Page 19 - magazin-május
P. 19

Dojcsák Dávid tűzoltó százados
         AZ IDŐK VÁLTOZNAK, DE


         AZ EMBERI ÉLET MINDIG AZ ELSŐ





                Tóth Dezső tűzoltó ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
                Katasztrófavédelmi Igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője több

                mint három évtizede dolgozik azért, hogy mások nagyobb biztonság-
                ban élhessenek. Kollégái sajnálatára azonban már nem sokáig, ugyanis
                harmincöt év szolgálat után rendelkezési állományba vonul, és átadja a

                helyét a fiatalabbaknak. Bár az évek során a beosztásával járó feladatok
                némileg változtak, egyes területek nagyobb hangsúlyt kaptak, az
                emberek védelme ugyanolyan fontos maradt, mint amikor egyenruhát
                húzott.



         Harmincöt év hosszú idő, de ha valaki jó társa-
         ságban végezhet olyan munkát, amelyben örö-
         mét leli, akkor hamar eltelik. „Visszatekintve
         úgy gondolom, hogy jól választottam, amikor
         épületgépész végzettségemmel, néhány év után
         a hátam mögött hagytam az építőipart, és jelent-
         keztem a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei
         Polgári Védelmi Parancsnoksághoz. Kezdetben
         polgári alkalmazottként, majd hivatásosként
         járultam hozzá az emberek biztonságához.  A
         munkánk nagy részét akkoriban a háborús hely-
                                                                                        Fotók: Szőke Péter és Dojcsák Dávid
         zetekkel járó lakosságvédelmi feladatokra, a hát-
         ország védelmére, az emberek ideiglenes elhe-        kintve örömmel tölti el, hogy a katasztrófavéde-
         lyezésére történő felkészülés jelentette, azonban    lem különböző szakterületei eredményesen rea-
         az idő múlásával ezek köre folyamatosan bővült,      gáltak a felmerülő kihívásokra, erősítették a köz-
         és egyre nagyobb hangsúlyt kapott a civilizáci-      biztonságot, felkészültek a katasztrófák elleni
         ós, illetve természeti katasztrófák elleni védeke-   küzdelemre.
         zés.” – emlékezik vissza az ezredes.                   Tóth Dezső az ezredesi rendfokozat eléréséig
           Több mint három évtizedes pályafutása alatt        többször is magas szintű elismerésben részesült.
         rengeteg esemény kezelésében részt vett,             A polgári védelmi tanácsosi cím mellett kiérde-
         viszont a legemlékezetesebb a 2000-es és a 2010-     melte a Magyar Köztársasági Érdemkereszt
         es árvíz volt, amelyek nyomán először több ezer      ezüst fokozatát és a Magyar Érdemrend lovag-
         ember kitelepítése, ideiglenes elhelyezése és        keresztjét. Legutóbb hatvanadik születésnapja
         ellátása tette próbára a munkálatokban résztve-      alkalmából a katasztrófavédelem állományában
         vő szervezeteket, majd a károk enyhítése, felmé-     végzett kiemelkedő munkáját egy Bem József
         rése, végül az újjáépítési munkák nyomon köve-       szablyával ismerte el a belügyminiszter.
         tése következett. A szolgálati idő végén visszate-


                                             2022. MÁJUS                                                         17
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24