Page 24 - magazin-március
P. 24

Magazin



           Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy




           FOLYAMATOSAN KONCENTRÁLVA,

           TELJES GŐZZEL A CÉL FELÉ


                  Beosztott tűzoltóként az egri hivatásos tűzoltó-parancsnokságon, 2018-
                  ban kezdte meg hivatásos pályafutását Riskó Dániel tűzoltó őrmester.

                  Kedvenc hobbija az autóversenyzés, jelenleg a magyar első osztályban
                  rallypilótaként aktívan versenyez.



           Mint mondja, az autóversenyzés már akkor
           elkezdődött az életében, amikor még az eszét
           sem tudta, hiszen már gyermekként is rajongott
           az autókért és az autóversenyzésért. Mindez
           nem véletlen, az édesapjától is ezt látta. Sokat
           jártak együtt a családdal autóversenyekre, ren-
           dezvényekre. Pályafutása tizenkét éves korában
           indult, amikor édesapja mellett, kezdő navigá-
           torként belekóstolhatott a versenyzés izgalmai-
           ba, majd hamarosan átkerült a kormány mögé –
           meséli. Számos különböző típusú versenyen vet-
           tek részt a családdal és a barátokkal.
                                                                de semmi sem tántoríthatta el: még keményeb-
                                                                ben dolgozott és a következő évben megnyerte
                                                                az országos amatőr bajnokságot. Tehetségével és
                                                                kitartásával elérte, hogy a harmadik évben a
                                                                rally versenysport másodosztályában zajló
                                                                országos bajnokságon a kategóriája bajnokaként
                                                                állhatott a dobogóra.
                                                                   Ebben az időben fejezte be középiskolai
                                                                tanulmányait, majd pályakezdőként jelentkezett
                                                                tűzoltónak. Ahogy visszaemlékszik, régebben is
                                                                megfordult a fejében, hogy ezt a hivatást





              A tűzoltó őrmester lelkesedése kezdetben
           hétvégi kikapcsolódásnak tűnt, de az évek múlá-
           sával egyre jobban érezte, ez az ő sportja.
           Először jogosítványt kellett szereznie, tizenhét
           éves korára meg is lett. Ezt követően azonnal
           belevágott álma beteljesítésébe, és autóverseny-
           ző pilóta lett. Az első idénye közepesen indult,


     22                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28