Page 25 - magazin-július-augusztus
P. 25

előadást a szabályos köz-
         úti közlekedésről, majd
         megismerhették a közle-
         kedési táblák jelentését.
         Ezt követően kisebb cso-
         portokban gyakorolhat-
         ták, hogyan kell biciklis-
         ként vagy gyalogosként
         helyesen közlekedni. Ké-
         sőbb kézbe vehették az
         íjászat eszközeit, sőt, ki-
         próbálhatták a tapadóko-
         rongos vesszővel való
         lövést is. A táborozóknak
         itt is meg kellett birkózni-
         uk egy akadálypályával,
         amely    többek    között
         palánkmászást, gólyalá-                                                          Fotók: Józan Tímea, Csordás János
         bazást, mozgóhídon futást, és mocsárjárást is        az idei tábor második napjára, amikor az egyik
         magába foglalt.                                      kislány elkezdte énekelni a tavaly megtanult
                                                              tűzoltó gyerekdalt. A többi gyerek csatlakozott
                                                              és eltáncolta a hozzá tartozó táncot. „Nagy öröm
                                                              volt számunkra, hogy emlékeztek rá!”
                                                                A tábor utolsó napján a fiatalok a tömlőgurí-
                                                              tás és -hajtogatás technikájával ismerkedtek
                                                              meg, valamint belekóstolhattak az osztottsugár-
                                                              szerelésbe is. Pihenésképp mindenki kivágta és
                                                              összerakta saját karton tűzoltóautóját, a sablono-
                                                              kat a megyei katasztrófavédelem ajánlotta fel.
                                                                A gyerekeknek legjobban a vizes programok
                                                              tetszettek. A nagy hőségben a sportpályán vízi-
                                                              pisztolyokkal párbajoztak, majd a szertár udva-
                                                              rán vízibombákkal vívtak csatát.

           A művelődési házban néptáncos és kézműves
         foglalkozás várta a gyerekeket. A kicsik nemcsak
         gyöngyöt fűztek, hanem tűzoltósisakot is készí-
         tettek maguknak. Minden tábor kihagyhatatlan
         része a tűzrakás, illetve a sütögetés. A gyerekek-
         megtanulták, hogyan kell tábortüzet gyújtani és
         miként kell eloltani a lángokat.
           A táboroztatók szerint a gyerekek közötti
         nagy korkülönbség miatt nem volt könnyű
         olyan programokat, feladatokat összeállítani,
         amelyek minden korosztályt nyolc órán keresz-
         tül lefoglaltak. Balázs Zoltán, a Tárkány Önkén-
         tes Tűzoltóság elnöke szívesen emlékszik vissza


                                 2019. JÚLIUS-AUGUSZTUS                                                          23
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30