Page 9 - magazin-május
P. 9
7
felrobbant az épületben, majd már az oltás közben
egy másik is. 2017. május
Az egységek mentési csoportot alakítva elsőként
az épületet vizsgálták át, ott azonban senkit sem
találtak. A tűz keletkezésekor egy ember tartózko-
dott ugyan az ingatlanban, de a szomszédok még a
tűzoltók kiérkezése előtt az ablakon át kimentették.
A rajok az égő épületből kihoztak négy orvosi oxi-
génpalackot, és találtak egy nitrogén-, egy acetilén-,
valamint egy ipari oxigénpalackot is, ám ezeket KATASZTRÓFAVÉDELEM
hőterhelés érte, így hőkamerával folyamatosan elle-
nőrizték, és fedezékből folyamatosan hűtötték őket.
Az acetilénpalackot – a veszélyessége miatt – végül a
Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság mesterlövé-
szei kilőtték. Erre az időre ideiglenesen biztonsági A ház lakhatatlanná vált, három lakója ideiglene-
zónát jelöltek ki – azaz a száz méteres körzetben lévő sen rokonokhoz költözött, tartós elhelyezésükről
lakóházakban élőket biztonságos helyre kísérték. pedig a település önkormányzata gondoskodott. A
Az egységek végezetül öt vízsugárral és kézi- tűz keletkezési körülményeinek tisztázása érdeké-
szerszámokkal oltották el a lángokat. A tűzben a ben a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi
száz négyzetméter alapterületű családi ház tető- Igazgatóság tűzvizsgálati eljárást indított.
szerkezete és az épülethez hozzáépített, negyven
négyzetméteres kazánház teljesen leégett, a lakótér Kép és szöveg: Angyal Eszter
pedig mintegy tizenöt négyzetméteren károsodott. tű. főhadnagy
Meghibásodott kemence
az öblösüveggyárban
prilis tizenkettedikén egy orosházi üzem Az üveg folyásának megakadályozását követő-
Áüveggyártó kemencéjében váratlan technikai en – a csaknem százötven tonna kifolyt forró üveg
meghibásodás történt: kilyukadt a kemence alja, a biztonságos hőmérsékletre történő visszahűléséig –
cseppfolyós üveg folyni kezdett, és az a kemence a tűzoltók biztosították a helyszínt.
alatti térrészben jelent meg. Az orosházi, mezőko- A káresemény során személyi sérülés nem tör-
vácsházi és hódmezővásárhelyi hivatásos tűzoltók tént, de a beavatkozás ideje alatt a mentőszolgálat
mellett a Békés megyei katasztrófavédelmi művele- munkatársai a helyszínen tartózkodtak.
ti szolgálat és a katasztrófavédelmi mobil labor is
vonult a káreseményhez. A kifolyt forró üveget a Baráth Ilona tű. főhadnagy
riasztott egységek a gyár szakembereivel
közösen kézi erővel, samott téglákkal hatá-
rolták körbe, meggátolva így a veszélyes
terekbe történő szivárgást.
A mobil labor szakemberei folyamatos
méréseket végeztek az üzem környezeté-
ben, és ellenőrizték az egységek által
rakott védőfal hőtűrő képességét is. A sza-
badban veszélyes, egészségügyi határérték
feletti mennyiségű gáz nem volt kimutat-
ható.
A beavatkozás idejére az üzemet telje-
sen kiürítették, majd ezt követően ipari
ventillátorok segítségével átszellőztették a
helyiségeket.
Fotók: Békés MKI