Page 4 - katved-majus
P. 4

2

SZENT FLÓRIÁN HÓNAPJA  Ötödik évében a katasztrófavédelmiőrs-program

                       Az eddig elvégzett feladatok            2013. január elsejével az                  zős beruházásként kell az őrsöt
                       A hazai mentő-tűzvédelem disz-          Országgyűlési Őrség átvette a              megvalósítani.
                       lokációjának javítása érdekében         Parlament épületében működő
                       2012 áprilisában elindult az őrs-       őrs feladatait, amely így meg-                A következő ábrákon látható,
                       program, amelynek technikai és          szűnt.                                     hogyan alakult a mentő-tűzvéde-
                       gépjárműigényét a tűzoltósági                                                      lem helyzete az őrsök és a beavat-
                       szakterület a hivatásos tűzoltó-           Három évvel ezelőtt öt önkor-           kozó önkéntes tűzoltó egyesüle-
                       parancsnokságok meglévő esz-            mányzat – Baktalórántháza,                 tek indulásával.
                       közeinek kihelyezésével, vagy az        Fehérgyarmat, Hajdúböször-
                       addigi tartalékokból bizto-             mény, Kisbér és Nyíradony –                                 Tűzoltóságok úthálózatra vetített 25 perces ellátási terüle
                       sította. A katasztró-
                       favédelmi őrsök                                  döntött úgy, a kedvezőtle-                                   Megjegyzés: Számítás alapja DSM10 úthálózat burkolt és talaj utak
                       megjelenésé-                                             nül alakuló szemé-                                   KEKKH 2014.01.01 állapotnak megfelelő népesség statisztika
                       vel a kiérke-                                                 lyi, illetve a                                  Települések ellátottságának alapjául a település népességsúlypontjának
                       zési idő                                                         helyi gazda-                                 elérése szolgált 2014.09.30-i állapotnak megfelelően
                       csökkent-                                                          sági feltéte-
                       hető, egy-                                                           lek miatt        Míg 2012-ben 319 település
                       egy káre-                                                              nem vál-    esett fehér foltra, ez a szám 2016
                       set több                                                                lalja to-  májusára a felére, 160-ra csök-
                       irányból                                                                vább a     kent. A fehér folton élő lakosok
                       közelíthe-                                                              tűzoltói   száma a kezdeti 260 ezerről 110
                       tő meg,                                                                 feladato-  ezer főre, az érintett terület nagy-
                       ami nagy-                                                              kat, ezért  sága pedig 19,5 ezer négyzetkilo-
                       ban növeli a                                                          módosíta-    méterről 14,2 ezerre csökkent.
                       beavatkozás ha-                                                     ni kellett az
                       tékonyságát.                                                      eredeti őrs-        Az őrsök beavatkozásai igen
                                                                                      programot. E
                          Az őrsök indításá-                                      területek tűzvé-             Tűzoltóságok úthálózatra vetített 25 perces ellátási területei – 201
                       nak értelemszerűen anyagi, tech-
                       nikai és személyi feltételei van-                    delmi szintjének meg-                                    Megjegyzés: Számítás alapja DSM10 úthálózat burkolt és talaj utak
                       nak, így 2012-ben és 2013-ban           tartása érdekében ezek az önkor-                                      KEKKH 2015.01.01 állapotnak megfelelő népesség statisztika
                       azok az őrsök kezdték meg               mányzati tűzoltóságok a további-                                      Települések ellátottságának alapjául a település népességsúlypontjának elérése szo
                       működésüket, amelyek kialakítá-         akban őrsként funkcionálnak. Az
                       sa a legrövidebb idő alatt és a leg-    átalakulás úgy történt meg, hogy
                       kisebb ráfordítással megoldható         az érintett önkormányzatok
                       volt. Az első évben tizennyolc,         átadták a parancsnokság által
                       2013-ban tizenöt őrs kezdte meg a       korábban használt ingatlant és
                                                               technikai eszközöket, valamint
                                                      munkát.  támogatják az őrs működtetését.

                                                                  2014-ben újabb nyolc őrs
                                                               lépett a rendszerbe, és még
                                                               abban az évben megkezdődött a
                                                               Környezetvédelmi és Energiaha-

                                                                 tékonysági Operatív Program-
                                                                  ban (KEHOP) történő részvé-
                                                                    tel előkészítése. Ennek kere-
                                                                     tében a KEHOP 2014-2020
                                                                     keretében hat új őrs építésé-
                                                                     re készült megvalósíthatósá-
                                                                     gi tanulmány. Olyan telepü-
                                                                    lésekről van szó, amelyek
                                                                   önkormányzata nem tudott a
                                                                 leendő őrs céljára megfelelő

                                                               épületet felajánlani, így zöldme-
   1   2   3   4   5   6   7   8   9