Page 7 - magazin-február
P. 7

Dojcsák Dávid c. tűzoltó százados

         A MEGYE VÉDELMEZŐI





                Elismerést kapott a Borsod-Abaúj-Zemplén megye védelmére és a régió
                megsegítésére létrehozott, civil alapon szerveződő Bükk Mentőcsoport:

                az Év önkéntes mentőszervezete lett.



         A speciális képességekkel rendelkező szervezet       vankilenc    tagot
         2012 óta áll készen arra, hogy a megye veszé-        számlál.   Vettek
         lyeztetettségéből – főként ár- és belvízi, valamint  már részt árvízvé-
         rendkívüli időjárási veszélyekből – adódó hely-      delmi feladatok-
         zetekben olyan kutatási és mentési feladatokat       ban, és többször
         lásson el, amelyekre az elsődleges beavatkozók       aktív szereplők
         vagy a polgári védelmi szervezetek – a jellegük-     voltak a rendkívü-
         ből adódóan – nem képesek.                           li időjárás okozta
           Az Év önkéntes mentőszervezete címet a             károk felszámolá-
         mentőcsoport nevében a parancsnok,  Kohánka          sában. „Szakembereink rendszeresen élesben

         István nyugállományú polgári védelmi ezredes         gyakorolnak, mindemellett bemutatókkal, felké-
                                                                            szítésekkel járulnak hozzá a
                                                                             lakosság ismereteinek bővítésé-
                                                                              hez” – mondta Kohánka István.
                                                                              Mint kifejtette, az a céljuk, hogy
                                                                              minél gyorsabban és hatéko-
                                                                              nyabban tegyék a dolgukat,
                                                                              ezért rendszeresen pályáznak új
                                                                              eszközökre. A jövőben például a
                                                                              kommunikációs és informatikai
                                                                              eszköztárukat szeretnék korsze-
                                                                              rűsíteni, és lépéseket tettek a
                                                                              csapat terepjáró képességének
                                                                              fejlesztésére is.
                                                                                 Ő maga is aktívan részt vesz
                                                                              a katasztrófavédelem életében
                                                                              és a közéletben. Elnöke például
                                                                              a Zemplén Térségi Katasztrófa-
                                                                             és Polgári Védelmi Szövetségnek,
                                        Fotók: Dojcsák Dávid, Kohánka István, Szőke Péter, Miskolc HTP
                                                                         és tagja egyebek közt a Magyar
         vette át. „A Bükk Mentőcsoport négy speciális        Polgári Védelmi Szövetségnek is. Szabadidejé-
         képességben – kutyás keresés, búvár vízi men-        ben szívesen ápolja a katonai, polgári védelmi és
         tés, kötéltechnika, árvízi védekezés – szerzett      tűzoltóhagyományokat.
         minősítést 2012-ben” – emlékezett az ezredes az
         indulásra. A szervezet, amelyet 2017-ben újrami-
         nősítettek, tizenegy tagszervezetből áll és nyolc-


                                           2020. FEBRUÁR                                                          5
   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12