Page 17 - magazin-szeptember
P. 17

kadt vezetékeket, illetve az egyik tízemeletes       gróton a helyi önkormányzati tűzoltók,
         épületnél egy letört födémelemet. A vihar miatt      Pókaszepetken a helyi önkéntes tűzoltók avat-
         négy olyan helyszínen is be kellett avatkozniuk      koztak be kidőlt fák miatt.
         a tűzoltóknak, ahol a fák gará-
         zsokat és autókat is megron-
         gáltak.
           A megyeszékhely egysé-
         gei emellett Sárhidán, Ba-
         bosdöbrétén, Milejszegen és
         Nagylengyelben is kidőlt
         fákat távolítottak el. Vasár-
         nap éjfélig a keszthelyi és a
         pacsai hivatásos tűzoltóknak
         is hasonló feladatok adtak
         munkát Balatonberényben,
         illetve Dióskálon.
           A vihar erejét jelzi, hogy a
         következő napok beavatko-
         zásainak nagy részét is a
         károk felszámolása tette ki.
         Zalaegerszegen további min-
         tegy húsz utcában kellett

                                                                                A tűzoltók munkáját nehezí-
                                                                             tette, hogy két nappal később
                                                                             újabb csapadékzóna érte el a
                                                                             megyét, ezúttal elsősorban a
                                                                             keszthelyi hivatásos egységeknek
                                                                             adva    nem     kevés    munkát.
                                                                             Keszthelyen társasházat, Gye-
                                                                             nesdiáson és Vonyarcvashegyen
                                                                             pedig lakóházakat rongált meg a
                                                                             szél, ezek mellett több vezetéket
                                                                             is leszakított. Dolgoztak rajtuk
                                                                             kívül a nagykanizsai és a pacsai
                                                                             hivatásos tűzoltók is, elsősorban
                                                                             kidőlt fák eltávolításán.
                                                                                Személyi sérülés szerencsére
                                                                             egy alkalommal sem történt.
                                                                             Külön ki kell emelni az önkéntes
                                                                             tűzoltó egyesületek munkáját,
                                                                           tűzoltóik nagyban hozzájárultak
                                         Fotók:: Kósi Zsolt, Keszthely HTP, Zalaegerszeg HTP, Lenti HTP
         veszélyessé vált fákat eltávolítani, de több intéz-  a károk mielőbbi felszámoláshoz, és nem
         mény és lakóépület teteje is megrongálódott a        csak saját településük környezetében tevékeny-
         szél miatt. A megyeszékhelyen kívül a lenti hiva-    kedtek.
         tásos tűzoltóknak saját településükön és
         Lovásziban akadt munkájuk, míg Zalaszent-


                                        2021. SZEPTEMBER                                                         15
   12   13   14   15   16   17   18   19   20   21   22