Page 10 - magazin-július-augusztus
P. 10

8    Egynapos

       BEAVATKOZÁSOK BELÜLRŐL  munka






           földön és


           levegőben



                uszonnégy óra alatt
           Hsikerült megfékezni a
           Hortobágyi Nemzeti Park
           ősnádasában      fellobbant
           tüzet.  Azon a területen,
           amelynek nagy részére élő
           ember még csak be sem
           tette a lábát, augusztus ele-
           jén óriási lángok pusztítot-
           tak. Veszélyben volt az érin-
           tetlen növényzet, a védett
           madárvilág, a fészkelőhe-
           lyek és néhány száz szürke-
           marha is.  A tűz augusztus
           harmadikán       Nagyiván
           határában lobbant fel, és
           több ezer hektárt fenyege-
           tett.  A rendkívül tagolt,
           zsombékos parkban több
           helyen is pusztított a foltok-
           ban fellobbant tűz. A hőség-
           ben a száraz aljnövényzet
           pillanatok   alatt  lángra
           kapott. A helyszínre a tisza-
           füredi és karcagi, Borsod-
           Abaúj-Zemplén megyéből a
           mezőkövesdi,        Hajdú-
           Biharból pedig a hajdúszo-
           boszlói és a püspökladányi
           hivatásos tűzoltókat riasz-
           tották. Hozzájuk később
           csatlakoztak a debreceni és
           a szolnoki tűzoltók is, emel-
           lett erőgépeket is bevetet-
           tek.  A felderítés ezzel
           együtt is nehéz feladatnak
           bizonyult. Az embermagas-
           ságú nádból ki sem lehetett
           látni, a zsombékos területen
           itt is, ott is megsüllyedt az,
           aki bemerészkedett. Csak
           aki jól ismerte a területet, az
           igazodott el, de az érintet-
           len részeken, amelyeken
           korábban is csak a madár
           járt, még az sem. A nemzeti
   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14   15