Page 29 - magazin-július-augusztus
P. 29

egyszerű, a jelentkezőnek bizonyí-
         tania kell, mert nagy a versengés.
         Sokat jelent a csapatba bekerülni,
         fogalmazott az elnök, hiszen egy
         összetartó, jól működő közösségről
         van szó, amelyet az egész falu
         ismer, ezért állandó a túljelent-
         kezés.
           Schäffer László beszélt arról is,
         hogy az egyesület tagjai egy héten
         két alkalommal edzenek, a verseny
         közeledtével pedig naponta. A tré-
         ningek alkalmával az erőnléti fel-
         adatok mellett nagy figyelmet fordí-                                      Fotók: Vértessomlói Önkéntes Tűzoltó Egyesület
         tanak a mentális felkészülésre is. A Nemzetközi
         Tűzoltószövetség (CTIF) szabályai szerint lebo-
         nyolított versenyeken különösen nagy hangsúlyt
         fektetnek a pontosságra, alakiasságra, fegyelme-
         zettségre, mindemellett a gyorsaság sem szorul-
         hat háttérbe. A versenyeken felnőtt női és ifjúsá-
         gi csapat is rendszeresen indul.
           Az ifjúsági csapat többször szerepelhetett
         magyar bajnokként nemzetközi tűzoltó olimpi-
         án, ahol a mezőny első harmadában végeztek, és
         ezzel arany minősítést szereztek. A 2013-as fran-
         ciaországi tűzoltó olimpiáról a felnőtt női csapat
         ezüst, a férfi együttes arany minősí-
         téssel és országos csúccsal térhetett
         haza. A nők az országos hagyomá-
         nyos tűzoltóversenyen önkéntes
         kategóriában már négyszer állhat-
         tak a dobogó legfelső fokára. A sike-
         reket még hosszan lehetne sorolni,
         kezdve a Kapocs-kupával, illetve
         egyéb versenyeken elért eredmé-
         nyekkel.
           „Mindig van hova fejlődni, sajnos
         a versenyszellemet, a győzni akarást
         a mai fiatalság körében egyre nehe-
         zebb felébreszteni és szinten tartani,
         ez sok munkát igényel. Ám ha ez
         megvan, a győzelem is közelebb.” –
         tette hozzá Schäffer László.





                                 2020. JÚLIUS-AUGUSZTUS                                                          27
   24   25   26   27   28   29   30   31   32   33   34