Page 6 - magazin-június
P. 6
Időszerű kérdések
Molnár Krisztina tűzoltó főhadnagy
EGYEDÜLÁLLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉS
ájus végén ünnepélyes keretek között írták alá azt az együttműködési
Mmegállapodást Csongrád megyében, ami a megyei katasztrófavéde-
lem és a rendőr-főkapitányság között jött létre. A most hivatalos for-
mába öntött együttműködés már az év eleje óta él a két szervezet
között, az aláírással a felek kibővítették és megerősítették koráb-
bi szándékukat.
A most parafált dokumentum pontjai kitérnek egyebek
mellett a személyi állományt érintő felkészítésekre, vagy a
közösen végzett helyszíni ellenőrzésekre. A felek a többi
között megállapodtak abban is, hogy az egyes szakterü-
letek munkatársai rendszeres konzultációkon vesznek
részt, ismereteiket, tapasztalataikat átadják, szakmai
kiadványaikat megküldik egymásnak, és a kölcsönös
érdeklődésre számot tartó szakterületeken közös
kutatómunkát végeznek.
Az együttműködés talán legfontosabb és leglátvá-
nyosabb fejezete a megelőzésről és az ifjúságfelkészí-
tésről szól. A megállapodás értelmében a két szerve-
zet szakemberei kiemelt figyelmet fordítanak arra,
hogy közös programokkal, közös helyszínen, együtt
készítsék fel a gyermekeket és szüleiket például a
biztonságos közlekedésre, vagy a lakástüzek megelő-
zésére. A két szakterület vezetői azért is tartják fontos-
nak a tavaszi programokat, mert a tapasztalatok alap-
ján a nyári szünet idején megemelkedik a gyermekeket
érintő balesetek száma.
4 KATASZTRÓFAVÉDELEM