ellenkező esetben megnehezít-  közösen. A tűzoltóságokról és megyei igazgatóságokról a két napon összesen 250-an érkez-
            jük, vagy éppen kudarcra ítéljük az igazságszolgál-  te: cél, hogy a végfelhasználók észrevételei, tapasztalatai, javaslatai alapján egy olyan on-
            tatás munkáját. Annak következményeképpen   line KAP rendszer valósulhasson meg, amely egységes, egyértelmű, egyszerű és gyors
            pedig a felelősök kimenekülhetnek a kártérítési   adatszolgáltatást biztosít a felhasználók részére. Az on-line KAP olyan belső fejlesztésű
            kötelezettség alól. Mindemellett arra is emlékezte-  program, amely a tűzoltóságok kárfelszámolásáról regisztrált adatokat összegzi egy adatbá-
            tett a főigazgató, hogy a tűzvizsgálat magát a tűz-  zisban, amelyből az adatok a „feltöltő” számára éppúgy visszakereshetőek, mint a megyei
            oltói beavatkozást, sőt a megelőzést is minősíti. Az   igazgatóságok, vagy a BM OKF által. A program fejlesztése a tűzoltóságok és a megyei
            elmúlt években e területen is sok minden félrecsú-  igazgatóságok javaslatai alapján folyamatos, tehát azt gyakorlatilag a felhasználók alakítják
            szott – szögezte le a főigazgató. Ennek bizonyítá-  ki. A visszajelzések alapján az adatbázisban szereplő adatok feldolgozása és elemzése gyors
            sára példákat is említett, így a három halálos áldo-  és megbízható. A feltöltöttség nagyon magas szintű, hiszen az első negyedéves vonulások,
            zatot követelő miskolci paneltüzet, amelynél a   közel 45 ezer adatlap 99,77 százaléka lezárt, és a statisztikából visszakereshető.
            tűzvizsgálat nem töltötte be megfelelően a szere-
            pét. Nem tárta fel a tűz okát és a beavatkozás hi-
            báit sem. Ugyanígy nem volt szükségszerű a fő-  A tűzvizsgálók után a szolgálatparancsnokok   a cél az egységes országos rendvédelmi szer-
            igazgató szerint az, hogy a 2006-ban a Műszaki   számára tartott szakmai napot az OKF több cso-  vezet kialakításával a hatékonyabb, szakmai tu-
            Egyetem pincéjében tűzoltók haltak meg. Ez   portban. Őket a főigazgató arra szólította fel, hogy   dásra alapozott működés. Ennek érdekében kell
            esetben beavatkozási, irányítási hibák történtek –   az új tűzvédelmi rendszer kialakításának kérdését   a karrier rendszert, a fi nanszírozási rendszert és a
            emlékeztette a hallgatóságot. „Én a tűzvédelmi   a lakosságvédelem, a tűzvédelem, vagyis a köz-  beszerzések rendjét, módját kialakítani. Ebben a
            munka csúcsaként tekintek a tűzvizsgálatra, amely-  biztonság felől, és ne csak személyes érdekeiket   rendszerben a szolgálatparancsnokoknak komoly
            hez speciális tudásra és speciális eszközparkra   nézve közelítsék meg. A tábornok felidézte azt az   alegységparancsnokként kell dolgozniuk, akik előtt
            van szükség.” Utóbbi nincs meg, és azt is tisztázni   újbóli hivatalba kerülésekor neki feltett kérdést,   belátható és tervezhető életpálya áll. Ez a karrier
            kell, hogy a szakértelem megvan-e – tette fel a   amely azt fi rtatta: ki ma Magyarországon az első   nem alakulhat ad hoc módon, véletlenszerűen, a
            kérdést főigazgató. A tűzoltóságoknak ki kellene   számú tűzoltó? Akkor adott válaszára emlékez-  tűzoltói vezérkart egy áttekinthető rendszer szerint
            termelni azt az elitet, amelynek a véleménye meg-  tetve a főigazgató azt mondta, hogy az a tűzol-  kell felépíteni – tette hozzá. Ehhez természetesen
            kérdőjelezhetetlen és hiteles. Ennek a tábornok   tótiszt, aki elsőként ér a kárhelyszínre. Mert ha ő   mindenkinek magának is tervezni kell saját pályá-
            véleménye szerint több feltétele van: a magas mi-  hibázik, netán elront valamit, akkor az a dolog „el   ját. Amennyiben ez a gyakorlat kialakul, az jó lesz
            nőségű munkát végzőket például meg kell fi zetni,   van rontva”. Lehet ez adott esetben egy szolgá-  az egyes ember mellett az országnak is, hiszen
            emellett a függetlenség is szükséges. „Kvalifi káció,   latparancsnok is – mondta a főigazgató. Bakondi   ezáltal hosszú távon a tűzbiztonság javul.
            függetlenség, eszközpark, önállóság, magas szak-  György beszélt a közelmúltban Győrben történt   A főigazgató szavait követően a megjelent ál-
            mai tudás – ezekről ismerszik meg a jó tűzvizsgá-  gázrobbanásról, amelynél több alapvető hibát is   lomány szakmai előadásokat hallgatott meg, így a
            ló” – sorolta a tábornok. Mindemellett fontosnak   vétettek a beavatkozók. Nem tették meg a szük-  január 18-i győri gázrobbanás tapasztalatairól, a
            nevezte a rutint, amelyet nem lehet megszerezni   séges biztonsági intézkedéseket, és nem viselték   közlekedéssel összefüggő feladatokról és fejlesz-
            úgy, hogy valaki „albérletben”, például szolgálatpa-  az adott helyzetben szükséges védőfelszerelést   tési lehetőségekről, a tűzoltási műszaki mentési
            rancsnokként végzi ezt a munkát. Meg kell találni   sem. Ugyanígy hiányosságok voltak az emléke-  szabályzat átalakításáról. Emellett tájékoztatást
            a legjobb szervezeti és eszközbeli megoldásokat,   zetes miskolci paneltűznél, és a Műszaki Egyetem   kaptak a hibrid autókkal kapcsolatos beavatkozá-
            és „meg is fogjuk ezeket találni” – jelentette ki   pincéjében keletkezett tűznél is. Ezek az esetek   sok sajátosságairól, arról, hogy a tűzoltásvezetők
            Bakondi György.                   a főigazgató szerint felvetik többek között azt a   miként segíthetik a tűzvizsgálók munkáját, valamint
               A tűzvédelem rendszerének átalakítása kap-  kérdést, hogy megfelelően felkészültek-e a beavat-  megismerkedhettek a füsttel teli helyen történő
            csán a tábornok arról beszélt, a változtatás célja,   kozók, tisztázott-e, hogy milyen esetben kinek kell   beavatkozás szabályaival is.
                                                                                                     Újhegyi Katalinegyi Katalin
            hogy az hatékonyabb, szervezettebb, jól vezetett   a beavatkozást irányítani. A tűzoltóságokat érintő   Újh
                                              a beavatkozást irányítani. A tűzoltóságokat érintő
                                                  v
            és jól működő, korszerű eszközparkkal rendelkező   változásokról szólva a tábornok elmondta: áltozásokról szólva a tábornok elmondta:
            legyen. A kialakításához szükséges szakmai
            egyeztetések már zajlanak egy ideje, nemcsak az
            országos vezetőkkel, hanem azokkal is konzultál-
            va, akik maguk is aktívan művelik ezt a hivatást.
            Ezzel is a minél gyakorlatiasabb, a való élet valós
            problémáit fi gyelembe vevő megoldást kell megta-
            lálni. Legyen szó a tűzvizsgálók helyéről, vagy
            éppen a szükséges eszközök előteremtéséről.
            Évente csak a normatív támogatásokból 42 milliárd
            forinttal gazdálkodik a tűzvédelem, „ebből ki lehet
            valami jót hozni” – zárta szavait a tábornok.
               A főigazgatói nyitóbeszédet követően a hely-
            színi szemle jelentőségéről, eljárási szabályokról
            és határidőkről, a tűz helyszínén talált anyagma-
            radványok biztosításáról, illetve azok laboratóriumi
            vizsgálatáról, az informatikai lehetőségekről, vala-
            mint a tűzoltóság és a rendőrség tűzvizsgálatok
            során szükséges együttműködéséről, és a tűzvizs-
            gálati jelentés elkészítésekor betartandó szakmai
            szempontokról hallgathattak meg előadásokat a
            továbbképzésen részt vevő tűzvizsgálók.
   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23