Page 25 - magazin-március
P. 25

tosnak tartják, hogy folyamatosan tanul-
         hatnak tőle, szakmai szempontból szinte
         utolérhetetlen, míg vezetőként a kárese-
         teknél mindenből kiveszi részét, csak azt
         követeli meg, amit ő maga is megcsinál,
         az embereiért pedig mindig kiáll.
           A balassagyarmati hivatásos tűzoltó-
         parancsnokságon csoportját  Kajdy
         Norbert  tűzoltó törzszászlós vette át
         tőle. Ő úgy látja, egyszerű a dolga, mert
         rendkívül jó csapatot kapott örökül, a
         Babcsány László által kialakított köve-
         telményrendszert azonban nem egysze-
         rű továbbvinni. A mai napig folyamatos
         kapcsolatban vannak korábbi szolgálat-
         parancsnokukkal, bármikor tanácsot
         kérhetnek tőle.
           A szolgálatparancsnokként eltöltött
         tizenhét év alatt sokan megfordultak az
         alezredes keze alatt, és büszke arra,
         hogy közülük többen vezetői beosztást
         töltenek be, és van olyan korábbi tűzol-
         tótársa is, akinek mára a gyermeke is
         kolléga lett.
           Jó vezető csak jó kollégákkal lehet
         valaki – vallja az ötvenkettedik évében
         járó alezredes. Sohasem blokkolhat le,
         bajtársait is mindig át kell lendítenie az
         esetleges holtponton, a legfontosabb fel-
         adata pedig az, hogy azokat a tűzoltó-
         kat, akikkel reggel felvette a szolgálatot,
         másnap reggel épségben visszaadja a
         családjuknak.
           Babcsány László, aki pedagógus fele-
         ségével Szécsényben él, a tűzoltói hiva-
         tás szépségének és egyben legnagyobb
         nehézségének az életmentést, illetve azt
         tartja, hogy emberekkel kell foglalkozni.
         És nemcsak a kollégákkal, hanem egy-
         egy kárhelyszínen az ott élőkkel, a hoz-
         zátartozókkal is. Hiszen az sem mind-
         egy, hogy milyen vélemény alakul ki az
         emberekben a tűzoltókról, magáról a
         testületről. „Rajtad mérik, veled azono-
         sítják azt” – vallja.





                                           2019. MÁRCIUS                                                         23
   20   21   22   23   24   25   26   27   28   29   30