Page 4 - magazin-április
P. 4

időszerű kérdések






           Csámpai Attila tűzoltó százados

           GYORSAN KIÜRÍTETTÉK


           AZ ÉRDI ARÉNÁT






                  Az idén immár a harmadik alkalommal szervezte meg az

                  érdi katasztrófavédelmi kirendeltség az Érd Aréna kiürítési
                  gyakorlatát. A március 19-ei esemény az eddigiek közül a
                  legnépszerűbbnek  bizonyult:  a  mentésben  résztvevőknek
                  csaknem  ezerhatszáz  embert  kellett  megmozgatniuk,  ami

                  nem  kis  szervező  munkát  igényel,  pláne,  hogy  szintidőn
                  belül kellett kiüríteni a sportcsarnokot.





           Évek  óta  folyamatosan  emelkedik  a  különböző     nyeket alakítottak ki. Az érdi hivatásos tűzoltók
           szórakoztató  tömeg-  és  sportrendezvények          két, a menekülést korlátozó elemet építettek. Az
           száma, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy      elsőnél  csak  három,  szabadba  vezető  kijáratot
           az ilyen események akár több ezer fős tömeget is     használhattak  a  résztvevők.  Ennek  következté-
           képesek megmozgatni. A rendezvények szerve-          ben hosszabbodott a kiürítés szintideje, a kijára-
           zésekor számtalan dologra kell figyelni: fokozott    toknál pedig a megszokottnál nagyobb torlódás
           figyelmet  kell  fordítani  az  esetleg  kialakuló   alakult ki. A tűzjelző hangjára sietve hagyták el
           pánik  kezelésére  éppúgy,  mint  a  menekülés       a lelátóta nézők, akik a menekülési útvonalakat
           során    szükséges,
           helyes  magatartás
           elsajátítására.
              Már a tavalyi és a
           tavalyelőtti  kiürítési
           gyakorlat is bizonyí-
           totta,  hogy  a  sport-
           csarnokot  ki  lehet
           üríteni  az  Országos
           Tűzvédelmi Szabály-
           zatban  előírt,  hat-
           perces  időn  belül.
           Az  idei  gyakorlat
           célja  egy  összetett
           helyzet    életszerű
           modellezése     volt,
           ezért a szervezők az
           eddigieknél  kedve-
           zőtlenebb  körülmé-


      2                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   1   2   3   4   5   6   7   8   9