Page 27 - magazin-február
P. 27

Magazin








                                        Ami       szintén
                                      magával    ragadta
                                      már egészen kicsi
                                      korától kezdve, az
                                      nem más, mint a
                                      busójárás. Hatéve-
                                      sen öltözött be elő-
                                      ször busónak –
                                      akkor még nem is
                                      sejtve, hogy az
                                      egész életére kiha-
                                      tással lesz. „Az első
                                      maszkomat tizen-
                                     nyolc évesen farag-
         tam magamnak, mert az addig használt gyerek-
         kori maszkomat kinőttem.  A 2014-es busójárá-
         son az egyik csoporttársam megkérdezte tőlem,
         hogy ki faragta a maszkom. Mondtam neki,
         hogy én. Mire ő azt felelte, »nem rossz, de itt
         nem így kellett volna, ott meg túl sokat faragtál
         le. Gyere el hozzám és megmutatom neked!«
         Nagy örömmel fogadtam a meghívást, három
         évet jártam hozzá, hogy elsajátítsam a faragás
                                                                                          Fotók: Harmatos Zoltán archívum
         technikáját, fortélyait.”
           Zoltán számára a maszkfaragás a hagyomá-
         nyőrzés miatt is fontos. Tradicionális alapanya-
         gokkal és szerszámokkal dolgozik. „Tiszteld a
         múltat és éltesd tovább” – vallja a már több alka-
         lommal Mester Remek elismerést, valamint a
         Népi Iparművész címet is elnyert szakember.
         Elhivatottságát mi sem bizonyítja jobban, mint
         az, hogy nyolcéves kisfiát már évek óta tanítgat-
         ja a faragásra. „2019-ben, a mohácsi busómaszk-
         faragó kiállításra közösen adtunk be maszkot,
         amelyre nagyon büszke voltam.  Hiszem, hogy
         így apáról fiúra száll majd a mesterség és fenn-
         marad az idők végezetéig.”
           Egy busó sosem fedi fel magát. Senki sem
         tudhatja, ki rejtőzik éppen a félelmetes maska-
         rákban. Azonban abban már biztosak lehetünk,
         hogy tűzoltók is leshetnek ránk az álarc mögül,
         hiszen a mohácsi hivatásosok közül többen is
         őrzik ezt az évszázados hagyományt. Február
         24-e és március 1-je között számíthatunk a tűzol-
         tókra – nemcsak a káreseteket számolják majd
         fel, hanem a telet is elűzik.



                                           2022. FEBRUÁR                                                         25
   22   23   24   25   26   27   28   29   30