Page 6 - magazin-január
P. 6

Ez történt








           a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság új       sükre a HUNOR és a HUSZÁR mentőszervezet
           igazgatójává.                                        tagjai Pécelen, a katasztrófavédelem oktatási
           16-17. A katasztrófavédelem kéményseprőipari         központjában.
           szerve Balatonföldváron megrendezte első kon-        24. Ülésezett a Tűzoltóparancsnokok Tanácsa.
           ferenciáját. A rendezvényen az addig megszer-        27-március 2.  Észtországban járt a HUSZÁR
           zett tapasztalatok, a rövid távú fejlesztési irá-    önkéntes mentőszervezet negyvenkét fős kon-
           nyok, a tűzmegelőzési tapasztalatok, az ellenőr-     tingense.  A magyar csapat egy képzeletbeli,
           zés szerepe, valamint az ügyfélszolgálati rend-      földrengés és cunami sújtotta országban nyújtott
           szer került terítékre.                               segítséget.  Az EU-MODEX gyakorlaton az
           17.  A Kövesligethy Radó Szeizmológiai               önkéntesekből és hivatásosokból, illetve a
           Obszervatórium közleménye szerint 21 óra 39          Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóiból
           perckor kisebb, a Richter-skálán 2,4-es magnitú-     álló csapat sikeresen végrehajtotta a rá kiszabott
           dójú földrengés keletkezett nyolc kilométeres        feladatokat.
           mélységben a Komárom-Esztergom megyei                28.  A Nyíregyházi Városi Stadion tekepályája
           Bábolna közelében.                                   adott otthont az országos tekebajnokságnak,
           20. Megtartotta 2017-es első ülését a Tűzvédelmi     amelyen nyolc katasztrófavédelmi igazgatóság
           Tanácsadó Testület.                                  csapata mérte össze a tudását. Csapatversenyben
           21-22.  Budapesten tartották meg az EUrban           a Borsod-Abaúj-Zemplén megyét képviselő kol-
           Water Aid elnevezésű projekt második tervezői        légák gurítottak a legjobban.
           értekezletét.
           22.  Húszan tettek tisztjelölti fogadalmat a BM
           Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon.         Március
           A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Katasztró-
           favédelmi Intézetének első évfolyamos, nappali       1.  E naptól kezdve önállóan, tehát a hivatásos
           tagozatos hallgatói az                                                     tűzoltók jelenléte nélkül
           elsők, akik – teljesítve a                                                   is olthat tüzet és végez-
           szükséges feltételeket                                                       het műszaki mentéseket
           és vizsgákat – e sajátos                                                     Nagycenk Község Ön-
           rendvédelmi       jogvi-                                                     kéntes Tűzoltó Egye-
           szonyba kerültek.                                                            sülete.   A    szervezet
           23.  Tizenhetedik alka-                                                      Győr-Moson-Sopron
           lommal rendezték meg                                                         megyében negyedikként
           Zalakaroson a BM OKF                                                         kapta meg erre a felha-
           és a szlovén Polgári                                                         talmazást. Az  egyesület
           Védelmi és Katasztrófa-                                                      útnak indító ünnepségét
           segítségnyújtási Igaz-                                                       február 25-én tartották.
           gatóság     főigazgató-                                                      1. A Nemzetközi Polgári
           helyettesi találkozóját.                                                     Védelmi Napra emléke-
           A rendezvényen a Vas                                                         zett a katasztrófavéde-
           és a Zala megyei ka-                                                         lem.
           tasztrófavédelmi igaz-                                                       4. Szolnokon megtartot-
           gató is részt vett.                                                          ták a IX. Katasztrófa-
           24.  Kétnapos elméleti                                                       védelmi    Ergométeres
           képzésen készültek a                                                         Országos Bajnokságot.
           májusban      esedékes,                                                      8-9.  A katasztrófavéde-
           ENSZ INSARAG elvek                                                           lem megyei és fővárosi
           szerinti újraminősíté-                                                       főügyeleti osztályveze-


      4                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11