Page 13 - magazin-október
P. 13

küzdött az árral szemben. Ők az éjszakai órák-
         ban dolgoztak. Tizennégyen a második éjszaká-
         tól Nagymaroson, a mobilgát mellől távolították
         el a szivárgó vizet. A váci szakaszon a harmadik
         éjszakai szolgálattól azt kísérték figyelemmel,
         miként teljesítenek a gátak a tetőzés során és az
         azt követő órákban. Tizenketten a Gombás-
         patak homokzsákokból emelt gátjánál láttak el
         figyelőszolgálatot. Szombat hajnalban pedig egy
         akkorra már két napja eltűnt ember keresésében
         vettek részt, akit a homokzsákokból emelt gát
         közelében meg is találtak.
           Szeptember 18-án a Nógrád Vármegyei
         Katasztrófavédelmi Igazgatóság hetvennyolc
         tűzoltója indult útnak, hogy segítsék a megáradt
         Duna által veszélyeztetett Pest vármegyei tele-
         püléseket. Öt napot töltöttek Dunabogdányban:
         gátat fóliáztak, homokzsákokat töltöttek, vagy
         éppen a kész homokzsákokat helyezték ki
         Dunabog-dány határában. Természetesen akad-
         tak nehéz pillanatok is, hiszen mégiscsak het-
         vennyolcan laktak együtt egy sportcsarnokban,
         illetve azt sem tudták pontosan, hogy meddig
         maradnak ott, és mikor láthatják újra a családju-
         kat. Pozitív élmény volt megtapasztalni az
         önkormányzat és a helyi önkéntesek támogatá-
         sát is ugyanakkor. Bármire volt szükségük,
         azonnal biztosították. Nem is kérdés, hogy – ha
         a szükség úgy hozza – bármikor ismét útnak
         indulnak a nógrádi tűz-oltók.
           Az országban összesen negyven kilométeren
         ideiglenes védmű, 4 ezer 600 méteren mobilgát
         épült. Kétmillió homokzsákot építettek be, ezek-
         hez 32 ezer köbméternyi homokot használtak
         fel.  A katasztrófavédelem 1 ezer 760 embert
         mozgósított alig több mint egy hét alatt. A legin-
         tenzívebb védekezési napon 301 erőgépet és
         szállítójárművet, 304 egyéb technikai eszközt
         és 111 szivattyút alkalmazott a katasztrófa-
         védelem.





                        Képek és szöveg: vármegyei szóvivők,
        a védekezésben részt vevő hivatásos és önkéntes szervek


                                           2024. OKTÓBER                                                         11
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18