Page 25 - katved-november
P. 25

23

nok felelt anno Pécs tûzvédelméért                                                                                                         KATASZTRÓFAVÉDELEM 2015. november

csigyártónál készíttetett első lóvontatású mentőkocsi      testület igényeit, ezért egy új laktanya tervezésébe
megvásárlása, amelynek üzemeltetését tizenhat, első-       kezdtek a szakemberek. Az új épületet födémeme-
segélynyújtásra kiképzett tűzoltó segítette. A megyei      léses technológiával építették, a kor követelményei-
és a városi mentőszolgálat 1948-ban, az Országos Men-      nek megfelelő színvonalon. A laktanyát nagyszabá-
tőszolgálat megalakulásakor egyesült, s a város mentő-     sú ünnepség keretében 1982. augusztus 2-án adták
autói is ekkor kerültek át a tűzoltó laktanyából az 1936-  át. Az Engel János úti ingatlan azóta is a pécsi tűz-
ban létesített Petőfi utcai mentőállomásra.                oltók bázisa.

   Az 1970-es években nyilvánvalóvá vált, hogy                       Forrás: Gál Éva (szerk.) – Pécs története 1686-1948
a tűzoltók Rákóczi úti laktanyája nem elégíti ki a

Mire számíthat egy tûzoltó szerelme…?
Gyakran mondogatják, hogy a tűzoltóbarátnők,
      -élettársak, -feleségek a legszerencsésebb höl-      hol megtelepíteni. Szerencsére a terepkörülmények
      gyek, hiszen a kedvesük által egy kicsit részesei    kedvezőek voltak, így már csak az aktuális napban
                                                           kellett megegyezni.

lehetnek annak a különleges világnak, amelyben a Péter elmondta, komoly logisztikára volt szükség

mindennapok hősei, a tűzoltók élnek.                       ahhoz, hogy leendő menyasszonya az adott időpont-

Egy fiatal salgótarjáni lány egészen biztosan egyetért ban tényleg otthon legyen, ráadásul, mivel szabad-

ezzel a megállapítással, Kollár Ramónának ugyanis nem- napjait általában Ramónával tölti, némi cselhez is kel-

régiben egy életre szóló élményben volt része: október lett folyamodnia – a lány úgy tudta, hogy párja éppen

tizenharmadikán tűzoltóautóval                                                                        szolgálatban van Balassagyarma-

érkezett a lakásához Király Péter                                                                     ton. A helyszíni előkészítés idején

tűzoltó őrmester, a balassagyar-                                                                      Péter a gépjárműfecskendőben

mati hivatásos tűzoltó-parancs-                                                                       ült, nehogy idő előtt lebukjanak.

nokság tűzoltója. Péter a salgó-                                                                      A tervről mit sem sejtő arajelölt

tarjáni tűzoltók gyakorlatának                                                                        egy ideig gyanútlanul szemlél-

álcázva, teljes védőfelszerelés-                                                                      te függönye mögül a tűzoltókat,

ben, a magasból mentő gépjár-                                                                         a szolgálatparancsnok azonban

mű segítségével közelítette meg                                                                       elküldte az ablaktól, mondván,

barátnője harmadik emeleti ott-                                                                       „létrakezelési gyakorlat van, ami

honának ablakát, hogy aztán ott                                                                       veszélyes lehet a nézelődőkre”.

kérhesse meg kedvese kezét.                                                                           Amikor minden előkészülettel vé-

Mindezt azonban komoly                                                                                geztek, társai felemelték az őrmes-

előkészületek előzték meg.                                                                            tert a harmadik emeleti ablakba

A fiatal tűzoltó először ké-                                                                          – kezében a rózsacsokorba rejtett

relmet nyújtott be a Nógrád                                Fotó: Illyés Krisztián - Salgótarjáni HTP  gyűrűvel. A létrára Ramóna ismét

Megyei Katasztrófavédelmi                                                                             felfigyelt, aztán amikor kedvesét

Igazg­ atóságra, hogy igénybe                                                                         látta közeledni, akkor már tudta,

vehesse erre a célra a salgó-                                                                         hogy közös életük egyik meg-

tarjáni magasból mentő gép-                                                                           határozó élményében van része.

járművet. A pozitív elbírálást                                                                        A meghatódott lány válasza Péter

követően felkereste a salgótar-                                                                       fontos kérdésére természetesen

jáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság „A” szolgálati igen volt, a „pozitív választ” a tűzoltóautók hangos szi-

csoportjának szolgálatparancsnokát, akinek szintén rénaszóval és villogó kék lámpával ünnepelték meg.

elmesélte tervét, a részleteket már közösen gondol- S hogy a tűzoltók szokásai közül egyet eláruljunk, az

ták ki. A szolgálatparancsnok maximálisan partner eljegyzést követően a fiatal tűzoltó a szolgálati csoport

volt Péter álmának megvalósításában, szabadnapju- körében is tartott egy szolid ünneplést, természetesen

kon közösen kimentek a lakótelepi épülethez, hogy rengeteg sütemény társaságában.

pontosan felmérjék a helyszínt. Ez fontos volt, hi-

szen a magasból mentő gépjárművet nem lehet bár-           Angyal Eszter tű. főhadnagy, szóvivő
   20   21   22   23   24   25   26   27   28