Page 19 - magazin-október
P. 19

Balogh Eszter tűzoltó főhadnagy

         EGY TŰZOLTÓ, KÉT VERSENY





            zeptemberben két nagyobb sportrendezvény-         előkelő máso-
         Snek adott otthont a Vas Megyei Katasztrófa-         dik helyen vég-
         védelmi Igazgatóság: 3-án az ország legerősebb       zett. A csaknem
         tűzoltói mérték össze tudásukat a TFA-FCC ver-       húsz       kilo-
         senyen Bükön, míg 25-én a szombathelyi vízto-        grammnyi plusz
         ronynál szurkolhattak az érdeklődők a IV. Vas        súlyt cipelve,
         Megyei Tűzoltó Lépcsőfutó-bajnokságon. Szabó         levegő     után
         Balázs tűzoltó százados, a megyei igazgatóság        kapkodva nem
         belső ellenőre mindkét megméretésen kemé-            volt    könnyű
         nyen állta a sarat. A százados a sport iránti sze-   feladata, mint
         retetről és a szakmai elhivatottságáról beszélt.     mondta, száz-
           A harmadik büki TFA volt Balázs első ilyen         húsz lépcsőfok
         versenye.  A pályák nehezek voltak, kihívások        után,    vagyis
         elé állították a tűzoltókat. A százados a közép-     nagyjából fele
         mezőnyben végzett, és nagyon büszke az ered-         távon elkezdtek
         ményére. Mint mondta, az volt a célja, hogy          az izmai sava-
         bizonyítson saját magának, feszegesse fizikai        sodni, ez pedig
         határait. A hajrá jócskán kivett belőle, de társai   visszavett      a                 Fotók: Balogh Eszter
         buzdítása és a teljesítés                                                 gyorsaságából. Arra,  hogy
         vágya sokat segített,                                                      mi történt az utolsó lép-
         hogy időben elvégezze a                                                    csőfokoknál, nem em-lék-
         tűzoltói feladatokra spe-                                                  szik, csak ment, mert
         cializálódott feladatokat.                                                 mennie kellett, a végered-
         Teljes védőfelszerelés-                                                    mény aztán 1 perc 36
         ben,   légzőkészülékkel                                                    másodperc lett.
         kellett emeletre felfutnia,                                                   A kérdésre, hogy mit
         tömlőt felhúznia, nyolc-                                                   gondol a két versenyről,
         vankilós bábút vonszol-                                                    elmondta, mindkettő tel-
         nia,   mindezt     időre.                                                  jesen más jellegű megter-
         Harmincpercnyi pihenőt                                                     helést jelent.  A TFA
         követően aztán a máso-                                                     komplexebb,       másként
         dik pályán bizonyított.                                                    veszi igénybe a szerveze-
           A negyedik alkalom-                                                      tet, míg a lépcsőfutáson a
         mal megrendezett megyei lépcsőfutóversenyen          láb erejére támaszkodhat a versenyző, itt hatal-
         is először állt rajthoz. Az eddigi években meg-      mas izommunkát kell kifejteni, nem is beszélve a
         szokott tizennégy emeletes épület helyett impo-      szív- és érrendszerre gyakorolt hirtelen és erős
         záns környezetben, a Szombathely szívében lévő       hatásról. A százados sikeresen teljesítette a fel-
         víztorony adott otthont a futásnak. A verseny-       adatokat, azt tervezi, jövőre is megmérkőzik és
         zők feladata az volt, hogy feljussanak a negy-       megmutatja, mire is képes. Mint mondta: „Az
         venöt méter magasban lévő kilátószintre, vagyis      edzés elengedhetetlen, de a motiváció és az
         minél gyorsabban megmásszanak kétszázötven-          összpontosítás is segít ellensúlyozni a test fizikai
         egy lépcsőfokot. Balázs saját korcsoportjában az     fáradtságát.”


                                           2021. OKTÓBER                                                         17
   14   15   16   17   18   19   20   21   22   23   24