Page 23 - magazin-február
P. 23

Németh Ádám tűzoltó főtörzsőrmester
         FELÚJÍTÁS HELYETT


         A TŰZ ROMBOLT





           anuár huszonkettedikén érkezett telefonhívás
         Ja katasztrófavédelem Jász-Nagykun-Szolnok
         megyei ügyeletére, hogy Tiszafüreden, a
         Kistisza úton álló egykori étterem felújítás alatt
         álló épületéből erőteljesen ömlik ki a füst.
           A bejelentő a közeli kikötőből látta a bajt, és
         meg tudta adni a tulajdonos telefonszámát is,
         akivel a műveletirányító sikeresen fel is vette a
         kapcsolatot. Így derült ki, hogy az épületben
         gázpalack vagy egyéb veszélyes anyag nincs,
         viszont a tetőszerkezet teljes egészében fából
         készült.
           Az ügyelet a tiszafüredi, valamint a mezőkö-
         vesdi hivatásos tűzoltókat riasztotta. Elsőként a
         városi egység érkezett ki egy gépjárműfecsken-
         dővel és egy vízszállítóval. Mire kiértek, a körül-
         belül száz négyzetméteres épület padlásterében
         tárolt tárgyak és a tetőszerkezet teljes terjedel-
         mében égett, ezért a tűzoltás vezetője megemel-
         te a riasztási fokozatot, így Füzesabonyból egy
         újabb egység indult a helyszínre, illetve riasztot-
         ták a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is.
         A tűzoltók a gáz elzárását követően három
         vízsugárral és kéziszerszámokkal kezdtek hozzá
         az oltási munkálatokhoz, illetve a padlástér
         védelméhez, közben egy dugólétrát is felállítot-                                      Fotók: Tiszafüred HTP
         tak, amelyről az előtetőn lévő tüzet támadták. A     bonyi egységet visszafordították állomáshely-
         tiszafüredi fecskendőt a vízszállítóról táplálták,   ére. Körülbelül másfél óra elteltével már nem
         illetve – amíg a vízszál-                                          lángolt az épület, így hozzá lehe-
         lító vizet vételezett – a                                          tett fogni az utómunkálatokhoz.
         mezőkövesdi fecsken-                                               Szerencsére a tűzben senki sem
         dő biztosította az után-                                           sérült meg, a tűzoltók azonban
         pótlást, és róla egy                                               felhívták a tulajdonos figyelmét,
         további vízsugarat is                                              hogy zárja le az ingatlant, mert a
         szereltek.                                                         tetőt tartó szerkezet a hő hatására
           Eközben      látszott,                                           statikailag meggyengült, így a
         hogy a helyszínen lévő                                             bent tartózkodás életveszélyes.
         erők elegendőek lesz-
         nek, ezért a műveleti
         szolgálatot és a füzesa-


                                           2020. FEBRUÁR                                                         21
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28