Page 9 - junius
P. 9

Kovács Andrea tűzoltó főhadnagy
         VÖRÖSRE FESTETTÉK A LÁNGOK


         A KISKŐRÖSI ÉJSZAKÁT





                Egy italpalackozásra és palackgyártásra használt csarnok égett teljes
                terjedelmében, a lángokat a Bács-Kiskun megyei katasztrófavédelmi

                műveleti szolgálat irányítása mellett csaknem ötven tűzoltó megfeszí-
                tett munkájával sikerült megfékezni – szólt a rövidhír.  A hír, amely
                Pünkösd vasárnap bejárta először Kiskőröst, majd Bács-Kiskun megyét,

                késő délelőtt már az egész ország erről beszélt.


         Május 23-án kora hajnalban szirénák
         hangja töltötte meg Kiskőrös utcáit, a szi-
         rénákhoz tartozó tűzoltó, mentő és rend-
         őrségi járművek mind egy helyre, az
         Izsáki útra tartottak. A bejelentést követő-
         en tíz percen belül az első kiskőrösi egysé-
         gek a helyszínre értek és megállapították,
         hogy egy csarnoképület teljes terjedelmé-
         ben ég, veszélyeztetve a tűz közelében
         lévő épületeket is. Ezt követően a kárhely-
         parancsnok meghatározta a szükséges
         riasztási fokozatot. A kalocsai, a kiskunha-
         lasi, a solti, a kiskunmajsai, a kecskeméti                                            Fotók: Kovács Andrea
         és a kiskunfélegyházi hivatásos, valamint a kis-       Egy tűzoltói beavatkozásnál fontos a gyors
         kőrösi önkéntes tűzoltók rövid időn belül, egy-      helyzetfelismerés és a felelősségteljes döntések
         mást követően megérkeztek. Együttes erővel tíz       meghozatala. Kiemelt szerepe van a felkészült-
         vízsugárral, három létrasugárral és egy habsu-       ségnek és a feladatok helyes sorrendben történő,
         gárral vették fel a harcot a tűzzel szemben,         szakszerű végrehajtásának. Reggel negyed hat
         amely gyorsan terjedt és intenzíven tombolt.         körül a kitartó, jól felépített beavatkozásnak
                                                              köszönhetően a lángok megadták magukat és a
                                                              katasztrófavédelmi műveleti szolgálat parancs-
                                                              noka rádión ezt jelenthette: „Lánggal való égés
                                                              megszüntetve!”  A tűz a közelben lévő csarno-
                                                              kokra nem terjedt át és sérülés sem történt. Az
                                                              eset kapcsán tűzvizsgálati hatósági eljárás
                                                              indult. Ennek során a tűzvizsgálók számos olyan
                                                              tényezőre fényt derítenek, amelynek ismereté-
                                                              ben a kiskőrösi és az ahhoz hasonló esetek meg-
                                                              előzhetőek.





                                             2021. JÚNIUS                                                         7
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14