Page 25 - katved-majus
P. 25

23

bika szemét                                                                                                        KATASZTRÓFAVÉDELEM 2016. május

  eszprémben

2004 körül kezdtem el hobbiszin-        azonban Kaufmann Krisztián-        fiatalokat annyira nem köti le ez
ten dartsozni a tűzoltóságon.           nal sikerült megyei steel páros    a sport, inkább a számítógépet
Valami úton-módon bekerült egy          bajnokságot nyernem, majd a        nyomkodják. A fiam iskolájában
tábla, nem tudom ki hozta be,           következő szezonban Lukács         szerveztek egy sportnapot,
pedig neki köszönhetem az egész         Tamással párban megyei soft baj-   ahova meghívtak engem is, hogy
őrületet. Annyira megszerettem,         nokok lettünk.                     tartsak előadást a dartsról. A gye-
hogy 2006 nyarán leigazoltam                                               reknek tetszett, de főleg a játék
egy klubba. Egyéni versenyeken             – Mihály: A tűzoltóságon        része. Azt nem is tudják, hogy
nem tudtam kiemelkedőt nyújta-          nekem is van egy táblám, ott       nagyon jó tanulási eszköz is,
                                        dobálgatok, ha van időm. De a      mert megtanít fejben számolni.
              ni, egy-egy harmadik      balatonfüredi önkormányzati        501 pontból másodpercek alatt
                    helyet sikerült     tűzoltóságon sok időt töltök iro-  kell levonni a dobott számokat,
                      megcsípni az      dában, nagyon sok dologra kell     nem szabad kiesni a ritmusból. A
                       országos fordu-  egyszerre odafigyelni, így keve-   nagyobb fejtörést az adja, amikor
                       lókon. A 2011-   sebbet tudok gyakorolni. Otthon    valaki a dupla vagy tripla értéket
                       2012-es sze-     pedig a hétéves kisfiamtól függ,   dob.
                                zonban  hogy mennyit enged játszani.
                                        Annak idején én is hobbiszinten       l Ez volt az első közös évadotok?
                                        kezdtem a játékot, majd pár évre      – Gábor: 2014-ben igazoltam a
                                        rá indultam megyei és országos     balatonfüredi klubhoz, akkor
                                        versenyeken is, és Prágába is      beszéltünk róla, hogy Misinek is
                                        sikerült eljutnom.                 és nekem is olyan pár kell, aki
                                                                           mind a két szakágban versenyez.
                                           l Steel? Soft? Hogy is van ez?  Kapóra jött, hogy mindketten
                                        Mik a játékszabályok dióhéjban?    ugyanahhoz klubhoz tartozunk,
                                        Mert ez azért nem a legismertebb   és az is, hogy mindketten tűzol-
                                        játék…                             tók vagyunk. Mint kiderült, jól
                                                                           döntöttünk, hiszen mindkét sza-
                                           – Mihály: A dartsnak két sza-   kágat megnyertük a megyében.
                                        kága van, a steelnél fémhegyű         A dartsra sokan kocsmasport-
                                        nyilat használnak, a softnál       ként tekintenek, viszont ahogy
                                        pedig műanyag hegyűvel dob-        Gábor fogalmazott: „Sokkal
                                        nak automata gépekre. A tábla      összetettebb ez annál, mint ami-
                                        húsz szektorra van osztva, a       lyennek elsőre látszik, és bizony
                                        külső kör duplának, a belső        sokkal nehezebb is abba a kicsi
                                        pedig triplának számít. Összesen   csíkba beletalálni, mint amilyen-
                                        501 pontod van, melyekből a        nek elsőre látszik.”
                                        dobott pontokat le kell vonni.
                                        Csak dupla ponttal mehetsz ki.                   Csépányi-Barczi Petra
                                        Nemrég felmerült az az ötlet is,                            tű. főhadnagy
                                        hogy legyen a darts olimpiai
                                        sportág. Az a legnagyobb baj,
                                        hogy kevés az utánpótlás. A mai
   20   21   22   23   24   25   26   27   28