Page 21 - katved-marcius
P. 21

19

„Kesztyűs” kézzel bánik                                                                                                                                  KATASZTRÓFAVÉDELEM 2016. MÁRCIUS
a bábukkal és az ellenfeleivel

Gyurkó László katasztrófavédelmi megbízottként dolgozik a Békés megyei igazgatóságon.
Munkájához tűzvédelmi, iparbiztonsági, polgári védelmi és hatósági ismeretekre egyaránt
szükség van, de a sokrétűséget egyáltalán nem bánja. Civil életét is ezer szín tölti ki, mindig
lendületben van. Persze csak mosolyog és szabadkozik, amikor beszélgetésünk után azt mon-
dom, amihez hozzányúl, bizony arannyá változik.

Gyurkó László gyerekként évekig atletizált, kö-        Fotók: Dr. Nagy Szilvia és Suba Péter  hagyni az ellenfeleinek és minél többet borítani. Kell
       zép- és hosszútávfutóként sok érmet bezsebelt.                                         a gyakorlás, mostanság ugyanis egy ízig-vérig dél-
Aztán 1991-ben gondolt egyet és elment táncórára.                                             alföldi sportban ér el figyelemre méltó eredményeket.
Hét év múlva, élete első igazán komoly megmérette-                                            A magyarbiliárd hódolója, ami mára már kinőtte
tésén, egy A-osztályos országos bajnokságon partne-                                           magát a „kocsmasportból”.
rével második helyezett lett.                                                                 • Hatéves korom óta játszom. Édesapámtól örököl-
• Csak brahiból húztam tánccipőt, a szüleim és az                                             tem a szenvedélyt, egy gyomaendrődi asztalnál kez-
unokaöcsém unszolására, aztán tízévnyi verseny-                                               dődött minden. Kezdetben csak írtam a partikat, volt
sport lett belőle. Huszonegy évig táncoltam együtt                                            időm megfigyelni az „öregek” lökéseit. Gyerek vol-
partneremmel, később pedig trénerként edzettük az                                             tam még, amikor a bátyám csapos lett egy békéscsa-
utánpótlást.                                                                                  bai lakótelep sörözőjében, sokat sertepertéltem kö-
                                                                                              rülötte szabadidőmben. Ha tudtam, segítettem, ha
   László a mai napig tart órákat, egy versenyző és                                           meg úgy adódott, beálltam játszani a biliárdasztal
egy aranyminősítéssel rendelkező szenior csoportja                                            mellé.
van, hetente három estéjét az ő tanításukkal tölti.
Hétvégeken aztán a táncparkettről biliárdasztalra                                                Húsz és harminc éves kora között a főhadnagy már
vált. Kesztyűt húz és igyekszik minél rosszabb állást                                         több amatőr versenyen sikerrel indult, de inkább csa-
                                                                                              patban szerette összemérni tudását. Tavaly nyáron
  A bábus biliárd vélhetően német közvetítéssel                                               aztán rábeszélték az egyéni indulásra és élete első
  vált népszerűvé Magyarországon, elsősorban a                                                OB I-II-es versenyén az előkelő második helyen vég-
  Dél-Alföldön játsszák. Három változata van, a                                               zett. Negyvenhat embert – az ország legjobbjait –
  120-as, 500-as és az 1000-es. Ezek egyrészt a győ-                                          utasított maga mögé, ráadásul az idén megismételte
  zelemhez megszerzendő pontszámra, másrészt                                                  a bravúrt, ismét ezüstérmes lett Gyomaendrődön, az
  a szerkezetet érintő különbségekre utalnak.                                                 országos újévi Holler Kupán.
  Gyurkó László a 120-as szimpla játék szabályai                                              • Technikai tudás, stabil kéz és sasszem a siker kul-
  szerint játszik. Éppen olyan alázattal, ahogy fu-                                           csa. A versenyeken pontokat gyűjtünk, egy szettben
  tott, táncolt és ahogy mindennapi feladatait vég-                                           maximum százhúszat lehet elérni. Általában két
  zi. Szokták is mondani a Békés megyei igazgató-                                             nyert szettig játszunk, de nagy versenyeken a dobo-
  ságon, nála egyenesebb tartással senki nem vi-                                              gós helyekért olykor három nyert szettig is el kell
  seli az egyenruhát.                                                                         menni az igazságos döntésért. Egy lökéssel tizenki-
                                                                                              lenc pontot lehet szerezni, de két jó ellenfél játéka
                                                                                              során ez bizony ritka, mint a fehér holló. Ha kifino-
                                                                                              mult taktikával játszunk, nem sokszor látni rá nyíl-
                                                                                              egyenesen a golyókra. A legfontosabb cél, hogy minél
                                                                                              rosszabb állást hagyjunk az ellenfélnek és minél több
                                                                                              bábut borítsunk. A bravúr pedig, amikor hat falból
                                                                                              is sikerül pontot találni. (Azaz találat előtt hatszor ér
                                                                                              falat a golyó.) Az idén több versenyen szeretnék in-
                                                                                              dulni, hogy minél több pontot gyűjthessek, így ke-
                                                                                              rülhetek ugyanis az élmezőnybe.

                                                                                                 S, hogy a kolléga ott is „kesztyűs kézzel” bánik-e
                                                                                              majd a bábukkal és az ellenfeleivel, kiderül…

                                                                                                                        Dr. Nagy Szilvia tű. főhadnagy
   16   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26