Page 15 - KV-jan-21-webok GNY
P. 15

13

Metróbaleset Londonban                                                                                                 KATASZTRÓFAVÉDELEM 2016. január

– nagyszabású mentési gyakorlaton kap kulcsszerepet a HUNOR

Londonba utazik gyakorlatozni március elején Magyarország hivatalos mentőcsapata, a BM Országos Katasztró-
favédelmi Főigazgatóság égisze alatt megalakult hivatásos nehéz kutató-mentő mentőszervezet, a HUNOR. Az
EUR15 nevű, négynapos gyakorlat forgatókönyve szerint baleset történt a helyi metró Waterloo állomásánál. Több
százan a roncsok közé szorultak, a helyi mentőszervezetek pedig nemzetközi segítséget kértek. Erre reagálva
Magyarország útnak indította a HUNOR-t, de Ciprusról, valamint Olaszországból is megy egy-egy mentőcsapat.

Atöbb mint egy éven át szervezett gyakorlat             Unió Polgári Védelmi Mechanizmusának rendszerét.
      London teljes védelmi igazgatási rendszerét       Ilyen mentőcsapat a nehéz kapacitású HUNOR is, ké-
megmozgatja, több ezer embert érint – a posztoló        pesek vagyunk egyszerre legalább két kárhelyszínen
rendőrtől kezdve a miniszterelnöki titkárságig szin-    beavatkozni, illetve legalább tíz napig folyamatosan
te mindenkit. Csaknem ezer szerepjátékos lesz a be-     dolgozni. Ehhez kell a nagy létszám, a rendszeresített
avatkozás helyszínén, mindannyian beszorult, pá-        hetvenhat fő, ami egyébként átlagosnak mondható
nikba esett sérültet alakítanak. Angliában kiemelt      nemzetközi viszonylatban. A Londonba utazó csa-
figyelem övezi az eseményt, a helyi média riporterei    patban ráadásul – most először – mindhárom gene-
a helyszínről tudósítanak majd, egész London na-        ráció képviselteti magát, a régebbi, az újabb és a leg-
gyon készül, de így van ezzel a HUNOR csapatve-         újabb tagok is, ezután alig néhányan lesznek olyanok
zetője, Jackovics Péter tűzoltó ezredes is, akivel ja-  a kétszáz főből, akik még nem mérették meg magu-
nuár első napjaiban ültünk le beszélgetni.              kat külföldi gyakorlat során. Arra is hangsúlyt fektet-
                                                        tünk, hogy minden megyéből velünk tartson legalább
• Hetvenhatan utaznak a kutató-mentő csapattal,         egy tagunk. Most „csak” héttonnányi felszerelést vi-
                                                        szünk magunkkal, ugyanis biztosítják számunkra az
összesen pedig hetvenkilencen megyünk ki, ez a          elhelyezést és az ellátást, így csupán a kutatás-mentési
gyakorlat lesz az első, amelyre nehéz kapacitással,     eszközeinket kell magunknak vinni: keresőkamerá-
teljes felszereléssel és létszámmal utazunk – kezdte    kat, akusztikus kutatóeszközöket, meg- és kitámasztó,
Jackovics Péter. – A gyakorlat legfőbb célja, hogy a    romeltakarításhoz, emeléshez használt felszereléseket
tagállamok mentőcsapatai begyakorolják az Európai       is. Különféle vágószerszámokkal dolgozunk, amelyek
                                                        annyiban térnek el a hagyományos tűzoltóeszközök-
                                                        től, hogy speciálisan beton, vasbeton és acél feldara-
                                                        bolására fejlesztették ki őket. Ezeket egy kamionon in-
                                                        dítjuk útnak Doverbe, a csapat pedig repülővel utazik,
                                                        pont úgy, mint
                                                        ahogy az egy
                                                        éles bevetésen
                                                        is történne.

                                                        • Pontosan mi-

                                                        ről szól majd ez

                                                        Fotók: Galántai, Pirisi   Az EUR15 beharangozó videója
                                                                                                itt látható

                                                                                 a gyakorlat, milyen szerep hárul a
                                                                                 magyar csapatra?

                                                                                 • A gyakorlat forgatókönyve sze-

                                                                                 rint a metróbaleset helyszínén
                                                                                 nyolc metrókocsiban rekedtek bent
                                                                                 emberek, egyenként mintegy száz-
                                                                                 húsz ember, köztük mozgássérül-
                                                                                 tek, külföldi nyelveket beszélők is
                                                                                 – tehát a lehető legrosszabb, legne-
                                                                                 hezebb helyzetet igyekeznek meg-
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20