Page 27 - magazin-október
P. 27

Az eset után tragikus kép fogadta az ide érke-     tragédiasorozat után készült el.  Póka Antal
         zőket. A haza bölcse, Deák Ferenc – aki akkori-      megyei földmérő gondos mérnöki munkája nyo-
         ban tiszteletbeli tiszti alügyészként tevékenyke-    mán új utcákat nyitottak, ahol cseréptetős tégla-
         dett Zala Vármegyében – levélben számolt be az       épületek felhúzását javasolták, míg a fából, szal-
         esetről költő barátjának, Vörösmarty Mihálynak:      ma- és zsúptetővel készült házak építését –
           „Már tíz nappal előbb fel volt ennek jövendölése   Zalaegerszeg központi helyeinek közelében –
         írva a kocsma kapujára, és ezen írást magam is lát-  megtiltották. A helyi építészeti bizottmány egye-
         tam, de a lakosok azzal biztatták magokat, hogy aki  bek mellett tűzvédelmi okokra hivatkozva a szá-
         gyújtogatni akar, az előre nem hirdeti napját gonosz  zad közepétől arra kötelezte a lakosokat, hogy
         szándéka teljesítésének [...]. Borzasztó volt látni (én  kemencét csak téglából rakjanak. Akinek desz-
         másnap mentem be) a sok ínséggel, szükséggel küsz-   kából készült kéménye vagy sövényből font
         ködőt; soknak mestersége szerszámaiban élhetése      konyhája volt, türelmi időt kapott. Amennyiben
         egyetlen eszközei is odaégtek; s az ilyen irtózva nézett  az illető ennek lejártáig nem teljesítette kötele-
         nyomorúsággal fenyegető jövendőjébe, mert oly feke-  zettségét, építményét a hatóság engedélyével
         ték voltak kilátásai, mint leégett házának üszkei; lát-  ledöntötték.
         tad volna csak a még akkor is füstölgő omladékok
         között, mely soknak reményét is eltemette, a kísértet-
         hez hasonló nyomorultakat támolyogni, némelyeket
         közülök jajgatva nem sírni, hanem ordítani, másokat
         hallgatva ugyan, de kétségbeeséssel küszködő lélekkel,
         már kisírt szemeiket elégett vagyonaik hamvára
         mereszteni.”
           A borzalmas esemény után néhány nappal
         újabb üzenet jelent meg a fogadó kapuján, ezúttal
         német nyelven, és arra figyelmeztetett: július 28-
         án ismét tűz lesz a városban. A jelzett időpontban
         azonban az eső keresztülhúzta a gyújtogató(k)
         számításait, de az újabb gaztett így sem maradt
         el. Július 29-én, a délelőtti órákban Zalaegerszeg
         észak-nyugati részén, a püspöki major közelében
         ismét felcsaptak a lángok, a tizenkét nappal           Bár a szándékosan okozott tűzvész – a pusz-
         korábban történteknél sokkal nagyobb pusztítást      títás mértékét tekintve – valószínűleg elérte cél-
         okozva. Leégett 147 ház, 80 pajta és 126 istálló,    ját, mégis tevékenyen hozzájárult Zalaegerszeg
         tulajdonképpen azok az ingatlanok, amelyek az        fejlődéséhez. Az elkövető vagy elkövetők kilétét
         első tüzet átvészelték.  A hivatalnokok ez alka-     viszont a mai napig homály fedi.
         lommal 214 kárvallott családot írtak össze, szinte
         a teljes lakosság hajléktalanná vált.                     Forrás: Csomor Erzsébet: Járványok, elemi csapások
           A város tanácsa szándékos gyújtogatásnak             Zalaegerszegen a XVIII. század elején és a XIX. század
                                                               első felében (IN: Végvárból megyeszékhely. Tanulmányok
         minősítette az esetet, a vármegyében pedig
                                                                     Zalaegerszeg történetéből - Zalai gyűjtemény 61.
         bevezették a statáriumot. Sokféle hír terjedt el a                                  (Zalaegerszeg, 2006)
         pusztítás okairól. Volt, aki szerint Ferenc király       Képek forrása: A két, Zalaegerszegről készült metszet
         küldött gyújtogatókat, mert megharagudott a             közül az egyik 1800-as évek elejét mutatja, másik 1850
         magyarokra, más a Bibliából ismert, Szodomát is          körül. Szerzőjük ismeretlen, az Utcák, terek emberek,
         sújtó „kénköves esővel” magyarázta az ese-                    Zalaegerszeg régi képeken (2001, Zalaegerszeg)
         ménysorozatot.                                                                     c. könyvben található.
                                                                         Deák Ferenc litográfiáját az 1830-as évekből
           A településen az első igazi, korszerű vá-
                                                                                         Josef Kriehuber készítette.
         rosrendezési terv és szabályozás az 1826-os

                                           2020. OKTÓBER                                                         25
   22   23   24   25   26   27   28   29   30