Page 10 - magazin-szeptember
P. 10
Beavatkozások belülről
A főfelügyelő a siófoki hivatásos és a tabi
önkormányzati tűzoltók riasztását kérte a
megyei műveletirányítástól. Az alezredes a
gyors helyzetértékelést követően elsőként az
árokba borult jármű hátsó ülésen eszméletlenül
fekvő kislányt mentette ki. Elvágta a biztonsági
övet, és a rendkívüli hőségre tekintettel a gyer-
meket a szolgálati gépjármű hátsó ülésén – a lég-
kondicionáló berendezést üzemeltetve – stabil
oldalfekvésbe helyezte. A sérült kislányt a hely-
színen gépjárművével szintén megálló doktornő
felügyeletére bízta. A nágocsi tűzoltó egyesület
parancsnoka is éppen arra járt, és ő is tudta köte- tók szétfeszítették az összeroncsolódott gépko-
lességét, az alezredes utasítására áramtalanította csi alkatrészeit a sérültek mentéséhez, a jármű-
a balesetet szenvedett járművet. vezetőt csak az autó tetejének levágásával tud-
A sérültek állapotát értékelő orvos véleménye ták kiemelni.
és a felderítés során szerzett információk alapján A karambolozott járművekben összesen heten
Kóbor Csaba az eset jelzését pontosította a utaztak, közülük hárman súlyos, életveszélyes
megyei műveletirányítás felé, az orvosi szakvé- sérüléseket szenvedtek, ketten könnyebben
leményre alapozva helikopteres mentést kért. A sérültek meg. Kóbor Csaba a gyors helyzetfelis-
járműbe szorult, elől utazó német állampolgár- merésével, a tűzoltói eskü szerinti magatartásá-
ságú szülőkkel pedig folyamatosan kommuni- val nagyban növelte a baleset sérültjeinek túlélé-
kált, megnyugtatta őket, hogy gyermekük jó si esélyeit.
kezekben van. A főtiszt ezt követően gondosko-
dott az érkező mentőhelikopter és tűzoltószerek
beavatkozásához szükséges terület biztosításá-
ról, elterelte a feltorlódott járműveket. A tűzol-
8 KATASZTRÓFAVÉDELEM