Page 8 - magazin-május
P. 8
Beavatkozások belülről
Ruskáné Takács Anita tűzoltó százados
LÁNGOLTAK A MÉCSESEK
yőr-Moson-Sopron megyében április 23-án,
Ghajnali fél ötkor riasztották a tűzoltókat
Győrújbarátra, a Vállalkozók útjára. A bejelentő
a szomszédos telep-
helyen dolgozott, és
hatalmas lángokat
látott felcsapni a
közelben lévő raktár-
ból. Az elsőként kiér-
kező győri hivatásos
tűzoltók egy körül-
belül két és félezer
négyzetméteres,
három részből álló
csarnokot találtak,
amelynek a középső
része teljes terjedel-
mében égett, és a lán-
gok a két szélső épü-
letelemet is veszé-
lyeztették.
Az első felderítés
után a tűzoltás veze-
tője kérésére a koráb-
ban riasztott két
győri gépjárműfecs-
kendő és vízszállító,
valamint a pannonhalmi
gépjárműfecskendő és a katasztrófavédelmi
műveleti szolgálat mellé Győr-ből az emelőko-
sarat, a tehergépjárművet, Csornáról és Lébény-
ből egy-egy gépjárműfecskendőt, Pápá-ról
pedig egy vízszállító járművet indítottak a hely- megállapították, hogy abban raklapokon, pol-
színre, és riasztották a győrújbaráti önkéntes cokon sok éghető anyagot, mécseseket, gyer-
tűzoltókat is. A megyeszékhely védelmére az tyákat és művirágokat tároltak. Találtak egy
önálló beavatkozásra jogosult győrszemerei gázpalackot is, amit kivittek az épületből és
önkéntes egyesület tagjai vonultak be a győri hűteni kezdték.
laktanyába. A hatalmas hőterheléstől a téglaépítésű épü-
A tűzoltók áramtalanították a raktárépüle- let könnyűszerkezetes teteje több helyen beom-
tet, és kívülről azonnal oltani kezdték a tüzet. lott, így a tűzoltók biztonsági okokból csak
Az egységek hamar bejutottak a csarnokba és kívülről dolgozhattak. A katasztrófavédelmi
6 KATASZTRÓFAVÉDELEM