Page 10 - magazin-november
P. 10
8
PORTRÉ A nagyapa nyomdokaiban –
díjat kapott a monori tűzoltóparancsnok
Kristóf Sándor talán ennek hatására választotta
végül a tűzoltói pályát. Feleségével a tűzoltó
alapfokú tanfolyam kezdetekor házasodtak
össze – ma már három gyermekük van. A tanfo-
lyam elvégzése után beosztott tűzoltóként, majd
különlegesszer-kezelőként, illetve szerparancs-
nokként dolgozott. Gyakran bízták meg szolgá-
latparancsnok-helyettesi, néha szolgálatparancs-
noki feladatokkal, innen pedig egyenes út veze-
tett a főiskolára.
Eddigi csaknem két évtizedes pályafutása
során részt vett a tiszai és a dunai árvízi védeke-
zésekben (Vásárosnamény, Gergelyiugornya –
2001 tavasza, Kismaros – 2006), valamint hét
z idén a város hivatásos tűzoltó-parancs- évvel e előtta vörösiszap-katasztrófa utáni men-
Anokságának parancsnoka, Kristóf Sándor tésben, amelyért a belügyminiszter a
tű. őrnagy vehette át a Monor Közbiztonságáért „Rendkívüli Helytállásért Vörös-iszap-kataszt-
Díjat. A monori önkormányzat évről évre ezzel a rófa” ér-demjelet adományozta neki. Számos
kitüntetéssel ismeri el a település közbiztonsá- nagy és kiemelt tűznél végzett oltási feladatokat,
gáért vagyon-, élet- és tűzvédelméért tett kima- így Kerepesen egy erdőtűznél, Galgamácsán egy
gasló teljesítményt, vagy a huzamosabb időn át tizenhat lakásos társasháznál, valamint
kiemelkedő munkát. Kistarcsán, amikor egy csaknem ötezer négyzet-
A parancsnok, aki 2000-ben Gödöllőn kezdte méter alapterületű nyomdaüzem és raktár gyul-
meg a hivatásos szolgálatot, 2012-ben helyettes- ladt ki. Többször kapott soron kívüli előléptetést
ként került Monorra, rá egy évre elfoglalhatta és egyéb jutalmat, ami mindig megerősítést
jelenlegi beosztását. Szavai szerint későn érő adott neki feladatainak további ellátásához.
típus, ezért a felnőtté válás időszakában nem Kristóf Sándor parancsnokként a mai napig
tűzoltóként képzelte el a jövőjét. Az általános aktívan rész vesz az Üllő, Gyömrő és
iskola után a váci kereskedelmi és vendéglátó- Nyáregyháza Önkéntes Tűzoltó Egyesületek
ipari szakmunkásképző iskolában élelmiszer- munkájában. Kiemelten kezeli a mentő és tűzvé-
eladónak tanult, majd érettségit szerzett, és a delmi tevékenységben betöltött szerepüket,
tanult szakmájában helyezkedett el. Érezte azon- valamint azokat a kiegészítő feladatokat, ame-
ban, hogy nem ez az ő útja, de ekkor még nem lyeket ezek az egyesületek önállóan, önzetlenül
tudta, mihez kezdjen az életben. Így a fiatalok és lelkesen vállalnak.
között akkor igen népszerű számítástechnikai
vonalon indult el. Csámpai Attila tű. törzszászlós
Kamaszként ugyanakkor sokat hallott arról,
hogy anyai nagyapja mi mindent csinált a Galga
menti önkéntes tűzoltóegyletben. A családban
több fénykép is fennmaradt erről az időszakról.